Képviselőházi napló, 1927. XIV. kötet • 1928. június 13. - 1928. július 04.
Ülésnapok - 1927-191
204 Az országgyűlés képviselőházának 191. ülése 1928 június 21-én, csütörtökön. még azt is, hogy: minister ur, ez a 2. §-ban foglalt tilalom nem ér semmit, mert aki a részvénytársasági alakulatokat ismeri, az nagyon .jól tudja, hogy egy részvénytársaságot meg lehet venni anélkül, hogy adásvételi szerződéssel kellene átruházni magát az ipartelepet; egyszerűen összevásárlom a részvényeket s ezzel az egész vállalat az enyém lesz, úgyhogy ez a javaslat abszolúte értéktelen még annak a célnak szempontjából is, amely célt a kormány ezzel a javaslattal ki akart tűzni magának, mert evvel a javaslattal semmi néven nevezendő idegen tőkebetörést megakadályozni a kormány nem fog tudni. Miután most alkalmam van erről a törvényjavaslatról beszélni, azt kérdezem: iparpártoJási politika-e az, amely egyeseknek, keveseknek akarja kiszolgáltatni a magyar fogyasztóközönséget 1 Iparpártolási politika-e az, amelyet ma az egész vonalon látunk, (Ugy van! bal felől.) amikor már a gépgyárak is koncentrációról beszélnek, ami magyarul annyit jelent, — nem is titkolják, — hogy bezárnak egyes gyárakat, vágy restringálják a gyártást, vagy olyan cikkek gyártására szór it jak, amelyek gyártása nekik kifizeti magát, — ha nem is jó az a cikk — mert a fogyasztóközöség védekezni nem tud, miután a külföldi áru beözönlését az óriási vámtarifák megakadályozzák 1 ? Iparpártolás-e az, mélyen t. Képviselőház, ha befolyásos körökkel összeköttetésben álló ipari és gyári vállalatok^ ki tudják vivni maguknak az abszolút monopóliumot? Az-e az ország érdeke, az-e a kormányzati kötelesség, az-e a helyeis gazdasági politika, hogy nem egyforma feltételeket állitok mindenkinek, aki ebben az országban dolgozni akar, vagy dolgozik, hanem kiválasztok egyes közgazdasági ágakat, amelyek jól vannak valahol bejegyezve és a többiek rovására, az. egész fogyasztóközönség rovására privilégiumokkal és monopóliumokkal látom el őket? Ezzel az áramlattal álltunk mi akkor is szembe, és szemben fogok állni ezzel, amig csak mozogni tudok. Nem kivánok a kormánytól semmi néven nevezendő kedvezést annak az üzemágnak javára, amelyben dolgozom. Én azt kivánom a kormánytól, hogy a létért való küzdelemben — mert abban vagyunk — egyforma mértékkel mérjen mindenkinek. (Helyeslés.) Itt nem lehet iparvállalatokat és egyes foglalkozási ágakat kiragadni és azokat olyan kedvezményekben részesiteni, amelyek a többi rovására mennek, hanem tessék a kormánynak — mint egy arbiternek —• legfelül állva, a kiegyenlité&t keresni és a visszaéléseket megszüntetni. A visszaélések megszüntetésének azonban nem az a módja, hogy államilag kezdeményezett monopóliumokat adogassunk, hanem az a módja, hogy ahol egy monopólium felüti a fejét és a köz rovására akar gazdagodni, ott az áilam a maga hatalmával és erejével szóljon közbe és akadályozza meg ezt a jogtalan vagyonszerzést. (Ugy van! Ugy van! a középen. — Kun Béla: Ali lesz akkor a kijárókkal? — Zaj.) T. Képviselőház! Ez volt a mi álláspontunk akkor és ez az álláspontunk nem változott semmit sem. Amikor ezeket az aggodalmainkat ott kifejtettük, akkor az volt a kormány válasza, — és ezt nyomtatásban is méltóztatnak az indokolásban olvasni — hogy minderre a rendkívüli intézkedésre szükség van egyfelől a magyar ipar védelme szempontjából, másfelől a fogyasztók védelme szempontjából, harmadszor az