Képviselőházi napló, 1927. XIV. kötet • 1928. június 13. - 1928. július 04.

Ülésnapok - 1927-186

80 Az országgyűlés képviselőházának 186. ülése 1928 június 14-én, csütörtökön. szólási jogát; csak azt a jogot hagyják meg nekik, hogy fizethjítnek, viselhetik a terheket, ellenben intézkedési joguk nincs. Ennél a kérdésnél nem mellőzhetem, hogy fel ne olvassam Schultz Ágostonnak, az állami munkásbiztositási hivatal volt másodelnökének, tehát a magyar munkásbiztositás egy kiváló ismerő jeniek nyilatkozatát a múlt évben megszerkesztett, beterjesztett és letárgyalt törvényjavaslattal kapcsolatosan. Ez az ember, aki hosszú időt töltött el a munkásbiztositásban, aki a kérdés alapos ismerője, és aki a birói székből került ennek az intézménynek az élére, mondotta a következőket: »Állami életünk összes terein azt követeljük, hogy ne az államnak kelljen végeznie mindent, hanem a társadalom is segitse elő az állam céljait. Most pedig, amikor itt van ez a törvényünk, amely az önkormányzat alapján valósítja meg a munkásbiztositást« — értve az 1907. évi XIX. tcikket — »épen ellenkező irányba tereljük a fejlődést.« Nem lehet azt mondani, hogy Schultz Ágoston a forradalmi felfogású emberek közé tartozott és mégis az önkormányzati álláspontra helyezkedett. Azért helyezkedett az önkormányzati álláspontra, mert mint az Állami Munkásbiztositásnaik volt másodelnöke, hosszú évek óta szerzett tapasztalatai alapján beigazolva látta azt, hogy ez az intézmény csak akkor fejlődhetik, csak akkor képes céljainak, rendeltetéseinek megfelelni, ha az önkormányzat alapján, épül fel, nem pedig elbürokratizálják az egész intézményt és szolgabírói hivatalt teremtenek ebből az intézményből, (Ugy vafrit a szélsőbaloldalon.) De ebben a javaslathoz füzörtt, terjedelmes és értékes indokolásban utalás van a német szakemberekre és azok állásfoglalásaira is. Meg van említve néVszerint Bödicker, aki foglalkozott a mumkásbiztositás kérdésével, azonkívül Posadowski is. Ha a t. minister ur ezeknek a kiváló sBakférfijaknalk; nemcsak azokat a megállapitásait venné ki, amelyek! kvadrálnak az ő felfogásával, hanem az önkormányzat kérdésében is magáévá tenné azt a felfogást, amelyet ezek a kiváló néjmet szákfórfiák ebben a kérdésben vallottak, akikor láthatná és olvashatná a minister ur, hogy ők arra az álláspontra helyezikedtek, hogy az államhatalom egymagáiban nem birkózhatott volna meg mindazzal, aimit a munkáltatók és a munkások megalkottak. A szerzőknek, ia munkásbiztositási szakembereknek egész sorát tudnám még citálni; tudnám még citálni az önkormányzat kérdésében azoknak az embereknek felfogását, akik azelőtt ellenzéken voltak, ma azonban a minister úrral egy pártban vannak. Utaltam már az általános vitánál tartott felszólalásom során Ennszt Sándor t. képviselőtársamnak felfogá sara, aki szintén az önkormányzat hívének vallotta magát a múltban, az igaz, mint ellenzéki képiviselő, de utalhatok Huszár Károly volt kéfpviselőtáirsunk felfogására^ aki most az- Országos Munkásbiztositó Intézet elnöki székét tölti be és aki azelőtt ugyancsak az önkormányzatnak, méigpedig a teljes önkormányzatnak álláspontjára helyezkedett és néni volt hajlandó az önkormányzat kérdésében arra a megalkuvásra sem, amely megalkuvást tulajdonképen az 1927-es törvény magában foglal. Teljesen elhibáizottaknak tartom a tötrvényj avaslatnaik ezeket a rendelkezéseit. Ha a törvényjavaslat keresztülmegy ugy, r mint ahogy keresztülment, ennek