Képviselőházi napló, 1927. XIV. kötet • 1928. június 13. - 1928. július 04.

Ülésnapok - 1927-187

112 Az országgyűlés képviselőházának 187. ülése 1928 jumus 15-én, pénteken. bekezdés ezeknek egyetemleges felelősségét az alapszabályok szerint. Ez az a bizonyos egyetemleges felelősség, amelynek tekintetében a közgazdasági életben erős vita és mozgalom indult meg. A népjóléti kormányt ennél a kérdésnél elsősorban és főképen az a Bzempont vezette, hogy nem teheti meg azt, hogy országos intézetek meggyengüljenek, ugy bonitás, mint rizikó szempontjából, hogy épen a bonitás és rizikó szempontjából legértékesebb anyag kiemeltetvén, ezek mind saját külön pénztárakat alakítsanak. Viszont nem akart elzárkózni ez elől az ismételten hangoztatott kívánság elől sem, — s itt főként elsősorban a pénzintézetekre gondolt, mert ismétlem, az a módosítás, amelyet bátor leszek benyújtani, csak a pénzintézetekre vonatkozik, melyeknek már régi titkos vágya, hogy országos nyugdíjalapot létesítsenek — mondom, nem akarta ezt a gondolatot, az egyetemlegesség gondolatát a pénzintézeteknél következetesen keresztülvinni, ennélfogva lehetővé akarja tenni, hogy ezek az egyetemlegesség feltételétől mentesen is csinálhassanak oly országos pénztárt, amelyre vonatkozóan leszek bátor majd szövegemet előterjeszteni. Rekapitulálva tehát javaslataimat, az 1. bekezdést illetőleg bátor vagyok javasolni, hogy a »40« és »tagot« szavak közé ezek a szavak iktattassanak: »Pénzintézetnél 25.« Az 5. bekezdés 2. és 3. sorában e szakasz 1. bekezdésének alapján a szöveget — amint előbb voltam bátor indokolni — elhagyandónak javaslom. Végül — ez a leglényegesebb — a 145. §. 6. bekezdéséhez folytatólag a következő szöveget kérem felvenni (olvassa): »Kivétetnek azok a Pénzintézeti Központ kötelékébe tartozó pénzintézetek, amelyek 1928. évi január hó 1-én tényleg* fennálló és a tötrvény hatálybalépésekor is működő nyugdíjpénztárt tartottak fenn, ha a törvény hatálybalépése napjáig a magy. kir. népjóléti és nrunlkiaügyi minister közvetlen és állandó ellenőrzése alatt közös pénzintézeti nyugdíjpénztárt létesítenek. Ezt a nyugdíjpénztárt, amely elismert vállalati nyugdíjpénztárnak minősül, ennek következtében reája is vonatkoznak a törvény 145—156. §-ainak rendelkezései, a magy. kir. népjóléti és munkaügyi minister engedélyezi, ha a Pénzintézeti Központnál a magyar, kir. pénzügyminister és a magy. kir. népjóléti és munkaügyi minister által egyetértőleg megállapítandó összegű biztosítéki alapot létesít.« E bekezdés folytán, — hogy megértessem a szöveget — lehetséges lesz ezután, hogy vidéki pénzintézetek összeálljana'k anéllkűl, hogy külön egyetemleges felelősséget vállaljanak oly értelmében, mint ahogy azt a szakasz 6. bekezdésének első része előírja, azonban feltételezi, hogy ezek biztosítéki alapot létesítsenek, amelynek tekintetében a kormány természetesen fentartja magának, hogy annak nagyságát megállapítsa, aszerint hogy mily nagy lesz a résztvevő pénzintézetekhez, képest ez a vállalat. Lehetetlen nekem, mint a javaslat pénzügyi előadóijának, atkán ek természetszerüleg^ bizonyos mérvig képviselnem kell a hazai pénzintézetek szempontjait is, megbízásból köszönetet nem mondani a népjóléti kormánynak, különösen azért, mert én, mint a javaslat előadója, nagyon jól tudom, hogy a népjóléti kormány ezzel a módosítással egy igen