Képviselőházi napló, 1927. XVI. kötet • 1928. november 9. - 1928. december 19.

Ülésnapok - 1927-219

Àz országgyűlés képviselőházának 219. ü vidéken pedig az ipari és kereskedelmi árusítás vasárnapokon három órán át, reggel hét órától délelőtt tíz óráig van megengedve, azonban azok­ban az üzletágakban, melyek nem élelmiszereknek, hanem az élelmiszerek körén kívül eső cikkeknek árusításával foglalkoznak, az érdekelt üzlettulaj­donosok kétharmadának kívánságára az ipar­hatóság a teljes munkaszünetet elrendeli. Bár­mennyire tudatában is vagyok annak, hogy a valláserkölcsi és társadalompolitikai szempontok­ból a vasárnapi munkaszünet minél teljesebbé tételére kell törekedni, a közönség és a keres­kedelem jól felfogott érdekében az említett ren­delkezéseken túlmenni és a vasárnapi teljes munkaszünetet az egész vonalon elrendelni ezidő­szerint még nincsen módomban. Ami pedig Kabók t. képviselő úrnak azt a panaszát illeti, hogy a kereskedelmi alkalmazottak a vasárnapi üzletzárás után egy órán keresztül az üzlet rendhehóhozatalával foglalkoznak, meg­jegyzem, hogy erre a fennálló rendelkezések nem adnak jogot, ez tehát csak a fennálló rendelkezé­sek áthágásával történhetik. Az e részben hivatali elődeim részéről és az általam is kiadott utasítások folytán a rendőr­hatóságok szigorúan ügyelnek a munkaszüneti rendelkezések pontos betartására, és egyfelől ezért, másfelől azért, mert a munkaszüneti szabályok áthágása esetén az alkalmazottak is feljelentést Hitelesítették : Madarassy Gábor s. h. Flandorffer Ignác s. L naplóbiráló-bizottaági tagok. ése 1928 november 15-én, csütörtökön. 109 tesznek, csupán elvétve fordulhat elő az a vissza­élés, hogy a munkaadók alkalmazottaikat az üzletzárás után az üzlet rendbehozatala céljából visszatartják. önként értetődik, hogy amennyiben erről a rendőrhatóságok akár feljelentések útján, akár pedig hivatalos ellenőrzés során tudomást szerez­nek, a munkaadó ellen a rendőri büntető eljárás folyamatba tétetik s a visszaélés megfelelő meg­torlást nyer. Kérem a t. Házat, hogy válaszomat tudomásul venni méltóztassék. (Helyeslés a jobboldalon és a középen.) Elnök : Az interpelláló képviselő úr nincs jelen, így a viszonválasz jogával nem él. Kérem a t. Házat, méltóztatnak-e a miniszter úr Írásbeli válaszát tudomásul venni, igen, vagy nem ? (Igen !) A Ház a választ tudomásul veszi. Hátra van még a mai ülés jegyzőkönyvének felolvasása és hitelesítése. Kérem a jegyző urat szíveskedjék a jegyzőkönyvet felolvasni. Szabó Zoltán jegyző (olvassa az ülés jegyző­könyvét.) Elnök : Van-e valakinek észrevétele a jegyző­könyv ellen 1 (Nincs!) Észrevétel nem lévén, a jegyzőkönyvet hitelesítettnek jelentem ki és az ülést bezárom. (Az ülés végződik 2 óra 10 perckor.) KÉPVISELŐHÁZI NAPLÖ. XVI. 16

Next

/
Thumbnails
Contents