államkincstár érdekeinek megvédése szempontjából. A magyar gyáripar védelme azt jelenti-e, hogy hat gyárat védelmezzek, vagy azt jelenti-e, hogy olyan állapotokat teremtsek, hogy lehetőleg minél több ember foglalkozhassak olyan cikkeknek előállításával, amely kifizeti magát. Azután a fogyasztók érdeke azt jelenti-e, hogy lehetőleg drágán jussanak a fogyasztók az iparcikkekhez, vagy pedig azt jelenti-e, hogy az államnak mindent el kell követnie arra, hogy az ipar rentabilitása mellett a fogyasztók lehetőleg olcsón jussanak az általuk szükségelt cikkekhez? Az államkincstár érdeke pedig csak egy lehet: minél több haszonrészesedési jutalékhoz hozzájutni. De ez csak akkor következhetik be, ha a gyártással minél többen foglalkoznak és az állam nem törődik azzal, hogy az illető vállalkozó hogyan és miképen fogja értékesíteni, hogyan és mikép fogja a külföldön elhelyezni tudni az általa gyártott portékát; bizza ezt annak élelmességére és ne avatkozzék bele hatósági kézzel egyfelől akasztólag, másfelől pedig támogatólag mert ebből nem születhetik más, mint egyfelől igazságtalanság, másfelől panama, (ügy van! balfelöl.) T. Képviselőház! Itt még közbevetőleg valamit meg kell jegyeznem. Mit szólna ahhoz az ország, ha Magyarország birtokosai különféle trösztöíklbe tömörülnének? Mit szólna ahhoz az ország, ha a magyar nagybirtokosok egy hatalmas trösztöt alakitván, amelynek igazgatóságába beválasztanának egy csomó képviselő urat, beválasztanák az országnak egy csomó intézkedő, tehát elsőrendű, legelsősorban álló köztisztviselőjét, előállnának azzal, hogy miután a búzatermelés rentábilisan csak a nagybirtokon fizeti ki magát, az állam tiltsa meg a kisgazdáknak a búzatermelést? Mit szólnának ahhoz, ha azt mondanák, hogy miután rentábilisan hizlalni, rentábilisan marhát nevelni csak nagyban lehet, az állam tiltsa meg a kisgazdáknak, hogy marhát hizlaljanak vagy neveljenek. Ugyanez a helyzet itt is. (Berki Gyula: Ugyanaz!»} Jól szituált gazdasági körök, gyáripari urak, (Reischl Richárd: Gyosz-magyarok!) akiknek meg van a megfelelő összeköttetésük a választások és mindenféle összeférhetlenségi állások utján, egyenesen odaállanak a kormány elé és azt követelik, hogy az általuk gyártott cikkekre a kormány ilyen monopolisztikus helyzetet teremtsen. Ma olvastam a lapokban, de tapasztalatból is tudom, hogy a bazalt-bányákban garmadában fekszik a bazalt-kocka, amelyeket visszatartott a kartellérdekeltség, (Ugy van! Ugy van! a balközépen.) azokat nem adja el és nem adja ki, hogy szorult helyzetbe hozza azt az államot, amely most egy nagy utépitési akcióban kezdett. (Berki Gyula: Vida Jenővel az élén! — Kun Béla: Ez panamaszerü dolog! Konkrét eset! — Felkiáltások jobbfelől: Már megint vanamaf — Zaj.— Kun Béla: Személyi célzás nélkül az! - Zaj.) Elnök: Csendet kérek! (Berki Gyula: Bezárták a beremendi cementgyárat is!) Gaal Gaston: T. Képviselőház! Amikor ezzel az állapottal szemben az állam igen helyesen ugy akar védekezni, hogy egyes kőhegytulajdonosokkal tárgyal aziránt, — sőt ugy tudom, már szerződéseket is kötött — hogy az illetők adják át a tulajdonukban levő kőhegyeket, hogy az állam ott állami kőbányákat állitson fel és saját szükségletét abból fedezze és a kartell karmaiból magát kimentse, amikor a vármegyék is ugyanezt az akciót csinálják, és az ország legkülönbözőbb helyeken vármegyei kőbányákat nyitnak és az ott nyert kőből épitik ki útjaikat; akkor méltóztassék a