Képviselőházi napló, 1927. XV. kötet • 1928. július 5. - 1928. november 8.

Ülésnapok - 1927-202

Az országgyűlés képviselőházának 202. ülése 1928 július 11-én, szerdán. 127 megnyugvás legyen ebben a szakmában is. Kérik, hogy ebben a törvényjavaslatban tartsák fenn a kőműves mesterek számára biztosított hatáskört változatlanul a mérnökkel szemben is. T. Képviselőház! Ezekben voltam bátor a magam megjegyzéseit megtenni. Egyébként azonban azon az állásponton vagyok, hogy a beruházásról szóló törvényjavaslat megszavazását nemcsak, hogy nem tagadhatja meg senki a kormánytól, (Igaz! Ugy van! jobb felől.) hanem még inkább örömmel is kell azt üdvözölnie. Legfeljebb arról lehet csak szó, hogy e beruházási felhatalmazás végrehajtása közben a t. kormány figyelmébe ajánljunk néhány kérdést. Felszólalásom is csupán ezt célozta. Ezeknek előrebocsátása után a törvényjavaslatot általánosságban elfogadom. (Helyeslés jobbfelől és a középen.) Elnök: A pénzügyminister ur kivan szólni. Bud János pénzügyminister: Tisztelettel van szerencsém a külföldi kölcsönök felvételének korlátozásáról szóló törvényjavaslatot indokolásával együtt előterjeszteni. Kérem, méltóztassék azt kinyomatni, szétosztatni és az osztályok mellőzésével tárgyalás végett a pénzügyi és a közigazgatási bizottsághoz utasitani. Elnök: A benyújtott törvényjavaslatot a Ház kinyomatja, szétosztatja és előzetes tárgyalás és jelentéstétel végett a pénzügyi és közigazgatási bizottságnak adja ki. Szólásra következik? Fitz Arthur jegyző: Klein Antal! (Felkiáltások: Nincs itt!) Elnök: Nincs itt, töröltetik! Fitz Arthur jegyző: Rothenstein Mór! Rothenstein Mór: T. Képviselőház! Az előttünk fekvő törvényjavaslat én szerintem fényesen igazolja azt, hogy a pénzügyminister ur nem áll feladatának magaslatán. Nem áll pedig feladatának magaslatán azért, mert minden komolyan gondolkodó pénzügyministernek az az alapvető felfogása, hogy az adóalanyokra csak annyi terhet szabad kiróni, amennyi okvetlenül és minden körülmények között szükséges. Ha ez az alapgondolat vezérlőfonálként kell hogy álljon minden pénzügyminister előtt, akkor ez a javaslat, amely feleslegeket mutat ki, azt bizonyitja, hogy az ezidőszerinti magyar pénzügyminister más elgondolást képzel el, mert hiszen akkor neki az adókat kellene mérsékelnie, hogy az államháztartás egyensúlyát kimutathassa. De az, hogy ő többet tud kimutatni, mint amennyire szüksége van, ismétlem, azt bizonyitja, hogy pénzügyminister urunk e tárgyban másképen gondolkozik és az agyonsújtott állampolgárok kezéből többet présel ki. mint amennyire okvetlenül szükség volna. Mentségül a pénzügyminister ur most ezzel a javaslattal jön és azt mondja, hogy beruházások formájában visszaadja azt, amit többet szedett be, mint amenynyire szüksége lett volna. Ha vizsgáljuk ezt a javaslatot és azokat az előterjesztéseket, amelyeket különböző tételekben a pénzügyminister ur az Országház képviselőtestületétől kivan, akkor mindjárt megállapíthatjuk azt, hogy az adó beszedésénél az állampolgárok között nem disztingválnak, az adó beszedésénél mindenkinek egyformán kell kötelességét teljesítenie az állammal szemben, de amikor viszont a pénzügyminister visszatérítést kivan eszközölni, akkor ezt az alapelvet nem látjuk. Itt már tendenciát kell megállapítanunk és lehet is észlelnünk, mert itt már a mai kormányzati rendszer szerint eszköE^PVISELŐHÁZI NAP1Ö. XV, zölik