Képviselőházi napló, 1927. XIV. kötet • 1928. június 13. - 1928. július 04.
Ülésnapok - 1927-188
141 * Az országgyűlés képviselőházának 188. ülése 1928 június 16-án, szombaton. interpellációja a vallás- és köizoktatáSügyi minister úrhoz. t Kérem a jegyző urat, szíveskedjék az interpellációt felolvasni. Szabó Zoltán jegyző (olvassa); »Interpelláció a kultuszminister úrhoz. Milyen cél vezette a kultuszminister urat 1226/1928. VIII. A. sz., az elemi népiskolai vezérkönyvek approbálásáról szóló rendelet kibocsátásánál 1 ? Hajlandó-e a minister ur a fentidézett rendeletet az abban foglalt megtévesztő célzat miatt hatályon kivül helyezni 1 ? Elnök: Interpelláló! képviselőtáírsunkat illeti a szó. (Rassay Károly: Tessék a tanálcskozólkíépesséff megállapítását kérni! Hadd számoljon megint 58-at a jegyző. — Zaj. — Kun a P. András: Nem hagyják a szónokukat beszélni. — Folytonos zaj balfelől.) Kérem, méltóztassék beszédét megkezdeni és kérem a képviselő urakat, méltóztassanak helyeiket elfoglalni. (Rassay Károly: Távozásra készen állnak.) Kéthly Anna: T. Képviselőház! Kuriózumképen és az uniformizálás elrettentő példájaképen szokták emlegetni ma is azt az egyszeri francia kultuszministert, aki egy napon hivatalában megjelent, zsebéből elővette óráját ' és azt mondta: »Ma március 19-ike, reggel 9 óra van; bizonyos, hogy minden iskola III. osztályában .az avoir igét ragozzák a francia gyermekeik«. A tanulóik lelkiségével, a falu és a városi kulturnivójának különvalóságával, az egyének tehetségi különbségével számot vetni minden eredményes pedagógiának alapfeltétele. Hogy azután ezt a differenciálást hogyan lehet egy egysélges tantervnek keretébe beilleszteni anélkül, hogy ez minden eredmény Prokrusztesz-ágyává ne váljék, hogyan lehet az előbbi példának az uniformizálása és az anarchisztikus egyénieskedés között a megkövetelt "átlag sablonját elérni, ez mindig a pedagógiai főhatóságok feladata és erre szolgálnak az approbált tankönyvek, a tananyag és azok a segédeszközök, amelyeket a tanulók számára megjelöl a tanterv. Nekem ebben a pillanatban nem célom azt kutatni, hogy ezek a tankönyvek milyenek, mennyi jogosultsága van annak, hogy épen egeket választották ki és tanitják az iskoláinkban, mert az interpellációm nem ezekkel, nem a tanulók számára e'lőirt tankönyvekkel, hanem a tanítók munkájának megkönnyítését szolgáló vezérkönyvekkel kíván foglalkozni, A vezérkönyvek kérdését már másodízben tesszük szóvá ebben a Házban. Első izben a Jurasaféle botrány idején, amikor két kérdésünk volt a kultuszminister úrhoz, hogy megindult-e az orvosi vagy a fegyelmi vizsgálat a műnek felelősség teljes helyen szolgálatot teljesítő szerzője ellen, és hogyan lehetett az, hogy ezt a vezérkönyvet illetékes helyről a tanítóság figyelmébe ajánlották. Most másodizben más a panaszunk tárgya és pedig az, hogy a kultuszminister ur 1226/1928. VIII. A. számú rendelete túlmegy a neki kétségen kivül rendelkezésére álló ajánlási jognak keretén és egyenesen megtiltja azoknak a vezérkönyveknek használatát, amelyeket vagy nem az ő megbízásából készítettek el, vagy pedig a bírálói előtt approbálás végett be nem mutattak. Én ezt a rendeletet ugy elvi, mint gyakorlati szempontból jogosulatlannak, károsnak, hibásnak és veszedelmesnek tartom. Elvi szempontból azért, mert amennyire elismerem a serdületlen gyermekek számára készült tankönyv cenzúrájának jogosultságát, — persze egészen más nézőpontból nézve, mint ahogyan az jelenleg történik, — annyira tagadom azt, hogy a felnőtt és az ország legfontosabb