Képviselőházi napló, 1927. XV. kötet • 1928. július 5. - 1928. november 8.
Ülésnapok - 1927-200
Az országgyűlés képviselőházának 200. ülése 1928 július 6-án, pénteken. 55 hatása elsősorban a megváltást szenvedőre, akire nézve az előadó ur által most indítványozott módosítás lehetővé teszi, hogy az eljárás befejezése után az az ott lógó és folyton fenyegető feljegyzés a telekkönyvből töröltessék a jogügyletnek telekkönyvi keresztülvitelénél mindig gátként'és akadályként szolgáló feljegyzés a telekkönyvből végre kikerüljön. De meglesz ugyanez a hatása a juttatottaknál is. Aki ismeri a falusi magyar ember természetét, az tudja azt is, hogy ma a közfelfogás a telekkönyv közhitelű erejébe vetett hit felé irányul annyira, hogy a falusi ember ma már nem is helyez olyan nagy súlyt a tulajdonképeni jogokat szerző, a jogügyleteket teremtő okiratra, mint inkább arra, hogy ez a jogügylet, ez az okirat a telekkönyvbe feljegyeztessék és hogy a kérdéses ingatlan az ő nevén legyen. (Ugy van! a jobboldalon.) Mindaddig nyugtalanság uralkodik a lelkén, mig az ő ügylete a telekkönyvben feljegyezve nincs, mig ő meg nem győződött arról, hogy ebben a közhitelű telekkönyvben az ő neve szerepel. Ez a nyugtalanság fokozott volt a földbirtokrendező eljárás során juttatott ingatlanoknál azért, mert ez a szerzési mód egészen uj és szokatlan volt és ott lebegett az érdekeltek felett mindig az a félelem, hogy nem fogják-e valamikor visszavenni tőlük ezt az ingatlant. Ez a félelem csak akkor fog megszűnni, amikor az illetők tulajdonjoga telekkönyvileg bekebeleztetett. (Ugy van! a jobboldalon.) Kétségtelen, hogy ez a lelkekben megnyugvást fog előidézni. De jó hatása lesz más tekintetben is. Mert eddig a tulajdonjogáért aggódó és abban kételkedő kisbirtokos vagy törpebirtokos, épen amiatt az aggodalom és kétség miatt, hogy vájjon az övé-e csakugyan az a föld, nem fejtette ki a részletek fizetése tekintetében teljesen erőit és a termelés fokozása terén is talán mulasztásokat követett el. Most ez is megváltozik. Én tehát kötelességemnek tartom elsősorban az igazságügyminister urnák méltán kijáró köszönetnek és elismerésnek kifejezést adni azért, hogy a földbirtokreform befejezése körül erről a kérdésről is gondoskodott. Hogy azonban ez a cél eléressék, még két nehézségre kívánom felhívni a figyelmet. Az egyik az, hogy a földbirtokrendezésnek úgynevezett végrehajtási eljárása, vagyis a juttatott ingatlanok kiosztása és még inkább a kiosztási tervnek a telekkönyvhöz való áttétele a iegkésedelmesebb módon történt. Hogy az Ofb.-nél huzavonák és késedelmek voltak, azt megmagyarázhattuk, de hogy ez a tisztán technikai kérdés ilyen hosszan húzódik el, annak csak egy magyarázata lehet, az, hogy a végrehajtással megbizott szerv nem alkalmazott elegendő műszaki erőt. Mert hiszen itt a feladat semmi egyéb, mint a természetben kijelölni az ingatlanokat és arról vázlatrajzot készíteni. Első kérésem tehát az, hogy az igazságügyminiszter ur amikor a 16. §-ban ráruházott jogot gyakorolja s a végrehajtási rendeletet megszerkeszti, szíveskedj ê\ô l arról is gondoskodni, hogy a végrehajtó szerv kötelezhető és kényszeríthető legyen arra, hogy ezeket a megosztási terveket végre elkészitse és a telekkönyvhöz áttegye. A másik sérelem, ugyancsak ennek a műszáki munkának elhúzódása _ miatt, abban áll, hogy főképen a házhelyhez juttatott nem bír kölcsönt kapni és e miatt nem bir építkezni. Hiszen ezek a ^juttat ottak szegény emberek, akiknek az építkezéshez szükséges tőke. legalább is egészben, nincsen a zsebükben, hanem hitelre szorulnak. Ha méltóztatik a segélyezési jellegű hiteleket — akár a Faksz.