Képviselőházi napló, 1927. XV. kötet • 1928. július 5. - 1928. november 8.

Ülésnapok - 1927-201

Az országgyűlés képviselőházának 201. ülése 1928 július 10-én, kedden. 95 amelyek különösen gyermekvédelmi és egészségügyi védelmi célokat szolgálnak, nagyobbak lettek volna. (Helyeslés.) Abban a tekintetben egyetértek Kabók Lajos t. képviselőtársammal, hogy lehetett volna a talán kevésbbé sürgős, vagy (kevésbbé fontos tételeknél néhány százezer pengőt még megtakarítani vagy a megoldást későbbi időre halasztani iáls ezekkel a százezer pengőkkel — amelyek esetleg egy-két millióra is kikerekedhettek volna — szolgálni a gyermekvédelmi és népjóléti célokat. Én hiszem, hogy módunk lesz még további beruházásokra s akkor a.kormány figyelembe fogja venni az itt elhanyagolt céloikat s erőteljesebb mértékben fogja majd szolgálni ezeket a célokat is. A beruházások kapcsán különösen egy beruházási tétellel kapcsolatban kívánok valamit a kereskedelmi minister ur szíves figyelemébe ajánlani,^ A beruházások között 13 millió pengővel két címen szerepel itt az Államvasút. Nagy örömmel üdvözlöm ezt a tételt, mert hiszen erre kétségkívül nagy szükség van, mert eddig az Államvasutak politikájában kétségtelen hiba Ikövettetett el, az tudniillik, hogy az üzemi bevételekből folytak a szükséges beruházások, ami azután az Állam vasútra, a munkásság és egyéb alkalmazottak szociális helyzetére igen káros kihatással volt. A beruházásokat tulajdonképen sohasem volna szabad az üzem jövedelméből csinálni, az üzem jövedelmének csak a kamatszolgáltatást kellene teljesítenie, de egyébként ilyen hasznos beruházásokat kölcsönből kellene eszközölni. A magyar Államvasutaknál ez alig történt meg. Kilátás volt arra, ahogy különben szó volt róla, hogy nagyobb kölcsönt fog az Államvasút kapni s akkor az évek óta elmaradt beruházásokat egyszerre fogja a kölcsönből pótolni, de ugy látszik, ennek elhúzódása tette szükségessé, hogy az Államvasút ilyenformán kapjon 13 milió pengőt s ebből legalább a legsürgősebb beruházásokat pótolja. Az a lehetőség, hogy ilyenformán 13 millió pengő fog az Államvasutak rendelkezésére állani, bátorít engem arra, hogy szóvá tegyem ennél a tételnél az ál?amvasnti alkalmazottai helyzetét. A fizitésrendezés^ és a szociális helyzet javítása inveszticiós kérdés, anyagiakban épugy, mint morális tekintetben. Teleszky t. volt pénzügyminister ur, felsőházi tag, aki kétségkívül a reális pénzügyi politikusok közé tartozik, mondotta a Felsőházban egyik beszédében, hogya mi viszonyaink között tulajdonképen a legjobb befektetés a munkásság és a tisztviselők helyzetének javítása és mind az a pénz, amelyet az állami költségvetés keretén belül, vagy a magánvállalkozások költségvetésében erre a célra fordítanak, nem az ablakon kidobott pénz, hanem beruházás, amely a maga kamatát morális téren épugy, mint gazdasági téren, egyaránt meghozza. E tekintetben különben az igen t. kereskedelmi minister ur, akinek szociális érzékét többizben tapasztaltam, és aki a vasutasság iránt kétség'kivül azzal a meleg szeretettel viseltetik, amellyel neki, mint főnöknek, viseltetnie is kell, a Felsőházban erre a kérdésre vonatkozólag kijelentéseket tett, amelyeket én most argumentumképen akarok felszólalásom keretében citálni. Azt mondotta felsőházi beszédében a kereskedelmi minister ur a vasutakra vonatkozólag (olvassa): »A forgalom tetemesen emelkedett, az üzemi és vontatási kiadások estek. A létszám is aláesett az 1924. évi 35.000-ről 30.0£0-re. A