erősen védett álláspontjából engedett, mely álláspontja igen erősen meg volt indokolva azzal a már érintett szemponttal, hogy az országos intézményt semmi tekintetben sem. óhajtotta gyengíteni. Elnök: Szólásra következik? Szabó Zoltán jegyző: Petrováez Gyula! (Nincs jelen!) Elnök: A képviselő ur nincs itt. Töröltetik. Ki a Iklövetkező felszólaló? Szabó Zoltán jegyző: Szilágyi Lajos! Szilágyi Lajos: T. Képviselőház! Ennek a szakasznak tárgyalását egymás után 10 olyan szakasznak tárgyalása követi, amely szakaszok az elismert vállalati nyugdíjpénztárnak elnevezése alatt a XI. fejezetet alkotják. Ez egészen uj fejezet. Uj fejezetnek tartom azért, mert ez a népjóléti ministerium eredeti törvényjavaslatában nem szerepeit. Ez az egész fejezet az ankiétek előtt nem volt. Ehhez az ankétek hozzászólni nem tudtak. Ha arra gondolok, hogy mi vezette a népjóléti minister urat eredeti magatartásánál, jól tudom, hogy a népjóléti minister ur nem akart prejudikálni az 1923 : VIII. te. végrehajtásának. Az 1923 : VIII. te. ugyanis, mely a biztosító magánvállalatok állami felügyeletéről szól, voltaképen olyan érdekes törvény, amely az elmúlt öt esztendő ellenére sincs végrehajtva. A végrehajtási utasítása sincs kiadva bizonyos részekben. Az összkormány kiadott egy rendelkezést, amely 1923/196. M. E. számú rendelet elnevezés alatt ismeretes, ez azonban csonka, ennek a 36. §-a üres, hivatkozván a kormány arra, hogy a valorizáció kérdése akkor még eldöntve nem volt, tehát nem akart a valorizáció eldöntésének elébevágni. A tényleges helyzet az* hogy az 1923 : VIII. te. végrehajtva nincs, annak végrehajtási utasitása egy vonatkozásban kiadva nincs. Azt hiszem, ez vezette a népjóléti minister urat, amikor ebben a kérdésben tartózkodó álláspontra helyezkedett s eredeti törvényjavaslatában abszolúte nem foglalkozott a vállalati nyugdíjpénztáraikkal olyan vonatkozásban, mint ahogy az most előttünk van. Utóbb a népjóléti minister urnák be kellett látnia, hogy ezzel a kérdéssel kell foglalkoznia a törvényjavaslatban, mert hiszen az a veszély fenyegette, hogy ha ezt nem teszi meg, akkor ezek a vállalati nyugdíjpénztárak a kihalási álláspontra helyezkedve, el fognak sorvadni, el fogják sorvasztani önmagukat. Helyes volt tehát a népjóléti minister ur belátása, hogy később beiktatta a törvényjavaslat keretébe azt a tiz szakaszt, amellyel most egymás után foglalkoznunk kell. A népjóléti minister urnák erre az állásfoglalására azonban azt kell mondanom, hogy ezzel megint csak félmunkát végzett, mert megint csak azokat fogja ellenőrizni, akik önként alávetik magukat az ellenőrzésnek, vagyis az úgynevezett nyugdüpótló vállalati nyugdíjpénztárak kerülnek a fennhatósága alá, csak azokat fogja ellenőrizhetni. Azért hangsúlyozom azt, hogy »önként aláveti magát«, mert, aki például egy hónapon belül nem nyújtja be a minister urnák alapszabályzatát, az már kibújt a kötelezettség alól, tehát csak az kerül ellenőrzés alá, aki önként aláveti magát az ellenőrzésnek, aki önként nem veti magát alá, az kibújik az ellenőrzés alól. Mármost azok a vállalati nyugdíjpénztárak, amelyek nem ismertetnek el, amelyeket ugy nevezünk itt, mint el nem. ismert nyugdíjpénztárakat, amelyeket voltaképen nyugdíjkiegészítő pénztáraknak kellene nevezni, ellenőrzés nélkül maradnak. Sem a népjóléti minister ur nem ellenőrzi őket, sem pedig a pénz-