Képviselőházi napló, 1927. XIV. kötet • 1928. június 13. - 1928. július 04.

Ülésnapok - 1927-186

82 Az országgyűlés Mpviselöházának 186. ülése 1928 június lé-én, csütörtökön. delkezésükre álló eszközökkel elég- szépen teljesítették a maguk hivatását. Igaz, hogy később, az 1907-ik évi muiikásbiztositási törvény megalkotásakor ezt az arányszámot megváltoztatták és rátértek a paritás elvére, azonban ez sem azért történt, mintha rossznak tartották volna a munkások kétharmad arányú képviseletét az igazgatóságokban, hanem inkább azért, mert a járulékokat is akként állapították meg, hogy felerészben a munkás, felerészben pedig a munkaadó járul hozzá ezekhez a terhekhez. Ennek csak logikus következménye volt az, hogy az addig megvolt kétharmad arányszámot félre redukálták. Az általános tárgyalás során \ hallottuk, hogy a munkásbiztositási pénztárakban hozzáértő és munkásbarát tisztviselőket helyeztek el, olyan embereket, akik szivükön viselik a munkás érdekét és a munkás ügyét szeretettel intézik. En már akkor kifejtettem azt, hogy ilyen egyéni kvalitások szerint nem lehet a kérdést megítélni. Az, hogy jó ember-e valaki, vagy rossz emher. teljesen relativ fogalom. Ahhoz azonban, hogy a tisztviselő az érdekelt munkások^ ügyét tényleg szeretettel karolja fel, mondhatnám, talán elsősorban az szükséges, hogy bizonyos függőségi viszonyba jusson azokkal a tényezőkkel, akik ennek az intézménynek fentartásához hozzájárulnak. El sem tudnám képzelni, hogy helyes és rendes adminisztrációja legyen egy — mondjuk — magánválalatnak, amely magánvállalat tulajdonosa nem gyakorolhat befolyást arra. hogy ki végzi nála az elvégzendő munkát, Valami egészen furcsa állapot következnék be, ha például a Schlick-gyár igazgatóságának hatásköréből kivennék akár a tisztviselők, akár pedig a munkások alkalmaztatása jogát. Ez a helyzet itt is. Törvény alapján létesül egy intézmény, amely csak azért létesül törvény alapján,mert másképen nem lehet a munkásokat arra kötelezni, hogy ennek az intézménynek tagjaivá váljanak. A; törvény tehát kötelezi a munkást arra, hogy beletartozzék ebbe azi intézménybe, az anyagi szolgáltatásokat azonban reá és a másik érdekeltségre, a munkaadókra hárítja. Ha azoniban ez igy áll, ennek logikus következménye az kell, hogy legyen, hogyha a terheket ezek a tényezők viselik, akkor ezefc a tényezők legyenek azok, akik rendelkeznek az oda alkalmazott tisztviselőkkel. Akármilyen embereket állítanak oda, azokkal szemben az érdekeltek mindig bizalmatlansággal fognak viseltetni. Ez pszichológiai tény és nem, tudóm megérteni, miért kell oly görcsösen ragaszkodni ahhoz,., hogy ne azoknak hatásköréhe tartozzék a tisztviselők alkalmazása, aikiknek pénzéből ezt az intézményt fen tartják. (Propper Sándor: Ez a politika!) Ez igazán teljesen magyar specialitás, amire példát nem találunk seholsem. Az elmondottak alapján tisztelettel kérem javaslatom elfogadását. (Helyeslés a szélsőbaloldalon.) Elnök: Szólásra következik? Gubicza Ferenc jegyző: Kéthly Anna! Kéthly Anna: Nem kérek szót! Elnök: Képviselőtársunk nem kivan szólni. Kivan még valaki szólni? (Propper Sándor: Igen! Fel vagyok irva!) Propper képviselő urat illeti a szó. Propper Sándor: T. Képviselőház! A minister ur az előbbi szakasz tárgyalásánál, midőn reflektált a felszólalásokra, azt f mondotta, hogy nem volt szerencséje olyan argumentumokat hallania, amelyek meggyőzték