Képviselőházi napló, 1927. XIV. kötet • 1928. június 13. - 1928. július 04.

Ülésnapok - 1927-189

158 Az országgyűlés képviselőházának 189. ülése 1928 június 19-én, kedden. amint már többször ^rámutattam — egyetlen egy erkölcsi szempont igazolja. Az iparvédelem megbukott. Az ,agrárkölcsön megteremtése, a földreform finanszírozása és — mondjuk — az invesztíciós kölcsöni biztosítása. Helyesnek tartom azt, hogy a földreform pénzügyi vonatkozásait is egyszer már napirendre tűzzük és ezzel a kérdéssel valóban komolyan igyekezzünk foglalkozni. ! Hogy azonban 'ez volna szerencsés megoldása a kérdésnek — eziránt nekem nagy aggodalmaim vannak. Az igen t. ministerelnök ur a múltkor felállította azt a tételt, hogy aki kártalanítás nélkül akarja a földreformot lezárni, az menjen Oroszországba, Nagyon egyszerű megoldás: kiküldeni az embereket Oroszországba, akkor azonban arra kérem az igen t. ministerelnök urat és a kormányt, hogy legyenek szívesek vezetni ezt a menetet, mert ezt csak olyan kormánynak: van joga elmondani, aki évek óta valóban az állami élet minden terén a magántulajdon szentségét hasonlóan szigorú mértékkel méri. (Sándor Pál: Kommunisták voltak a hadiköl csennél!) Oly országban, ahol évek munkájábtól megszerzett tőkéket kártalanítás nélkül elvettek a t. kormányzat égisze alatt, ahol elvették a trafikokat, az italméréseket, a mozgófényképszinházakat, ahol a t hadikölosöntulajdonosoknak a minimális igényeit 'is megtagadták, ahol a biztosításoknál — amint Sándor Pál igen t. képviselőtársam mondja — a non possumus elve alapján ölbetett kezekkel nézték, hogy a becsületes munkával megszerzett vagyon hogyan pusztul el, egy olyan országban és egy ilyen kormányzat alatt, amely amikor a szanálás jött, a becsületes munkával kiérdemelt nyugdíjakat megcsonkította az ország közérdekének a jegyében, ahol a tisztviselők még ma sincsenek az ő étetstandárdájuknál, nincsenek békebeli 'fizetésüknél, méltóztassanak megengedni, de az én szivem nem tud anyira megnyílni a ministerelnök ur argumentálása előtt, hogy amennyiben nekem aggodalmaim vannak ezen pénzügyi megoldás tekintetében és azon 100%-os kártalanitási eljárás mellett, amelyet az igen t. minister ur képvisel, hogy rögtön megváltsam az útlevelemet Oroszországba. Csak akkor teszem ezt, ha az igen t. kormány szives lesz ezt a menetet nyolc évi kormányzás után hivatalosan vezetni. Azt a nagy szempontot, hogy az elvett földbirtokért kártalanítást kell adni, az, én véleményem szerint össze kell egyeztetni az ország jelenlegi katasztrofális helyzetével. Az nem lehet, hogy az állami élet annyi terén annyi nyomorúsággal és jogos igénnyel szemben, elvett vagyonokkal szemben, egyszerűen Trianonra hivatkozva, megtagadjuk a részvétet és az ugyanakkor állami élet egy vonatkozásában teljes részvéttel legyünk és igyekezzünk megoldást keresni a teljes kártalanításra. A föld kártalanításának is alkalmazkodnia kell az általános viszonyokhoz. De alkalmazkodnia kell bizonyos közismert tényekhez is. A legutóbbi alkalommal a Budapesti Hírlapban, a kormány hivatalos lapjában olvastam egy cikket, amely az én számba adta mindazokat az argumentumokat, amelyeket hirtelen meg akart cáfolni. Nagyon téved az illető cikkiró. Én nem mondtam azokat az argumentumokat, vagy ha mondtam, akkor okosabban mondtam el. Csodálatosképen azonban, amikor a harmadik oldalon ilyen vehemens harcot folytatott a gyufaj avas latnak, a földbirtokreförm