Képviselőházi napló, 1927. XV. kötet • 1928. július 5. - 1928. november 8.

Ülésnapok - 1927-203

Az országgyűlés képviselőházának 20$, 177. §-a ellenére nem hivták egybe, továbbá a 7000/1925. P. M. számú rendelet értelmében a megnyitó mérleget megállapitó közgyűlés ösz­szehivását is elmulasztották, a mi az 1875. évi XXXVII. te. 1. és 2. §-ába ütköző^ három rend­beli kereskedelmi vétség jelenségeit látszik feltüntetni. A hiteles cégkivonat szerint nevezett kép­viselő még ma is tagja a Deviza Bank igazga­tóságának. A bizottság megállapította, hogy a meg­keresés illetékes hatóságtól érkezett, az össze­függés a vonatkozó bűncselekmény és nevezett képviselő személye között azonban kétséges, mert .a jelzett bank ügyvezetéséért nevezett képviselő, mint igazgatósági tag, csatk másod­sorban felelős, a kihágás .alapját képező s elmulasztott kötelezettségeinek teljesítésére vonatkozó igazoló vétiy pedig az iratok között nincs. Ezért a bizottság zaklatás esetét látja fen­forogni és javasolja a t. Képviselőháznak, hogy Kenéz Béla országgyűlési képviselő mentelmi jogát ezen ügyben ne függessze fel. (Helyeslés.) ••,».. Elnök: Kivan valaki « szólni 1 ? (Nem!) Ha szólni senki nem kivan, a vitát bezárom s a tanácskozást befejezettnek nyilvánitom. Kö­vetkezük a határozathozatal. Kérdem a t. Házat, méltóztatik-e a men­telmi bizottság azon javaslatát, hogy a Ház Kenéz Béla képviselő ur mentelmi jogát ez ügyből kifolyólag ne függessze fel, elfogadni, igen vagy nem? (Igen!) A Ház a mentelmi bi­zottság javaslatát elfogadta, s igy Kenéz Béla képviselő ur mentelmi jogát ebből az ügyből kifolyólag nem függesztette fel. Következik a mentelmi bizottság jelentésé­nek tárgyalása csalás bűntettével gyanusitott Bartos János országgyűlési képviselő men­téimi ügyében. Az előadó urat illeti a szó. Nánássy Andor előadó. T. Képviselőház! A budapesti királyi főügyészség Bartos^ János országgyűlési képviselő mentelmi jogának a felfüggesztését kérte, mert a budapesti királyi b imtetőtörvényszék megkeresése szerint Sely­mes Bertalan és társainak tizrendbeli felje­lentése alapján ellene, a. bíróság eljárást in­ditott. Időközben a Házhoz a királyi ügyészség­től megkeresés érkezett, amelyben a királyi' ügyészség azt közli, hogy nevezett ellen a fel­jelentéseket visszavonták, ezt azonban r az ügyészség elbirálni nem tudja, mert nem álla­nak rendelkezésére az iratok, minthogy azok itt vannak a Képviselőháznál. Ennélfogva tisztelettel javaslom, hogy en­nek az ügyészségi megkeresésnek alapján mondja ki a Képviselőház, hogy ezt az ügyet ezúttal leveszi a napirendről és visszateszi a mentelmi bizottsághoz, hogy az intézkedhessek az iratoknak az ügyészséghez leendő vissza­küldése iránt. (Helyeslés.) Elnök: Kérdem a t. Házat, méltóztatik-e az előadó ur javaslatához hozzájárulni, igen vagy nem? (Igen!) Ha igen, ilyen értelemben mon­dom ki a határozatot. Következik a mentelmi bizottság jelentésé­nek tárgyalása sajtó utján elkövetett, felha­talmazásra hivatalból üldözendő rágalmazás vétségével gyanusitott Lingauer Albin ország­gyűlési képviselő mentelmi ügyében. Az előadó urat illeti a szó. Nánássy Andor előadó: T. Képviselőház! A győri királyi főügyészség Lingauer Albin országgyűlési képviselő mentelmi jogának ülése 1928 július 12-én, csütörtökön. 