Képviselőházi napló, 1927. XIV. kötet • 1928. június 13. - 1928. július 04.

Ülésnapok - 1927-187

Az országgyűlés képviselőházának 187. ülése 1928 június 15-én, pénteken. pirókban helyezi el a pénzét, ha arra kénysze­rítő körülmények nem volnának? Azért sta­tuál a minister ur kényszerítő körülményeket, mert másra is tisztában van azzal, hogy az el­múlt idők tapasztalatai után önkéntesen senki ilyen papírokban pénzét elhelyezni nem fogja. A nagy háború költségeit a tömegekkel már megfizettették igen véresen, igen verejtékesen, igen keményen, igen ridegen és szárazon ki­mondták, hogy a hadikölcsönkötvény-tartozá­sért nem vállal a kormány felelősséget és azok után néhány hónappal ideáll a kormány egy szociális javaslatnak mondott, hirdetett és mi­nősített javaslattal és ebben a javaslatban újra elhelyezi azokat a luehetőségeket, ame­lyekkel a legszegényebb néposztályt fosztja meg utolsó garasaitól ilyen értéktelen befek­tetés javára. Vizsgáljuk azt, hogy az ilyen módon, ilyen címen és ilyen helyről befolyó tőkéket miké­pen kell elhelyezni. Utalok itt a német rok­kantbiztositó intézmény keletkezésére. Ami­kor a német kapitalizmus egyes formációi ellenszegültek a biztosítás gondolatának, nem akarván vállalni a terheket, az akkori német kormány azzal nyugtatta meg a nyugtalan­kodó kapitalizmust, hogy az a pénz, amelyet igy az ipari termeléstől járulékok fejében el­vonnak, vissza fog térülni^ vissza fog folyni a gazdasági élet cirkulációjába, mert ezeket a befolyó nagy tőkéket és Összegeket szociális, jóléti és építkezési célokra fogják felhasz­nálni. Valóban ugy is történt. A német öreg­kori és rokkantsági biztosítás keletkezése után a befolyó nagy tőkékből épitettek munkáshá­zakat, tisztviselőtelepeket, kórházakat, erdei üdülőtelepeket, szanatóriumokat és ehhez ha­sonló intézményeket, ami kettős nagy célt szolgált. Az egyik az, hogy a befolyó tőkéket egészen szilárd és biztos, tökéletesen aggály­talan módon fektették be gyümölcsözően. A másik nagy előny az volt, hogy azt a szociális célt, amelyet a javaslat maga elé tűzött, ki­szélesítették a befektetett tőkékből létrehozott effektiv szociális intézményekkel. Ez a példa az, amelyet követni egyedül méltó. Semmi más megoldásba belemenni nem lehet. Szociális és gazdasági befektetéseket kell létesíteni itt is, ezekből az^ összeg.>khől, hogy ezek az Összegek visszafolyjanak a gaz­dasági élet vérkeringésébe, ott újra megter­mékenyüljenek, ne váljanak meddő tőkékké és ne feküdjenek olyan papírokban, amelyek­nek léte az utóbbi esztendők tapasztalatai után tökéletesen bizonytalan. Nem is szólva arról, hogyha meg is volna minden bizalom az ilyen papírok iránt, akkor is meddők az igy befektetett tőkék, mert a záloglevelekért, hadi­kölcsönökórt és egyéb, ehhez hasonló papíro­kért befolyt összegek elhelyezésébe és gazda­ságossá tételébe itt senkinek beleszólása nem lesz. Nem tudjuk, hogy abból a bizonyos 80%-ból — most már az előadói indítvány sze­rint 70%-ból — mit fog csinálni a mindenkori pénzügyi kormány, hiszen semmiféle ellenőr­zés nincs. (Szilágyi Lajos: És miért nem mondja meg a minister ur, hogy mit fog csi­nálni? Mi oka van titkolni?) f Egészen bizo­nyos az, hogy az ilyen elhelyezés gazdasági és szociális szempontból gyümölcsözőnek nem mondható. Es volt egy korszak valamikor, vagy lesz egyhamar egy korszak, amelyben szociális és gazdasági termékenyitő befekteté­sekre olyan nagy szükség volt, mint épen most, ebben a korszakban? Lakóházak, tisztvi­selőtelepek, kórházak, szanatóriumok, erdei