finanszírozásának gondolatáért, valahol a hete- | dik, nyolcadik, vagy tizedik oldalon egy mező- ! gazdasági, vagy gazdasági mellékleten elkezdett elmélkedni ezen az egész kártérítési kérdésen és hamarosan felállította azt a tételt, hogy a háborús vagyonokból elvett földbirtokokért nem lehet annyi kártérítést adni, mint egyéb birtokokért és felállította azt a tételt is, hogyha valaki kinézette papirkoronában a maga jelzálogos terheit, akkor nem igényelhet kártérítést. Különösen ennél az utóbbi pontnál* — mert az első részen felesleges a cikkíró ur aggodalma, hiszen akitől elvették a háborús birtokot, azzal szemben az ármegállapitásnál pontosan belekalkulálták ezt a körülményt — ennél a második szempontnál gondoljunk arra, hogy Csonka-Magyarország — azt hiszem, nem mondok nagy számot — a háború után körülbelül ezermillió pengő jelzálogos követelést egyenlített ki. Lehet, hogy talán túloztam. Nem tudom. Ezt az adatot kaptam. (Dabasi Halász Móric: Kétezret!) T. -képviselőtársam, aki igazán szakember ezen a téren, azt mondja, hogy kétezermilliót, kétmilliárd pengőt fizettek ki elértéktelenedett papirkoronában. Akkor tehát mégis csak azt kell mondanom, hogy mikor itt részben közterhekkel, részben a legszegényebb földhözjuttatottaknak ötven évre való megterhelésével^ akarják ezt a kártalanítást elintézni, akkor mégsem lehet ezt egy generális gesztussal elintézni, (Zaj a balközéven. — Halljuk! Halljuk! a szélsőbaloldalon.) hanem valóban bele kell menni abba, hogy az illető kártalanítást fog-e kapni elvett földjéért, vagy pedig papirkoronában kifizetett jelzálogos adósságaitól való megszabadulása után nemzeti ajándékot fog-e kapni a leggyengébb rétegekre támaszkodva. Én azonban mégis azt mondom, ismétlem, hogy legyen kártalanítás. (Zaj a balközéven.— Halljuk! Halljuk! a szélsőbaloldalon.) Elnök: Csendet kérek. Rassay Károly: De akkor azután a kártalanítás fogalmának megfelelően valóban méltányosság és az igazságnak megfelelő metódus legyen. Ami pedig a lebonyolítás módját illeti, az nem lehet ez a kissé olyan jogászias, bohémkodó megoldás, amelyet az igen t. kormány elénk terjeszt, hogy egyszerűen egy meglevő nagy érték elzálogosításával, vagy helyesebben mondva, bérbeadásával szerez kölcsönt és ezzel a kölcsönnel akarja ezt a kérdést megoldani. Visszaemlékszem azokra az idekre, amikor az úrbéri viszonyok rendezésénél az ország ugyancsak ott állt e°y ilyen nehéz probléma előtt, Senkinek sem jutott eszébe az, hogy egyszerre készpénzzel kártalanitsa az érdekelteket, hanem kiadták a földtehermentesitő kötvényeket, amelyek az állam adósságához tartoztak és azután — volt egy egészen a maihoz hasonló része a kérdésnek, — az irtványföldekre, maradékföldekre, dézsmás szőlőkre nem csináltak nemzeti adósságot a megváltásból, hanem egyszerűen az állam vállalta a közvetítő szerepét, (Baracs Marcell: Ugy yan!) az állam vállalta azt a szerepet, hogy összehozta a feleket és a megoldást szépen lebonyolította, ötszázalékos kötvények kibocsátásának segítségével. A t. kormány is eljutott idáig bizonyos részben. Nem tudom a megoldást, mert beleütközöm abba a lehetetlen helyzetbe, hogy tárgyalnom kell egy kérdést, amelynek megoldási alapja talán még el sincs döntve a t. egységespárt értekezletén. Nem tudok közelebbit, csak azt, ami megjelent a lapokban. A lapokban azt olvastam, hogy a t. pénzügyminister ur akként kivánja a kérdést megoldani ezzel a 36 millió dolláros kölcsönnel, hogy