Képviselőházi napló, 1927. XIV. kötet • 1928. június 13. - 1928. július 04.
Ülésnapok - 1927-191
202- .Àz országgyűlés képviselőházának 191. ülése 1928 június 21-én, csütörtökön. kifejezés, a napóleoni időkbe nyúlik vissza, nem akarok ezzel foglalkozni, mert igen régen volt. Mindenesetre köszönöm ezt a gondolatot. Hát inkább legyenek díszpolgári oklevelek, mert az a díszpolgári oklevél azt jelenti, hogy akármennyire állitják is az urak, hogy a nemzet óriási többsége és közvéleménye nincs a kormány mellett, az. ott van mellette. (Bródy Ernő: Próbálkozzanak csak meg a titkos szavazással! — Propper Sándor: A titkos szavazás dönti el, kutyabőrrel nem lehet eldönteni!) Hála Istennek, most már otthon vagyunk, a titkos szavazásnál. Én nem térek ki előle és én, aki nem látom olyan jól az ország helyzetét, mint a kormány, megcsinálnám. (Kun Béla: Meg is kell!) Csakhogy felelősséggel is jár ez, t. barátaim, és hogy én, mint egy hazárdjátékos, kockára tegyem hét vagy nyolc év konszolidációjának az eredményét egy bizonytalan kisérletért, erre engem semmiféle jelszóval rábírni nem tudnak. (Élénk helyeslés a jobboldalon és a középen. — Kun Béla: Nem titkos, de tiszta választással is megbuknának az urak!) Egy kérdést intézek önökhöz, t. uraim. A lelkemből fakad ez a kérés. Ha önök panamákról, a magyar közéletet megmételyező miazmákról beszélnek, ha önök ezt mondják, önkéntelenül is eszembe jut, nem tehetek róla, Vajda János, — hogy egy kis költészetet is vigyek bele a gyufaszál-ügy tárgyalásába — hiszen néha meg kell tapogatnom, meg kell csipnem magamat, hogy öreg Gábor, hát te is az üvegszekrénybe való vagy már? Hát nincs már becsületes ember ebben az országban? Körülbelül igy fest a dolog a t. túloldal beszédeinek hatása alatt, meg a baloldali sajtónak jószándékból fakadó állásfoglalásáról. (Ellenmondások és derüílség a jobboldalon.) A jószándékot, a jóigyekezetet az ország talpraállitása érdekében még ha nem is hiszi el nekem Esztergályos igen t. képvi selő társam, még neki is imputálom. (Derültség.) Maga is csodálkozik ezen, t. képviselőtársam, de én mégis imputálom neki, hogy jószándékkal van ehe Ive minden felszólalása, minden, cselekedete még akkor is, amikor engen, az öreg Gábort, panamákkal vádol. (Esztergályos János: Azt senki sem mondta!) Mondom, egy felszólítást intézek önökhöz, ez egyéni akció, a magam nevében cselekszem, a maga nevében is beszélek, de mindig ugy érzem, hogy azok a dolgozó milliók, amelyekre önök hivatkoznak, ugy éreznek, mint én. (Ellenmondások a bah és a szélsőbaloldalon.) Mondom, ha önök az ország közszellemének megrontásáról beszélnek, ha arról beszélnek, hogy itt micsoda miazmák terjesztik, nem épen elsőrangú párisi illatszerhez hasonlatos illatjukat, akkor kérve kérem önöket a megcsonkított haza szent nevében, a letiport, csüggeteg, dolgozó magyar milliók nevében, a magyar becsület nevében, miért ez közös kincsünk, t. uraim, mindnyájunk nevében kérem önöket, hogy sohase általánosítsanak. (Kun Béla: Helyes!) Mondják meg, kérem, ki a panamista, nevezzék meg azt a Kis Pétert, azt a Nagy Pált. aki nyakig benne ül a panamában. (Ugy van! Ugy van! a jobboldalon és a középen.) Többet mondok. Nevezzék meg azt a ministert, aki tűri, elnézi és lehetővé teszi a panamát. (Ugy van! Ugy van! a jobboldalon és a középen.) Nevezzék meg azt a képviselőt, nevezzenek meg engem, vagy akárkit, aki öszszeférhetetlen helyzetben van, aki a közéleti tisztességgel,, általában az abszolút becsülettel össze