végeredménye csak az lesz, hogy elidegeníti ettől az intézménytől makukat a munkásokat és^ a munkaadólkat is. (Proper Sándor: Az a cél!) Ezek idegen intézménynek fogják ezt az intézniiényt tekinteni és nem lesz meg az a közvetlenség, az a szoros kapcsolat, az az érzelmi közösség, amely megvolt a múltban, amikor ugy a munkásolk, mint a munkaadók versenyeztek abban, hogy ki tud szebbet és jobbat alkotni az intézmény céljai érdekében. Ez mind el fog tűnni és tisztán bürokratikus intézménnyé devalválódik az egész intézmény. (Propper Sándor: A proli csak fizessen!) Ez nem lehet cél. Végtelenül sajnálom, hogy a minister ur idáig ment ennek a kérdésnek megítélésében és elfogadta azt az álláspontot, amely valamikor régen, az 1907. évi törvény életbeléptetése után felmerült. Ha jól emlékszem, 1910-ben készült ilyen javaslat, amely megnyirbálta az önkormányzat hatáskörét. Az a javaslat azonban nem tudott erőrekapni, és nem jutott odáig sem, hogy a törvényhozás elé mint törvényjavaslatot beterjesszék, mert azt elsöpörte vihar, amely megindult és feltámadt ugy a munkaadó-, mint a munkásérdekeltség soraiban. Már akkor az volt a jelszó, és ez a jelszó azóta is ma él él, hogy aki parancsol, az fizesj sen. Ha az államnál azt látnám, hogy viseli azokat a terheket, amelyet ennek a törvénynek alapján, vagy az 1927-es törvény alapján viselnie kellene, akkor meg tudnám érteni, hogy nagyobb beleszólást akar a maga részére biztosítani. Ha azonban azt látom, — mint ahogy azt látom — amit már az általános vitánál tartott felszólalásomban is mondottam, hogy az egyes törvények megalkotásával parallel halad az állam terheinek csökkenése, teljesen érthetetlennek és méltánytalannak találom, hogy az, amikor az állam mindig kisebb és kisebb terhet fedez és kisebb és kisebb terhet visel a betegségi, baleseti, öregségi és rokkantsági biztosítás törvénybeiktatásával, mint viselt akkor, amikor még a kötelező szociális biztositás Magyarországon t bevezetve nem volt, akkor a terhek viselésével ellentétben, azzal fordított arányban az állam beleszólási jogát nagyobb mértékben akarja érvényesíteni. Felsorakoztattam már az általános vitánál tartott felszólalásomban, hogy lassankint az állam levetette a szülési segélyekből felmerülő terhek viselését, hogy a bujakór, a trachoma és az elmebaj gondozásával régebben az államot terhelő kiadások áthárultak —. legalább is a biztosítottak körére vonatkozólag — magára az intézményre; rámutattam arra, hogy a kórházi költségek viselése tekintetében óriási megtakarítást jelent a kötelező biztosítás bevezetése. Most e törvényjavaslat keresztülvitele után a terhek viselése még kevésbbé fog az államra, a betegápolási alapra, a községekre és a törvényhatóságokra hárulni. Láttuk azt, hogy az Országos Pénztár igazgatási költségeit nem viseli az állam olyan mértékben, mint kellene viselnie; e törvényjavaslatnak törvényerőre való emelkedésével az állam és a községek szegényterhei is csökkenni fognak. Amikor mindezt konstatálhatjuk, mindenki, aki a kérdéssel csak keveset is, csak futólag is foglalkozott, láthatja, hogy e terhek állandó csökkenésével szemben az államnak a beleszólási joga mindinkább érvényesülni fog. Teljesen elhibázottnak tartom a törvényjavaslatnak ezt a rendelkezését és sokkal szivesebben látnám, — mert sokkal üdvösebb lenne az intézmény továbbfejlődésére — azt a javaslatot, amelyet Bárdos Ferenc t. képviselőtársam beterjesztett, amely az igazgatóságnak,