-hitelt, akár a népjóléti minister urnák az építkezéseket előmozdító kölcsöneit — nézni, a hitelnyújtásnak miridig az a feltétele, hogy a kölcsön bekebelezhető legyen. Minthoigy pedig a teleíkkönyvi tulajdonjog bekebelezése késik, a hitel be nem kebelezhető és így a- hitelnyújtás csaknem illnzóriussá válik abban az ezer és ezer esetben, ahol a tulajdonjog telekkönyvi bejegyzése még meg nem történt. Ennek orvoslása érdekében bátorkodom kérni az igazságügyminister urat, — s ez, ha talán elvi szempontból nem is helytálló, de^ gyakorlati szempontból mindenesetre szükséges •— hogy találjon módot arra, hogy a hitel bekebelezése érdekében az Ofb.-hez bejutott beadványok már a telekkönyvhöz való benyújtás rangsorának erejével birjanak s a feloszlási tervvel együtt tétessenek át a telekkönyvhöz, ott a tulajdonjoggal együtt a zálogjos: is bekebelezést nyerjen és igy a hitelezőnek megadassék a mód arra, hogy ő a telekkönyvi rangsor é« bekebelezés biztos tudatában a kölcsön folyósíthassa már akkor, amikor a műszaki munkalat még a telekkönyvi hatósághoz át nem tétetett. Abban a reményben, hogy ezek a nehézségek a rendeletben kiküszöböltetnek, a szakaszt az előadó ur módosításaival elfogadom, (Helyeslés.) Elnök: Szólásra következik 1 ? Petrovics György jegyző: Szabó Sándor! Szabó Sándor: T. Ház! A 9. § az öröktulajdon kérdésében tesz, végtelenül fontos rendelkezéseket és nagyon megnyugtató az, hogy egyidejűleg a telekkönyv tehermentességét igyekszik hivatalból biztositani. Kétségkívül megállapítható azonban az indokolásból és a szakasz értelméből is, hogy itt elsősorban a jelzálogos terhek rendezése az, amelyet a tehermentesség kritériuma alá von ennek a szakasznak intézkedése. Ezzel ellentétben vannak olyan nyilvánkönyvi terhek, amelyek függetlenül állanak a jelzálogos terhektől és általában a telekkönyv összegszerű és értéket jelentő terheitől. Ilyenek például a különböző szolgalmak, ilyenek a bányajogositványok, a különböző terhelési és elidegenítési tilalmak. Amiről azonban itt beszélni akarok, az a bányajogositványok és a szén jogok kérdése. Méltóztatnak jól tudni és bölcsen ismerni, hogy a föld méhében lévő szén mindaddig, amig annak feltárása tekintetében a bányahatóság nem intézkedett, tulajdonkép uratlan jószág, ilyennek tekintendő, és ennek az uratlan jószágnak közvagyoni tekintetben jelentősege csak akkor van. amikor a birtokbavétel megtörténik, ann a megfelelő bányahatósági adományozás utján történik. Végül is ezek a telekkönyvbe mint jogosítványok bekerülnek, és ott vagyoni értékkel és jelentőséggel birnak az érdekeltekre nézve, azokra nézve is, akik azt a bányajogositványt megszerzik, a szén jog kihasználását kibérlik, vagy pedig annak tulajdonát megszereztek, és azokra nézve is, akik, mint földtulajdonosok bizonyos bányabért, terrágiumot élveznek. Ha- nem gondoskodunk a telekkönyvbe bejegyzett széujogoknak és igy a telekkönyvileg jogosított egyének jogának az uj telekkönyvekbe való átviteléről, akkor, amikor hivatalból lejegyzik azt a kiosztott földdarabot és átjegyzik tulajdonjogilag annak számára, akinek juttatta az Ofb., ugy egy szabályozatlan jogkérdés áll itt fenn, amely kontroverziákra, esetleg bírói beavatkozásra adhat alkalmat. 8*