feladatával, a népneveléssel megbízott tanítónak elő lehetne irni, hogy melyik az a pedagógiai segédeszköz, amelyből az előirt tananyag elvégzését a maga számára megkönnyíti. A minister ur előtt nyíltan kell felvetni ezt a kérdést: megbizik-e a saját tanitóságának intellektusában annyira, hogy nem konfiskálja tőle a vezérkönyv kiválasztásának semmiféle törvény alapján nem konfiskálható jogát, amikor is ez a tanítóság, ha valóban méltó a pedagógus és a tani tó nevére, a saját megítélése alapjáa is mást fog választani pályája elején, mint annak későbbi szakaszaiban, mást a faluban, mint a városban, mást a proletárnegyedben, mint a villa-rayonokban, vagy pedig olyan rossz a véleménye a minister urnák a saját tanitóságáról, annak kultur-szinvonaláról, hogy ezt az elektrikus munkát nem meri tovább rábizni és a gyors segités lázában formai és lényegi akadályokon is túl teszi magát a cél érdekében ? Ha ez igy volna, akkor ez a magyar kultúrpolitika csődjét jelentené, nyilt bevallását annak, hogy a kompediumos egyetemi professzorok és az ítélőképesség hi ián levő tanitóság között elhervad a leggondosabban ültetett kulturpalánta is. De ez nem az én felfogásom, ellenben ez kisugárzik magából a rendeletből és én ezzel a felfogással a magyar tanitóság szellemi megbecsülésének és a tanterv keretein belül való tanítási szabadságnak nevében egészen erőteljesen szembeszállni vagyok kénytelen. Ha ezzel az érveléssel épen a Jurasa-féle botrány idején erről az oldalról felhangzott érveket akarnák szembeszegezni és ha a hasonló érvek prevencióiát látnák ebben a rendeletben, akkor én azt felelném erre, hogy egyrészről ez a munka az approbációval egyenlő értékű hivatalos ajánlást nyert, másrészről pedig, ha ez volna a rendelet kútforrása, akkor az okfejtés nem különb, mint azé a kormányzati politikáé, amely a sajtónak egyik-másik túlkapását, — és én most nem akarom bírálni, hogy ez valóban túlkapás-e, vagy csak a kormányzati politika szempontjából az, — ugy akarja lehetetlenné tenni, hogy lap-megjelenési tilalmat, vagy előzetes cenzúrát léptet életbe. Én enné! a furcsa prevenciónál sokkal jobban megbízom a tanitóság kritikájában és tiltakozom az ellen, hogy az állami omnipotencia még jobban megvesse lábát az egyéni szabadságnak amúgy is eléggé megnyirbált területein. Ez az elvi aggodalmunk. Gyakorlati kifogásunk az, hogy gyakorlatilag teljesen lehetetlen a rendelet végrehajtása, mert hiszen bizonyos művek olvasásának eltiltását még az egyházi kongregáció is csak a jegyzetbevételig tudta elrendelni, de a magánkönyvtárakban való kutatás gondolata nem hiszem, hogy bárkiben is felmerülhetett volna. Ez egy végrehajthatatlan rendelet, amelynek nincs szankciója, nem is lehet törvényes alapon szankciója. Én azt kérdezném a minister úrtól: Vájjon öregbiti-e az ilyenfajta illetéktelen beavatkozás a kormányhatalom tekintélyét ? Bizonyos az, hogy túlbuzgó és a központba kívánkozó némely tanfelügyelők megfognak próbálkozni ilyesforma kutatásokkal, vagy legalább kérdezősködésekkel és a tanító csuk kettőt tehet majd ezzel szemben: vagy félrevezeti a kiváncsi feletteseket, vagy pedig meghajol jobb paedagógiai meggyőződése ellenére ; azt hiszem, hogy egyik sem alkalmas arra, hogy a kultúra pionirjaiban az öntudatot erősítse. De hiszen itt kínálkozik a válasz nekem erre az érvelésre abban, hogy a megbízásra készült, vagy az approbált vezérkönyvek valóban a legkülönbet akarják majd nyújtani, csak az a kétségtelenül bekövetkező veszedelem áll fenn, hogyha az irók és a birálók — ugyanaz a szakcsoport —
