Képviselőházi napló, 1927. XV. kötet • 1928. július 5. - 1928. november 8.
Ülésnapok - 1927-204
168 Az országgyűlés képviselőházának nagyobb katasztrófával nem járt. Még igy is meg kell állapitanom, hogy ez a tüzeset a tűzkáron kivül, amely a tüzrendészeti megállapítás szerint körülbelül 3 milliárdnyi, sokkal nagyobb és súlyosabb egyéb károkra is vezetett. T. i. a legfelső emeleten, a manzárd-emeleten bizonyos rendkivül fontos okmányok és jegyzékek voltak elhelyezve nem kellő gondossággal, úgyhogy a tűznek ezek is martalékául estek. Engedje meg a t. Ház, hogy ne soroljam fel részletesen, hogy ott mi pusztult el, mert nem akarok súlyos károkat okozni a magyar államvasutaknak és nem akarom, hogy az ország maga is súlyosan károsodjék, tehát diszkrét leszek. Csak általában jelezni kívánom, hogy többek közt eltűntek az államvasutak villamositási tervei, eltűntek bizonyos szerződések. (Farkas István : Talán azért volt a tüz 1) Kellő mérséklettel akarok foglalkozni ezzel a dologgal, de különösnek tartom, hogy egy ilyen nagyüzem, mint a magyar államvasutak, a maga nagy értékeit nem tudja a kellő gondossággal elhelyezni. Nincs az a kisvállalkozás, amely ne trezorokba és betonépítményekbe helyezné el a maga nagy értékeit, hogy a létalapjául szolgáló fontos okiratok — szerződések stb. — minden esetben rendelkezésére állhassanak. Ha itt ennek a tűznek eredetét keresném, akkor nem tudnék arra a konklúzióra jutni, amelyre azt a vizsgálat visszavezetni akarja, amikor munkásokat előzetes letartóztatásba helyeztek és azt akarják megállapítani, hogy milyen munkások gondatlansága idézte elő ezt a tüzet. A gondatlanság egészen más kérdés- A felelősség másokat terhel. Bámulatos, hogy a magyar államvasutak uj vezetősége, uj rezsimje alatt hirtelen szükségessé vált, hogy a két igazgató ur munkahelyiségeit, dolgozószobáit luxusos módon átalakítsák és falakat törjenek át, mert az eddigi hivatali szobák az uj igazgató uraknak nem voltak megfelelőek. Szentgyörgyi,Gusztáv igazgató és Lahner Kornél helyettes igazgató urak részére hosszú hónapokon át tartó munkával építették át a hivatalos helyiségeket s azokat luxusos módon berendezték és épen ezen épitkezésből kifolyólag vált szükségessé a tetőjavítási munkálat is, amely ezzel volt kapcsolatos mert itt konstruktiv átalakításokra került a sor. Épen ezen építkezések következtében történhetett azután a tüz keletkt zése. Arra való az ország pénze, hogy mihelyt valaki egy állásba jut, elődjének állását elfoglalja, akkor neki az a hivatalos helyiség már nem felel meg, azt neki luxusosan át kell építeni ? Nem tudom, hogy nagyobb urak-e a Máv. igazgató urak, mint a t. minister urak, akik ugyanazon hivatalos helyiségeket veszik át és tartják meg maguknak, mig a Máv igazgató urak szükségesnek tartják, hogy az ország pénzéből azonnal ilyen fényűző építkezések eszközöltessenek. A felelősséget tehát abban keresem, hogy miért volt szükség egyáltalában ezeknek az építkezéseknek a foganatosítására, továbbá abban, hogy hogyan pusztulhattak el fontos értékek s miért nem méltóztattak azokat az okmányokat kellő helyen elhelyezni Mert hiszen a Máv. igazgatóságának közben kiadott jelentése, nyilatkozata csak az interpellációmban foglalt adatok ujabb megerősítését tartalmazza Azt mondja a Máv igazgatósága, — amikor értesült interpellációm bejegyzéséről — hogy az a pusztítás, amelyet a tűzvész okozott a Máv. igazgatósági épületén, korántsem hatott ki inesszebbmenően azokra az értékekre, amelyek a Máv. épületének magasabb helyein voltak elhelyezve. Ezzel mindenesetre elismerte azt, hogy ez a tüzeset igenis kihatással volt azokra az értékekre. Méltóztassék