149 a felfüggesztését kérte, mert a szombathelyi királyi törvényszék megkeresése szerint ellene a büntetőbíróság a magyar királyi honvédelmi minister felhatalmazása alapján a »Vasvár­megye« politikai napilap 1925. évi szeptember 13-iki számban Lingauer Albin aláirásával »Egy kis polémia egy nagytiszteletü szer­kesztő úrral« cim alatt közzétett és néhai báró vitéz Nagy Pál gyalogsági tábornok sérelmére elkövetett s az 1914 : XLI. te. 1. §-ába ütköző, 3. §-a szerint minősülő és 8. §-a értelmében felhatalmazás alapján hivatalból üldözendő rágalmazás vétségének törvényes ismérveit feltüntető vezetőcikk tartalma miatt eljárást inditott. . A cikk szerzője Lingauer Albin ország­gyűlési képviselő, aki a bizottság előtt kijelen­tette, hogy a vonatkozó cikket egyáltalában nem vonatkoztatta néhai báró vitéz Nagy Pál gyalogsági tábornok személyére s távol állott tőle, hogy megsérteni akarta volna, s a cikk kizárólag azt a jelenséget akarta feltüntetni, hogy a politikát bevitték a hadseregbe és en­gedték, hogy a hadseregben a felekezeti szem­pontok érvényesülhessenek. A bizottság megállapította, hogy a megke­resés illetékes hatóságtól érkezett, az össze­függés a vélelmezett bűncselekmény és neve­zett képviselő szeménye között azonban két­séges, mert a bizottság lelkiismeretes mérle­gelés után nem találta a cikkben a fentemiitett törvénycikkbe ütköző rágalmazás ismérveit. Ezért a bizottság zaklatás esetét látja fen­foro'gni és javasolja a t Képviselőháznak, hogy Lingauer Albin országgyűlési képviselő mentelmi jogát ezen ügyben ne függessze fel. (Helyeslés.) Elnök: Kivan valaki szólni? (Nem!) Ha szólni senki nem . kivan, a vitát bezárom s a tanácskozást befejezettnek nyilvánitom. Kö­vetkezik a határozathozatal. Kérdem a t. Házat, méltóztatik-e elfogadni a mentelmi bizottság azon javaslatát, hogy a Ház Lingauer Albin képviselő ur mentelmi jogát ebből az ügyből kifolyólag ne függessze fel, igen vagy nem? (Igen!) A Ház a mentelmi bizottság javaslatát elfogadta, és igy Lingauer Albin képviselő ur mentelmi jogát ebből az ügyből kifolyólag nem függesztette fel. Minthogy ezzel mai napirendünk anyaga kimerült, előterjesztést teszek a t. Háznak leg­közelebbi ülésünk idejére és napirendjére nézve. (Halljuk! Halljuk!) Javaslom, hogy a Ház legközelebbi ülését folyó évi október hó 16-án, kedden délelőtt 10 órakor tartsa, (Mozgás a szélsőhaloldalon.) amely ülésnek napirendje a további teendők iránti intézkedés lenne. '• Méltóztatnak napirendi javaslatomhoz hoz­zájárulni? (Igen!) Ha igen, ilyen értelemben mondom ki a határozatot. Ezzel kapcsolatban felhatalmazást^ kérek a t. Háztól arra, hogy a Ház szünetelése alatt esetleg megüresendő választókerületekben az uj választások elrendelése, illetőleg a pótkép­viselők behivása s a netán érkező meghivások tekintetében intézkedhessem és általában a szükségessé váló intézkedéseket megtehessem. (Helveslés.) Méltóztatnak erre a felhatalmazást meg­adni? (Igen!) Ha igen, ilyen értelemben mon­dom ki a határozatot. Most pedig az ülés elején tett bejelentés­nek megfelelően áttérünk Kun Béla képviselő ur sürgős interpellációjára. Kérem a jegyző urat, szíveskedjék az in­terpelláció szövegét felolvasni. 21*

Next

/
Thumbnails
Contents