volna ' arról, hogy ez az intézkedés helytelen. Ez egy retorikai fogás, amellyel a kérdést elintézni nem lehet. Én vagyok bátor a minister urat a dialektika nyaktörő magaslatairól leinvitálni a földszintre, a reális élet terepére, ahol egészen másként fost a dolog, mintha az ember igy próbálja a dolgot dialektikailag elintézni. Abból a kijelentésből azonban, hogy a minister ur nem hallott érveket, az is folyik, az is következtethető esetleg, hogyha és amennyiben kap megfelelő érveket, akkor megváltoztatja álláspontját. Méltóztassék idefigyelni minister ur. Mi ufryan elmondottuk érveinket már az 1927. évi XXI. te. tárgyalásánál, a bizottságokban is, a plénumban is és ennek a javaslatnak tárgyalása folyamán is. Nem arról van szó, minister ur, hogy ön nem kapott érveket, hanem arról, hogy nem fogadta el az érveket. Erről azután mi nem tehetünk. Mármost méltóztassék még egyszer meghallgatni. A régi autonómia mellett, amelyet ugyancsak egy osztályparlament hozott létre, amely azonban a munkásokat mégis többre taksálta, mint ez a keresztény és nemzeti irány és jobban bizott az önállóságukban, 2—3%-os kulccsal a biztosítóintézetet igen szépen vezették. Adták a szolgáltatásokat, sok területen sokkal többet nyújtottak, mint az 1927 : XXI. te, mert hiszen például nagy protéziseket is adtak, nemcsak apró protéziseket, gyógyfürdőket is adtak, a családi segély messzebbmenő volt, a várakozási idő sokkal rövidebb volt két betegség között, többet nyújtott kevesebbért, ami csak ugy volt lehetséges, hogy az autonómiában szorgalmasan, becsületesen hozzáértőn, ügyszeretetből díjtalanul ültek és dolgoztak a munkásbiztositás érdekében. Ma a járulékkulcs autonómia nélkül 6% és sokkal kevesebbet nyújt a pénztár, mint amit nyújtott azelőtt. Azt hiszem ez egy érv, ugyebár? (Vass József népjóléti és munkaügyi minister: Ez nem érv; az az ellenkezőjére érv!) A munkásság szempontjából talán, azt az érvet kellene felhozni, hogy ma a pénztár azt a keveset is, amit a törvény megenged, csak annak adja, akinek muszáj kiadni. Akinek nem muszáj kiadni, azt per útjára utalja. Ebből következik azután az, hogy a munkásbiztositási bíróságok ugy túl vannak terhelve, hogy nem győzik a munkát. Nem tudom, hányezer folyamatban levő per folyik ott napi táppénzekről, járadékokról, kórházi segélyekről s nem tudom, talán még apró kis gyógyszerért is a bírósághoz kell ma szaladnia a munkásnak, holott, ez ki van zárva, ha autonómia van, ha a munkásnak vannak ott olyan megbízottai, akikben megbízik, olyanok.

f akik a munkásbiztositást szeretik l'art puor l'art, akik nem pénzért mennek oda dolgozni, akik négy koronát kaptak. Az akkori elnök négy koronát kapott működéséért kocsidíj megtérítés címén. Akkor megvizsgálták a kérdést közvetlenül és a törvény szellemének és betűinek megfelelően — megengedem, sok esetben kiterjesztő értelemben magyarázva a törvényt — ott nyomban elintézték a sérelmet és a panaszt és kiutalták a betegnek azt, ami járt. A munkaadók szempontjából ez érv. Azelőtt a járulékoknak behajtásánál szigorúak voltak, r mert kellett a pénz akkor is, hiszen abból a pénzből, ami befolyt, alimentaiták a pénztárt, de nem volt az, ami ma van. El lehetett képzelni, havi tiz százalékos késedelmi kamatot. (Vass József népjóléti és munkaügyi minister: Nincs is!) Nem tudom, mit csináltak volna azzal a direktorral, aki meg merte volna cselekedni, hogy