nem férő cselekedetekben ludas, és akkor legyenek meggyőződve, én leszek az első, s ez a párt s ez a kormány lesz az első, aki megszünteti ezeket az Összeférhetetlenségeket és kiirtja ezeket a visszaéléseket. (Ugy van! Ugy van! a jobboldalon és a középen.) Én magam is azt mondom t. uraim, hogy nekünk minden gazdasági talpraállitásnál, minden pénzügyi talpraállitásnál és konszolidációnál fontosabb a lelkek szanálása, fontosabb a magyar közélet megtisztítása. (Propper Sándor: Javíthatatlan, naiv!) A magyar közélet megtisztítása nagy munkájának ebből a teremből kell kiindulnia. (Ugy van! Ugy van! a jobboldalon és a középen.) Itt mutassunk jó példát a kötelesség teljesítésében (Élénk helyeslés.) s itt mutassunk jó példát az egész ellenség-es külföldi világgal szemben egymás megértésében, egymás megbecsülésében és a magyar közéletben, a pletykák és gyanúsítások kiirtásával. (Élénk helyeslés.) T. Képviselőház! Önkénytelenül is egy öszszehasonlitás kínálkozik, remélem nem hosszura nyúlt felszólalásom végén, (Halljuk! Halljuk!) amit nem hallgathatok el. Méltóztatott olvasni, hogy Magyarország ministerelnökének ősi birtokát elrabolták s kiosztották harangzugás és hálaadó istentisztelet között az oláhok. Ez a demokrata, konszolidált utódállam, a genfi bölcsek kedvence. És itt áll Magyarország miniszterelnöke, aki szülőföldje elvesztése felett hulló könnyeit csak befelé sirja el. mondom, itt áll Magyarország ministerelnöke a rajta levő ruhánál egyébbel nem rendelkezvén, s halad előre a kötelességteljesítés utján, hogy kivezesse letiport nemzetét az örvényből, a pusztulás örvényéből, a szabadulásnak útjára, a történelmi Magyarország korszakába. (Élénk taps a jobboldalon és a középen.) T. Uraim! Akkor amikor ő és családja befelé hullatja könnyeit annak az ősi földnek elrablásán, ahol bölcsője ringott, ugyanakkor ez a férfiú, ez a vir integer scelerisque purus, kártalanítja a magyar földbirtokososztályt, és vételárhoz, olcsó kölcsönhöz igyekszik juttatni a magyar nincstelenek százait. (Ugy van! Ugy vain! a jobboldalon és a középen ) Ebben a tiz bársonyszékben tíz becsületes magyar ember ül, akik lehetetlen, hogy eladják az országot a svédeknek, meg az amerikaiaknak és lehetetlenség, hogy nyakunkra hozzák ezt az önök szerint drága, a mai viszonyok között azonban szerintem lehető legolcsóbb kölcsönt. Nem csak a kormány tagjainak egyéni és politikai intaktsága iránti bizalomból, hanem I az elmondottak alapján is teljes nyugalommal [ és nyugodt lelkiismerettel adom le szavazatomat (Bródy Ernő: A svéd kartellnek!) megI győződésem szerint és a. javaslatot általánosságban elfogadom. (Élénk helyeslés és éljenzés a jobboldalon. — Szónokot számosan üdvözlik.) Elnök: Szólásra következik'? Szabó Zoltán jegyző: Gaal Gaston! Gaal Gaston: T. Képviselőház! Az a kis politikai baráti kör, amelyhez tartozni egyénileg is szerencsém van, azt hiszem, számtalanszor j bebizonyította azt, hogy minden közkérdést itt ! az Országgyűlésen kizárólag abból az egy szempontból tárgyal, hogy azt az ország érdekében hasznosnak, jónak és helyesnek tartja-e, és minden olyan kérdésben, amelyet lelkiismeretével összeegyeztethet, minden egyéni és pártérdek kielégítési szándéka vagy keresése nélkül önzetlenül támogatta a kormánypártot párton kivül is. Szükségesnek tartom ezt előrebocsátani most is, azzal a kijelentéssel, hogy az ellenzéknek azt a taktikáját, amely ezt a részletkérdést kormánybuktátási szándékkal akarja kihasználni, — ha ez a szándék — a ma-