Képviselőházi napló, 1927. XV. kötet • 1928. július 5. - 1928. november 8.

Ülésnapok - 1927-204

164 Az országgyűlés képviselőházánál engedélyt. Erre is ugy hivatkozott, mintha ebből a rendelkezésből lehetne alátámasztani a hatóságok diszkrecionárius jogát. Méltóztassék felolvasni a törvény szövegét. Az a hatóság, amely az engedélyt megadta, a 4. bekezdés korlátai között, — tehát világosan rendelkezik a törvény: a 4. bekezdés korlátai között — az engedélyt a joghatósága alá eső egész területre vagy annak egy részére visszavonhatja. Tehát a belügyminister korlátozva van a 4. bekezdés szerint a már kiadott engedély visszavonásánál s a-hatóság korlátozva van ugyancsak a 4. bekezdésben felsorolt okokból. T. Képviselőház ! Bocsánatot kérek, ilyen világos törvénvmagyarázattal szemben, még ha nem is volna ilyen horribilis elcsúszás az államtitkár ur felállított tétele, hogy diszkrecionárius jogot vindikál a kormánynak az utcai terjesztés engedélyezésére, akkor is meg kellene hajolnia mindenkinek és el kellene ismernie, hogy ez a kiadott rendelet túlmegy ezeken az okokon, s nem a közerkölcsiség és a közrend védelme érdekében állit fel okokat, hanem az államtitkár ur egyoldalú felfogása szerint elgondolt kulturfölénynek vagy kulturgondolatnak biztositására, világosan beleütközik a törvénybe. (Zaj.) Én tudom azt, hogy a rendelet kibocsátása ellen a megkérdezett igazságügyministerium a maga részéről törvényességi szempontból aggályokat támasztott. (Propper Sándor: A kultuszminister ur is !) Már pedig méltóztassanak megengedni, hogy ez nekem illetékesebb, mint az államtitkár ur törvénymagyarázata. (Zaj. -Propper Sándor : Előbb kért volna tanácsot, nem pedig most utólag !) Befejezem. Azt mondja az államtitkár ur, hogy a törvénynek nem lehet más az intenciója, mint hogy a kormányzat részére ilyen szabad rendelkezési jogot biztosítson. Már előbbi felszólalásomban utaltam rá, most már itt a naplóból, illetőleg az irományokból fogom felolvasni az államtitkár urnák, hogy mi volt a törvény alkotóinak intenciója. Nagyon csodálom, hogy ezt nekem kell a belügyi államtitkár urnák felolvasnom, aki nem voltam itt 1914-ben, ahelyett, hogy a belügyi államtitkár ur világositana fel engem, hiszen ő résztvett ennek a törvénynek megalkotásában, mint az akkori kormánypárti többségnek tagja. A 11. §-hoz, mint az az irományokból kiderül, — majd átnyújtom, méltóztassék elolvasni — a következő indokolás van fűzve. Már az előbb emiitettem, bogy az eredeti törvényben volt egy rendelkezés, amely arra irányult, hogy a belügymi nister felhatalmaztassék, hogy a saját maga hatáskörében rendeletileg uj okokat állapithasson meg az engedély megtagadására. Ezt az igazságügyi bizottság már törölte, s a következőképen indokolja. (Olvassa): »A szakasz 5. bekezdése ezenfelül a belügyministert feljogosította, hogy a közrend fentartása érdekében« — akkor is körülirva, nem »kultur és nem megmételyezés,« hanem »a közrend fentartása érdekében rendelettel« más oly okokat is megállapítson, amelyek miatt a sajtótermékek utcai terjesztése nem engedélyezhető. Ezt az utóbbi rendelkezést — úgyszintén az erre &

r rendelkezésre vonatkozó utalásokat — a bizottság törölte, mert clZ il 4. bekezdés szerkezete mellett feleslegesnek látszik ; hiszen a közrend és a közerköf siség védelme mindazt a jogot megadja a hatóságnak, amelyet a közérdek s főleg az utca rendje kivan. Tekintettel volt a bizottság arra is, hogy több oldalról komoly aggályokat támasztottak a most törölt rendelkezés ellen. Azt hiszem, az igen t. államtitkár úr, aki talán nem volt teljesen elkészülve erre a matériára, be fogja látni, hogy a belügyministeri rendelet, bármilyen intenció vezette is, — 4

