Képviselőházi napló, 1927. XV. kötet • 1928. július 5. - 1928. november 8.

Ülésnapok - 1927-200

Az országgyűlés képviselőházának 200. ülése 1928 július 6-án, pénteken. 79 tisztelik vagy kevésbbé — de bármilyen tiszteletreméltóak is, az ország sorsa szempontjából bármennyire kívánatos kormányzó férfiak is, semmi garancia nincs arra, hogy 50 éven keresztül a t. kormányférfiak ugyanebben az összetételben állanának az ügyek élén, (S/abóky Alajos: Ne is legyen ugy! Sok volna!) tehát csak ennek a kormánynak a kezét, mint ilyennek kezét, a szerződés köthette meg, de a következő kormányok kezét nem kötheti meg. meg kell állapitanunk tehát, hogy ki van kötelezve magyar részről ezen szerződés által? Ez az első kérdés, amellyel nekünk jogilag — közjogilag és államjogilag — tisztában kell lennünk. Minden idők magyar kormánya ezzel kötve nincsen. (Rassay Károly: Ha én leszek pénzügyminister adok engedélyt!) A magyar királyi kincstárra? A m. kir. kincstár lekötelezésére a kormány jogositva van, törvényes hatáskörében, de én nem ismerek olyan törvényt, amely a kormányt feljogosítja, hogy monopóliumok adása iránt a törvényhozás egyenes felhatalmazása nélkül szerződéseket köthessen, szerződéses jogokat biztosithasson. El tudom képzelni, hogy a kincstár köteleztessék, de itt nemcsak a kincstár lesz kötelezve. Itt arról van szó, hogy a magyar állam egész felségjogával, teljes szuverenitásával kötelezettséget vállal bizonyos adók felemelésére, illetőleg fentartására nézve. Azt méltóztatik hinni, hogy a törvényhozás egyenes intézkedése nélkül a kormány vállalhatja az állam nevében ezt a kötelezettséget, hogyha a törvényhozás Valamikor ' ilyen intézkedéseket tesz, vagy nem tesz? Vállalhatja a felelősséget az állam nevében abban az esetben, ha a jövendőbeli törvényhozás, a magyar állam, bármikor nem fogja ezeket a kormány által ma helyesnek tartott elveket betartani, hogy akkor a magyar állam, mint magyar királyi kincstár, valami kártérítéssel tartozik? Ez az állami szuverenitást és ezentúl a gyufaszerződés érvényességét is érinti, mert a szerződés végső klauzulája szerint a szerződő felek között felmerülő peres viták esetében háromtagú választott biróság fog dönteni. A háromtagú választott biróságra egyébként a polgárig perrendtartás rendelkezései lesznek irányadók. Még kiemelem a szerződés 11. §-ából azt, hogyha a két tag a választandó elnök személyében megegyezni nem tud, az esetben az elnököt a hágai nemzetközi döntőbíróság elnöke jelöli ki. A t. igazságügyminister ur bizonyára méltányolni fogja azt az észrevételemet, hogy a mi polgári perrendtartásunk értelmében egy választott bírósági szerződés csak ugy érvényes, ha a felek a szerződés tárgyáról szabadón rendelkezhetnek. A magyar állam szuverenitása, a magyar államnak 50 esztendőn belül foganatosítandó törvényhozási rendelkezése, adóztatási joga, az adóztatási felségjog miképeni gyakorlása tekintetében az egyes kormányok sohasem rendelkezhetnek, úgyhogy ennek a szerződésnek vannak olyan pontjai, amelyek felől a kormány nem rendelkezhetik, amelyeknél fogva hiába köt ki választott bíróságot a szerződés: a választott bírósági szerződés a mi polgári perrendtartásunk szerint nem érvényes, az a biróság, amely határozatot fog hozni, nem fog érvenyes határozatot hozni. Emellett felvetem még azt a kérdést, lehotséges-e az, hogy a magyar államot egyáltalán nem nemzetközi vonatkozásban, hanem egy közkereseti társasággal, egy kereskedő grémiummal szemben lekössem egy olyanféle vá-' lasztott bírósági eljárásra, amelynek elnökét egy külföldi szervzet elnöke jelöli meg, nem méltóztatik gondolni azt, hogy ez az állam szuverenitását érinti? Hiszen az állam szuverenitásához tartozik az, hogy semmiféle állam más bíróságnak, mint a saját maga bíróságának alá nem rendelhető. Én a kérdéseknek egész sorozatát vetettem föl, melyek fölött lehetne tárgyalni és vitatkozni, amelyeket lehetne részletesebben kifejteni, de ugy érzem, hogy súlyos alkotmányjogi aggodalmaim vannak, amelyek ebben a pillanatban meghaladják még azokat az igen súlyos aggodalmakat is, amelyeket az ország gazdasági presztizse, a magyar gazdaság, a magyar társadalom szempontjából a javaslat és különösen a gyufaszerződés ellen emelni kell. Felteszem a kérdést, mire jó ez az az egész dolog? Arra, hogy mi a gazdatársadalom egy részét, a megváltást szenvedetteket juttassunk jogos követelésük kétharmad részéhez, holott, ha nekik adunk egy kötvényt, a kötvényt ők a pénzpiacon bizonyára drágábban tudják értékesíteni, mint 66%-osan, tehát annak szüksége sem forog fenn, hogy ebből a szempontból válasszuk a kielégítésnek ezt a módját. Azért, hogy ezt megteremtsük, vállaljuk mi ezt a szégyenteljes szerződést, amely gazdasági tekintetben, a jövő fejlődés tekintetében és az ország jövő kölcsö

