Képviselőházi napló, 1927. XV. kötet • 1928. július 5. - 1928. november 8.

Ülésnapok - 1927-202

116 Az országgyűlés képviselőházának 202, ülése 1928 július 11-én, szerdán. lami megtakarítást eszközölni és az. igy megtakarított összeget inkább olyan építkezésre fordítani, amelyek feltétlenül szükségesek. Ezzel kapcsolatban felhívom a mélyen t. kereskedelmi minister ur figyelmét a^ keszthelyi postahivatal tarthatatlan helyzetére. (Halljuk! Halljuk!) Méltóztassanak t. képviselőtársaim elképzelni a következőt- Van egy terem, a régi Gazdasági Akadémia tanterme, amely 11 méter széles és egy ugyanakkora laboratóriumi szoba. Ebben a két teremben van ma elhelyezve 14 postatiszt és 18 postaaltiszt, ott van a csomagraktár, itt érintkezik a közönség és megtörtént, hogy megbetegedtek a tisztviselők, és kisült, hogy döglött patkányok voltak a padló alatt. Az egész, épület meg van fertőzve, mert ha például élelmiszerrel telt csomag kerül a postahivatalba, azt másnapra a patkányok megeszik. Itt kell 32 embernek lebonyolítani napi hivatalos teendőit és ezekben a termekben körülbelül 20—30 ember tartózkodik állandóan a publikum részéről. Tessék elképzelni, hogy ez a postahivatal milyen terjesztője mindenféle miazmának és ragályos betegségnek. Ha közigazgatásunk helyén volna és .erős volna, akkor a vármegyei főorvos vagy járási orvos már régen kilakoltatta volna onnan a magyar királyi postát. Már megvan a telek véve az uj postahivatal céljaira, ez az épület a város fejlődésének is teljesen az útjában áll és az 1925/26. évi költségvetésbe fel is volt már véve erre a célra 250.000 pengő, de ez egyszerűen törölve lett és most, mint látom, amikor itt nagy beruházásokról van szó, egyáltalában egy fillér sincs felvéve erre a célra. (Horváth Mihály: Kecskeméten épen igy van!) Az idegen legjobban szemléli a mi kultúránkat és szép foglama Jehet annak az idegennek, aki nálunk megfordul, már pedig Magyarországon Budapest után a legtöbb idegen Keszthelyen fordul meg és ott látja azt a mizériát, amely a keszthelyi postahivatalban uralkodik. (Jánossy Gáhor: Mindent nem lehet elmondani egy beszédben, annyi a baj!) T. Ház! Egy kényes kérdést akarok végül megemliteni. (Halljuk! Halljuk!) Ném akartam ezt a kérdést idehozni, de mint balatoni ember, természetesen szívvel-lélekkel a balatoni kultúrát akarom emelni és kifogásolom azt, hogy akkor, amikor megvan a mi nagyon szép Balatonunk, uj fürdőket fedeznek fel s csak épen ihogy nem N obilét és szegény Amundsent hivták, hogy segítsenek. Itt van egy fürdő, — nevet nem akarok mondani — (Fábián Béla: Ahol a melegvizet keresik!) amelyen állandóan doppingolnak, fejlesztenek. (Friedrich István: Lillafüred!) Én azt mondom, hogyha azt az összeget, amelyet ide fordítottak, odaadták volna privát építkezési akcióra, a Balaton partjára, — mert mindig azt hirdetik, hogy a Balaton mellett nincs modern szálloda — ebből az összegből hat modern, százszobás szállodát is lehetett volna építeni a legjobb helyen. (Ugy van! Ügy van!) Ezzel szemben mit látunk? Ott van egy felfedezett uj fürdő- (Jánossy Gáhor: Hol van az? Hadd fürödném meg! — Fábián Béla: Nem lehet, nincs viz! — Derültség.) Ha én hasznos befektetésekről beszélek, ugy értem ezt a magam szempontjából, hogy meghozza-e nekem a tőke a befektetett kamatot, s ezért azt kérdezem, mit fog ez a fürdő az államkincstárnak hozni, és nem volt-e ennél előbbrevaló építkezés? Nem lehetett volna-e ebből az összegből egy kétezer ágy