nem akarom 204. ülése 1928 július 24-én, kedden. kutatni —- az igen tisztelt belügy minister urat, a fennálló tételes törvénybe ütközik (Ugy van ! Ugy van ! a szélsőbaloldalon) és a legfontosabb kérdést, a sajtószabadságot derékba támadja meg. (Friedrich István : Igaza van.) Azt hiszem, hogy aki még a sajtószabadságra ad valamit, annak, mint politikusnak, és aki jogászi mivoltára ad valamit, annak, mint jogásznak beigazolom, hogy nem a t. államtitkár úrnak van igaza, hanem nekem van igazam, illetőleg, a törvénynek van igaza. (Élénk helyeslés a bal- és a szélsőbaloldalon.) Elnök : A ministerelnök ur helyettese kivan szólni. Vass József a ministerelnök helyettesitésével megbízott népjóléti- és munkaügyi minister : T. Képviselőház! Bocsánatot kérek, hogy ebben a matériában szót kérek. Teszem ezt nem azért, mintha szakértő volnék ebben a matériában, hanem azért, mert úgy látom, "hogy itt tulajdonképen éles ellentét fejlődött ki a két felfogás között, nem jól értett szavak okán. Végre is ebben az egész vitában két vezető motivum csendült ki : az egyik magára a naptárrendeletre vonatkozik, a másik pedig a törvény helyes értelmezésére, a sajtószabadsággal kapcsolatban. Természetesen eleve kijelentem, hogy a kormánynak — tehát a belügyminister urnák is — egy pillanatig sem volt eszeágában sem a rendelet kibocsátásával a sajtószabadságnak azt a mértékét korlátozni, amely törvényben van szabályozva. (Derültség és zaj a bal és a szélsőbaloldalon.) Amikor viszont a naptárkérdést a kultuszminister ur kérésére a belügyminister ur ilyen formában kézbevette, akkor valószínűleg azokra a szomorú tapasztalatokra támaszkodott, amelyeket én a magam részéről szintén megerősíthetek, mert hiszen, akik kintjártak, nem a kiadóhivatalokban, ahol a naptárak készülnek, hanem kintjártak a vásárokban, és ismerik a ponyvákon, vásznakon elhelyezett különböző nyomtatványokat és azok terjesztési módját, (Igaz! Ugy van! a jobboldalon.) azok valóban megborzadnak attól, hogy a szabadosságnak olyan mértéke zúdul rá a teljesen gyanútlan és teljesen kritikátlan nép lelkére, amely kell, hogy felkeltse a kormányzat figyelmét. Hogy vájjon szerencsés vagy szerencsétlen-e az a mód, amellyel a belügyi kormányzat ezeket a bajokat orvosolni kivan ja, (Rassay Károly: Törvénytelen!) arról nem szállok vitába, mert hiszen annyira nem ismeiem ezt a matériát. Egyet azonban kijelenthetek Rassay Károly képviselőtársam megnyugtatására és rajta keresztül az egész Ház megnyugtatására : a belügyi államtitkár ur akkor, amikor diszkrecionánus jogról, illetőleg hatalomról beszélt, akkor semmi mást nem kivánt érteni, — megerősítheti szavaimat — mint azt, hogy a belügyminister urnák, illetőleg a hatóságnak diszkréciójához ,tehát a törvényben megadott felhatalmazáshoz tartozik annak megitélése, hogy vájjon a sajtótermék a közrendbe, illetőleg a közerkölcsiségbe ütközik-e. (Zaj a szélsőbaloldalon. — Propper Sándor: Itta meatőhorog. Kwpja be a horgot ! — Kuna P, András : A cucilisták ! — Nagy zaj. Elnök csenget.) Ez a magyarázat llamtitkár ur ama szavainak, amelyek. — ugylátszik — némi kép f -Ireérthetők voltak, mert az 1. §-szal kapcsolatban hangzottak el. Már most nagyon nagy ez a — mondjuk — diszkrecionális jog, mert hiszen a közrendnek és a közerkölesiségnek fogalma nincs, annyira taxative körülirva a törvényben tartalmára vonatkozólag, bárha az indokolásban az utca rendje is említve van, mint kisegítő fogalom. De mégis koncedálnom kell azt, hogy a közrend