üdülőtelepek létesítése soha olyan sürgős és szükséges nem volt, mint most, és ha adódik lehetőség arra, hogy a legszegényebb népréte­get megcsapolják, hogy az utolsó garasokat zsebéből kiharácsolják, akkor kegyetlennek, antipolitikusnak és antiszociálisnak tartom azt, hogy ezeket a kiszivattyúzott utolsó gara­sokat ilyen papírokba fektessék be, elvonják a maguk céljától és rendeltetésétől, és a legsze­gényebb, legnyomorúságosabb néprétegeket tegyék meg már előre az állam hitelezőjévé, azokat a rétegeket, amelyek az államnak nem* csak hitelezni nem tudnak, hanem amelyek­nek az államtól igen nagy támogatásra volna szükségük. T. Képviselőház! A javaslat elején, a javas­lat általános indokolásának szelleméből még lehetett azt a reményt meríteni, hogy ebből az alkotásból, ha létrejön, esetleg az idők folya­mán lehet valamilyen szociális vonatkozású intézményt ki- és átalakítani. Ezután a rendel­kezés után minden ilyen remény elveszett. Itt semmi egyébről nincs szó, mint arróL hogy a járulékot fizetni köteles munkaadó- és munkás­tömegek befizetnek bizonyos nagy, horribilis összegű pénzeket járulék fejében, amelyeknek hovaforditása iránt semmi befolyásuk nincs, amelyeknek hovaforditása tökéletesen bizony­talan és aggályos egyáltalában nem alkalmas arra, hogy a tömegeket megnyugtassa. Az ele­jén, mondom, még lehetett remény arra, hogy ebből mégis csak lesz valami és talán megfon­tolás tárgyává lehetett tenni, hogy a munkás­ság az intézmény irányításából és vezetéséből abban a csekély mértékben, amelyben ezt a ja­vaslatot lehetővé tesfri. kivegye a maga részét. Azt hiszem azonban, hogy ennek a szakasznak elfogadásával, még az előadói pótlással is, amely egészen minimális, számba alig vehető javulást idéz elő. szó sem lehet arról, hogy akár a munkaadók akár a munkások, akik ebben érdekelve vannak, az intézmény vezetésében a jövőben résztvegyenek. (Szilágyi Lajos: Mél­tóztatott hallani ezt? Ez a második következ­mény. — Zaj.) Én csak a magam nevében, a magam személyében beszélhetek egyelőre, de az én álláspontom az, (Szilágyi Lajos: Méltóz­tatott-e hallani? — Zaj.) hogy ezek után nem akadhat olyan munkás és olyan munkaadó,, aki ebben az intézményiben, ennek irányitásában aktiv résztvesz, mert nem akad olyan bolond', aki olyan felelősséget vállal, hogy értéktelen papirrongyok felett őrködjék akkor, amikor neki esetleg száz és százezer megrokkant, el­öregedett, meghalt ember családjáról kell majd gondoskodnia, aminek pénzügyi szilárd bázisát ebben a javaslatban nem kapja meg. (Szilágyi Lajos: No, megkapták a választ! Ügy-e, minő következményei vannak ennek a paragrafus­nak!) Ha az államnak pénzre van szüksége (Bud János pénzügy minister: Nincs szüksége!) ha az állam a társadalomhoz, fordul, ilyen szociá­lis pakkolásba rejtett kölcsönökért, miért nem méltóztatik a nagybankokhoz folyamodni» a nagy kapitalistákhoz folyamodni? Miért nem méltóztatik a nagybankokat, a nagy kapitaliz­must, a nagy agráriusokat kötelezni arra, hogy ilyen papírokat vásároljanak vagyonuk 80, vagy 70 százalékáért? Miért méltóztatik ilyen szociális tőkéket akarni elvonni a maguk rendeltetésétől és miiért méltóztatik a közvéle­ményt azzal is nyugtalanítani, amit ez a pa­ragrafus feltétlenül felidéz* hogy aki befizeti, kénytelenségből, kényszerűségből, — ezután már csak kényszer alapján és nem szivesenJ és nem kedvvel — hogy egy feneketlen zsákba dobják be pénzüket, amelynek értékét esetleg

Next

/
Thumbnails
Contents