a határt megállapítani, mi az a messzebbmenőeu érvé204. ülése 1928 július 24-én, kedden. nyesülő károkozás, hogy az iratok és a fontos okmányok milyen tömege pusztult el. Én tudom, hogy nagyon fontos okmányok pusztultak el. Azt hiszem, az államtitkár ur nagy zavarba jönne, ha arra kényszeríttetném, hogy amennyiben nem fog itt kellő retorzió történni, mindazoknak a felelősségeknek tekintetében, amelyeknek megállapítására szükség van, a diszkréciótól eltekintsek és utána járjak ezeknek a dolgoknak. Tudni kell, hogy a Máv-nak két nagy tervtára van, és pedig — mondja a nyilatkozat.-— egy általános nagy tervtár és egy kisebb kézi tervtár. A nagy tervtár lent van a földszinten, a kézi tervtár a negyedik emeleten, mégpedig az Andrássy-uti folyosó belső oldalán. Ez a tervtár nem volt kitéve a pusztításnak, úgyhogy mindazok a fontos tervek és okmányok, amelyek ebben a tervtárban voltak elhelyezve, szintén teljesen épen megmaradtak. De nem egészen igy van, mert az egész negyedik emelet elpusztult, sőt a tűzoltók munkája következtében átázott a harmadik emelet mennyezete és ott is a bútorokban és a berendezésekben rendkivül nagy pusztítást okozott a tüz eloltásával járó művelet. A manzárd-építkezés, amely a negyedik emelet ráépítésével végeztetett maga sem történt kellő gondossággal, amennyiben a szükséges tüzrendészeti, tűzbiztonsági óvintézkedések nem történtek meg, amiért szintén az igazgatóságot terheli a felelőség. Kérdeznem kell, hogy ha egy vidéki vasúti állomásépület előtt állandó éjjeli őri szolgálat van, hogy ott baj ne történjék, miért nincs a Máv. igazgatósági épületében állandó, permanens szolgálat. Éjjeli őrt miért nem tudnak beállítani a folyosókra, hogy végigjárja azokat éjjel és hogy megfigyelje, hogy tűzveszély, vagy más baj nem forog-e fenn. A portások, a kapusok ezt az ellenőrzést, óvintézkedést elvégezni nem tudják. Tisztelettel kérem tehát a kereskedelemügyi ministerium képviselőjét, méltóztassék megnyugtatni abban az irányban, vájjon azok a fontos okmányok és szerződések, amelyek ott elégtek,pótolhatók* e és méltóztassék azoknak a felesleges költségekkel járó luxus-épitkezéseknek tekintetében azt a megnyugtatást adni, hogy ezek egyszersmindenkorra megszűnnek, hogy ez a rendszer a Máv. vezeti ségénél nem fog tovább fennállani és hogy kellő prevenciókat fognak alkalmazni atekintetben, hogy soha többé ilyen katasztrofális lehetőség ne forduljon elő. (Helyeslés a szélsőbaloldalon). Elnök : A kereskedelemügyi minister : ur helyett Dezseőffy Aurél államtitkár ur fog válaszolni. Dezseőffy Aurél államtitkár : T. Képviselőház ! Pakots képviselő ^ ur interpellációjára a következőket kivánom válaszolni : A kereskedelemügyi ministeriumnak igenis tudomása van azokról a károkról, amelyek az elmúlt héten történt sajnálatos tüzeset alkalmával a Máv. igazgatósága épületében előfordultakNem tudom azonban, hogy a képviselő urnák ezeknek a károknak nagyságáról és egyáltalán azokról a károkról, amelyeket mint pozitívumokat jelentett be, honnan méltóztatott értesüléseit szerezni. Én ugyanis személyesen voltam benn az épületben — eltekintve a tüz alatt való ottlétemtől — s másnap személyesen végigjártam az Államvasutak igazgatósága épületének egész IV. emeletét, örvendetesen láttam és megnyugtathattam magamat abban a tekintetben, hogy ha baj van is, a tervtár, amely egy udvari lokalitásban volt, valamint a kisegítő folyosóban lévő szekrényekben elhelyezett tervek abszolúte nem szenvedtek kárt, még csak vízkárt sem. Tüz azon a részen abszolúte nem volt. Ebben a részben — személyes tapasztalatom alapján emiithetem meg — bizonyára téves a képviselő urnák az az infor-