személyzet fizetése még mindig messze van a békebelitől. Hogy pedig milyen kitűnő a személyzetünk, azt egy nemrég itt járt amerikai szakértő alábbi kijelentései jellemzik, önök — mondotta nekem — olyan vasúti személyzet fölött rendelkeznek, amely fegyelem és nemzeti gondolkozás tekintetében ma Európában az első. Amit tapasztaltam, az a legnagyobb mértékben meglepett. Óva intem önt, minister ur, hogy a szociális szempontokat szem elől tévessze és ezt a pompás matériát pár garasért szélnek eressze«. Az idézet után a minister ur még hozzátette (olvassa): »Tehát ilyen a Máv. személyzete, amelynek létszáma azonban már európai nívó alá jutott. Ha a Máv. jövőjét biztosítani akarjuk és a deficitet el akarjuk kerülni, akkor a tarifapolitikán lényeges változtatást nem várhatunk, csak, ha a kormány leemeli a Máv. válláról a horribilis nyugdíj terheket, vagy anyagilag támogatja máskép az exportot. Az ő^zi kampány legnagyobb munkája lesz a tari fakérdés megoldása, amely követi a régi alapelvet: mindenütt előrehaladni a megkezdett utón«. Én mindenben aláírom a kereskedelemügyi minister urnák és az idézett külföldinek a magyar vasutakról és a magyar vasutasokról szóló megállapítását. Kétségtelen, hogy ez a legjobb matéria, amely kívánatos egy állami üzem szempontjából. Viszont kétségtelen az is, — a minister ur maga állapitotta meg, — hogy ott nincs már felesleges vasutasság, nincs felesleges személyzet, nincs semmiféle B-listára szükség. De szerintem akkor nincs szükség B-listás státusra sem, (Ugy van! iobbfelől.) mert olyan üzemben, amelyben felesleges emberek nincsenek, ezt az A- és B-státus szerinti megkülönböztetést józan ésszel megérteni nem nagyon lehet. Ennek az a látszata, hogy ez az A- és B-státus szerint való megkülönböztetés mindössze azt a célt szolgálja, hogy néhány ember egy pár percenttel, 8—10%-kai kevesebb fizetést kapjon, mint az ugyanabban a fizetési osztályban lévő. ugyanazzal a címmel és jelleggel szolgálatot teljesítő másik kollégája. De ha ez igy van. akkor ez roppant demoralizáló és elkeserítő állapot; mert ha valakinek ugyanabban a rangfokozatban, ugyanazon idő mellett, ugyanazt a munkát végezve, ugyanazon kvalifikáció mellett csak azért van kevesebb fizetése, mert egy statusrendezés — amely előttem mindig ódiózus volt és amelynek odiózus voltát én teljesen érthetőnek és természetesnek tartom — jónak látott A- és B-státust megkülönböztetni azért, hogy néhány embert néhány percentnyi fizetéssel meg lehessen rövidíteni, akkor ennek csak demoralizáló és elkeseritő hatása lehet. A másik az, amit ugyancsak a minister ur mond. hogy nincs rendes fizetés. A vasutasság kapott egy fizetésrendezést 10—15%-ig menőleg, ez a legfelsőbb és a legalsóbb fokozatokban valami effektust gyakorolt, de a középső fokozatban, tudniillik az V.., VI., VII.. VIII. fizetési osztályban, nem javított jóformán semmit, a vasúttársaság zöme. 80%-a. még ma is olyan fizetést kap, amely a békebelinek 60—70%-át éri el, (Ugy van! jobbfelől!) illetőleg a 70-et nem is éri el. hanem csak a 60—65-öt. Ma a békebeli fizetésnek ilyen százaléka mellett kell megélni akkor, amikor köztudomás szerint az; élet sokkal, legalább 30—40 percenttel drágább, mint amilyen a békeidőben volt. (Ugy van! jobbfelől.) Ennek következtében állandó ülésezés, memorandumozás, deputációzás van, az egész személyzet morális ereje le van kötve tulaj donképen a saját speciális helyzetének javítására irányuló mozgalommal és küzdelemmel. Ez a vasútnak nem válhatik 13*