as kórházat épiteni, ahelyett, hogy a nemzet testét gyengitjük napról-napra azáltal, Ihogy a betegek százai és százai pusztulnak el orvosi kezelés nélkül. Elszomorító dolog látni, hogy nálunk nagyhangú fezőrÖk és pozőrök előállnak igényekkel, tervekkel, hogy itt és itt mit lehet és mit kell csinálni, és hogy ilyen célokra fordítanak nagy összegeket olyan célok szolgálata helyett, amelyek valóban javára volnának az államnak. Csak arra vagyok bátor rámutatni, hogy volt már egyszer egy olyan irányú próbálkozás itt a Házban, hogy ez a jövőben lehetetlenné tétessék; összejöttünk egy konkrét esetből kifolyólag, résztyett a megbeszélésen Mayer minister ur is, akit akkor aposztrofáltak itten, holott ő sem tett semmit, csak az igazgatóságban benne volt. A Tőzegipar Részvénytársaságért 7 bank versengett, mindenik át akarta venni a szénkonjunktura idején. Akkor jött egy külföldi fezőr (Fábián Béla: Részesedést akartak az államnak!) Finnországból,, aki azt mondotta, hogy hozott ő tőzegkulturát Finnországból. Azt mondotta, hogy itt őrült jövedelmet lehet elérni. Ez az akció benne van az államkincstárnak körülbelül 30 milliárdjában. (Fábián Béla: Mennyiben? Hallatlan!) Gőzturbinák, mozdonyok vannak belesülylyesztve a berekbe (Friedrich István: Pihennek!) és van ott 150 kilométer villamosvezeték, vannak baggerek, gépek, centrálék: mind pusztulásnak indultak és 30 milliárd állami pénz veszett el. Ujabban jönnek fezőrök, akik rizst akarnak termelni e célból, tőzeges rétek megszerzésére akarnak opciót szerezni. A rizstermelésre állami támogatással akarnak ezek a fezőrök berendezkedni. Mint gazda mondom azt, hogyha Magyarországon lelhetett volna rizst termelni, akkor volna nálunk egy bérlőosztály, amely már régen megkísérelte volna. De voltak ennek az országnak intelligens gazdái, akik ugyanezt már megkísérelték, azonban a kísérlet nem vált be. Mostan megint állami pénzen akarnak nálunk ezek a fezőrök rizstermelést berendezni. Óva intem ettől a minister urat, nehogy ugy járjon, mint a tőzegiparral, amelynél milliárdok, vesztek el. A fezőrök szépen elmentek, senki nem vonja őket felelősségre, de az ország pénze elveszett. T. Képviselőház! Én teljes jóindulattal fogadomezt a javaslatot, de bizgm abban, hogy a beszédem során elmondottakból a t. kormány levonja a konzekvenciákat és a beruházások összegének elosztásán még változtatni fog, hogy a pénzt olyan szükségletekre adják, amelyek a legsürgősebbek és amelyeknél a pénz jól van befektetve. Ebben a reményben a törvényjavaslatot általánosságban, a részletes tárgyalás alapjául elfogadom. (Élénk helyeslés a középen.) Elnök: Szólásra ki következik? Héjj Imre jegyző: Friedrich István! Friedrich István: T. Képviselőház! Én ez után a nagy ellenzéki beszéd után, amelyet most hallottam, nagyon óvatos leszek, mert nem akarok hozzájárulni ahhoz, hogy ezt az ellenzéki szellemet, amely ma a Házban feltámadt, tovább szítsam. Igyekezni fogok a legobjektivebben és a legmérsékeltebben hozzászólni a beruházási javaslathoz, amelyben — sajnos — nem találtam meg azt, amit kerestem. Azt hittem, hogy ebben a beruházási törvényjavaslatban nagy koncepciójú államvasuti beruházást fogok találni, azt gondoltam, hogy meg fogom találni benne azt a nagy útépítési prcgrammot, melyről oly sokat hallottam a választások idején és azt hittem, hogy megoldódik az ipar zálogleveles kölcsöne. Sajnos, ezek egyikét sem találom. Találok sok mindenfélét, ami nézetem szerint nem beruhá-