a beruházásokat. Ki fogom mutatni, hogy ez tényleg független ettől, megállapítani kívánom azonban, hogy a beruházásoknak csak akkor van értelmük és hivatásuknak csak akkor felelnek meg, ha egyrészt munkaalkalmat nyújtanak, másrészt a köznek javára vannak; mert ha mondjuk, munkaalkalmat nyújtanak ezek a beruházások, de olyan beruházásokról is szó van, amelyek a köznek nincsenek javára, amely beruházások hiábavaló munkára vannak szánva, akkor igazán gondolkodóba kell esni afelett, hogy vájjon azok a beruházások is, amelyeket a pénzügyminister ur nekünk ajánl, olyanoknak minősithetők-e, amelyek a köznek is javára vannak. Tudjuk például azt, — már volt is szó róla, legalább is említés történt róla, — hogy Lillafüreden melegvíz után kutatnak. Azt hitték, hogy ott megint olyan gyógyfürdőt lehet megteremteni, amilyen az országban már más helyen is van. Fúrtak a mi áldott földünkben, és a remek Széchenyi-fürdő szintén ilyen melegvíz utáni kutatás eredménye. Voltak, akik azt hitték, hogy Lillafüreden is ilyesmit lehetne találni és ott valami hasznosat lehetne megalkotni. Erre a célra a pénzügyminister ur kért és kapott 160.000 pengőt. Ezek a fúrási munkálatok mostmár nagyban folynak, de a hozzáértő egyének, a szakértők egy kivételével unisono azt állítják, hogy ott pedig hiába fúrnak melegvíz után, mert ott melegvizet találni nem lehet. Mindennek ellenére a fúrásokat tovább folytatják, nem akasztják meg mindaddig, amig ez a megszavazott 160.000 pengő tart. Én ezt a dolgot nem tudom megérteni, hacsak nem valami rejtett cél van mögötte, hogy tudniillik esetleg más oknál fogva szükségesek ezek a fúrások és nem a melegvíz utáni kutatás céljából, mert, amint mondottam, a hozzáértők majdnem kivétel nélkül azt mondják, hogy ott melegvizet találni nem lehet. Kérdem, lehetséges-e, hogy itt ilyen összeget, 160.000 pengőt — akkor, amikor az összes előterjesztett beruházási tételek csak 130 milliót tesznek ki — errfe a célra, a liillafüredi melegvíz után való kutatás hiábavaló céljára fordítsanak, anélkül, hogy a köz, a nagy általánosság, az állampolgárok ebből valami hasznot láttak volna? Lehet, hogy munkaalkalom volt, én koncedálom ezt, de ez egyedül nem elég. Csak dolgoztatni anélkül, hogy az valami hasznot is hozna az állam és polgárai részére — ennek valami nagy értelme igazán nem lehet. De ez nem az-egyedüli ilyen tétel az ehhez hasonló előterjesztések alkalmával. Ezek között a tételek között lehet például találni egy nem nagyon nagy Összeget, csak 42.000 pengőt, a belügyministerium épületének tatarozására, ki ja vitására, vagy kibővitésére. Az indokolásban azt olvassuk, hogy erre a 42.000 pengős tatarozási pótlékra azért van szükség, mert mikor a t. Képviselőház első Ízben egy sokkal nagyobb összeget megszavazott erre a célra, takarékoskodni akartak és felhasználták a régi anyagot, a már rothadt anyagot és mivel az ezzel az anyaggal kibővített, vagy ráépített része az épületnek iem tud ellenállni az időjárás visztontagságainak, szükséges most ez a pótlék. Ez is olyan valami, ami munkaalkalmat ad, de nem lehet célunk munkaalkalmat adni a nélkül, hogy haszm- dolgot csináljunk. (Folytonos zaj a jobboldali n.) Sokszor elhangzott itt az, hogy takarékoskodnunk kell. De nem olyan értelemben kell takarékoskodnunk, hogy az egyik oldalon ugy véljük, hogy tudunk takarékoskodni és utólag meg kell szavazni a pótlékot, mert erre szük18