1 nei tekintetében is lealacsonyító? (Bud János pénzügyminister: Dehogy kérem! Legyen nyugodt képviselő ur, nekem van igazam.) Pénzügyminister ur, a felfogások lehetnek különbözők, de saját felfogásom helyességének legalább is tulaj donitok olyan súlyt, mint a pénzügyminister ur felfogásának és ha a pénzügyminister ur felfogását nagyon nyomatékosnak tartom, ezzel azt hiszem, hogy csak a saját beletásom nyomatékosságát emelem. Nem fogja a pénzügyminister ur megcáfolni azt... (Bud János pénzügyminister: Mindent!) A kölcsönös meggyőzés lehetőségének talapzatán állunk, a minister ur is győzesse meg magát és ha ő nem tud meggyőzni, fogadja el az én érvelésem helyességét. Es kegyeskedjék, t. pénzügyminister ur, ne csak pénzügyi szaktudásával, hanem alkotmányjogu tudásával is azokat az aggályokat eloszlatni, amelyek a legsúlyosabbban merülnek fel, felmerülnek az állam adóztatási fenségjoga, az állam igazságszolgáltatási fensófrjoga terén, felmerülnek tehát azon a téren, amelyre akkor, amikor mi fizikailag és gazdaságilag abszolúte legyengültek vagyunk, hatványozottabb mértékben kell ügyet vetnünk. A most következőket talán méltóztatnak belátással fogadni. Mi hozzuk majd a törvényt, de mi nem akarunk 50 esztendeig azok között a határok között maradni, amelyek között ma vagyunk. Mi azt hisszük, hogy egyszer mégis csak megint Dévénytől a Vaskapuig és föntről egészen le Magyarország a régi nagyságban Magyarország lesz, mi ma is annak a Magyarországnak érezzük magunkat, és amikor Magyarországnak hozzuk a törvényeit, át kell, hogy hasson minket az a nem is reménység, az a gondolat, az a meggyőződés, az a tudat, hogy el fog jönni az az idő. amelyre tekintettel már ma. nemcsak ennek a csonka, egynéhány vármegyének, hanem az igazi Nagy-Magyarországnak hozzuk a törvényeket. Méltóztatik-e azt hinni, hogyha ez az elgondolásunk, akkor az az ellenérték, amelyet kapunk egy, mondjuk olcsó, látszólag olcsó kölcsönben — mert a presztizs-ár is drága ár — nem fogja-e túlságosan nyomni ennek az országnak lelkiismeretét. QA méltóztatik-e azt hinni, hogy ez az ellenérték, amelyet mi adunk, nem lesz-e azután aránytalanul és aránytalanul nagy. Mi ma èdunk a mi kis területünkre egy gyufamono11*