Képviselőházi napló, 1927. XIII. kötet • 1928. május 21. - 1928. június 12.

Ülésnapok - 1927-173

40 Az országgyűlés képviselőházának penyőjét körülbelül 500 millióval akarták megterhelni és ugyanakkor a bevételi tételeknek serpenyőjéből a közterhek, a közadók ólomsúlyának egy tetemes részét ki akarták dobni. Ma is ennek a tendenciának és ennek a közfelfogásnak adtak itt a szónokok kifejezést és valamiképen a magunk, — hogy ugy mondjam — felelőtlenebb hangulatában és lelkiállapotában ezekre a vádaskodásokra valamennyien hajlamosak is vagyunk, hajlamos vagyok én is, és azok vagyunk valamennyien — pedig a józan ész előtt tökéletesen világos, hogyha a serpenyőket ilyen egyenlőtlenül terheljük meg, akkor ebből egy konzekvencia következhetik: az államháztartás nagyon is keservesen helyreállito'tt egyensúlyának felfordulása. Hogy pedig ez mit jelent nemcsak az államnak, hanem az egyénnek életében is — és itt vagyok bátor mélyen t. képviselőtársunk emlékeire apellálni,— azt volt szerencsénk tapasztalni a saját bőrünkön, a letűnt inflációs pénzügyi éra nagyon is keserves emlékű korszakában. A múlt héten a költségvetési vita szónokai igen érdekes és igen széles talapzatu vitában (Zaj. — Halljuk! Halljuk! a jobboldalon.) végeztek a költségvetésnek — hogy ugy mondjam — materiális oldalával. Megvizsgálták, megbírálták az egyes költségvetési tételeket a szükségesség, a helytállóság szempontjai szerint. Most, a tegnapi vitával megkezdtük a költségvetés másik oldalának vizsgálatát, ez a költségvetési vitának — hogy ugy mondjam — az etikai része, ez a felajánlás, az appropriáció, a politikai bizalom kinyilatkoztatása. (Jánossy Gábor: Bizalom az ősi erényben!) Én természetesen, mint a kormányzópárt tagja, de legbelsőbb hazafias meggyőződésem szerint is, azt a kormányt tartom alkalmasnak, hivatottnak, sőt kötelezettnek a költségvetési mű végrehajtásán; foganatosítására, amely gyötrelmes vergődéssel, az erőforrások, az érdekek, a nagy nemzeti célok gondos számbavételével ezt a költségvetést összeáll itotta. Azt a bizonyos 1357 millió pengőt, amelylyel a magyar állam költségvetése operálj a termelő osztályok izzadták ki magukból, vérverejtékes erőfeszitéssel. (Jánossy Gábor: Valósággal kiizzadták!) Ennek a példátlan áldozathozatalnak fejében azonban minden társadalmi réteg megrohanja a kormányt és bizo^ nyos ellenszolgáltatást vár. Kivánunk rendet, kivánunk jó közigazgatást, kivánunk szilárd valutát, kivánunk iskolákat, kivánunk jól funkcionáló népjóléti és közegészségügyi intézményeket, kivánunk tekintélyes külügyi képviseletet, kivánunk olcsó, gyors jogszolgáltatást, kivánunk több kenyeret, húst. tejet. (Malasts Géza: Más kormányzati rendszert! Ebben benne van minden! — Jánossy Gábor: Bort, búzát, békességet!) szóval kivanjuk már végét ennek a tizennégy esztendeje tartó szenvedésnek és szorongattatásnak. (Propper Sándor: És mit kapunk? Kancsukát!) Én itt tényeket, az élet szimptómáit akarom megállapítani, t. képviselőtársam. Ezeket akarom most konstatálni sine ira et studio./ Én is azt mondom: az élet követeli a maga jogait; az erők ocsúdnak, ébredeznek, és követelik, sürgetik a foglalkoztatást. A sok ambició, amely dermedten szunynyad az erekben és agyakban esztendők hosszú sora óta. a tettvágy, a művelődni, haladni akarás, a tőkegyűjtés ösztöne, egyáltalában a vállalkozói szellem mindenfelé mozog, ébredezik az emberekben. A magyar iparkodás szeretne már végül múltjához méltóan bekapcsolódni az emberiség nagy, közös munkájába. (Ugy van! a jobboldalon.) De minden hiába; hiába az erő 173. ülése 1928 május 22-én, kedden. ! ébredése, hiába minden munkakészség, hiába a I legragyogóbb Programm, ha a csonka ország' ban minden akadozik és vonaglik. Ez az o-rszág egy óriási Procrustes-ágy, I amelyben minden akaratot, minden elgondoI lást, minden • megmozdulást könyörtelenül le-. csonkit egy láthatatlan balta. Ebben a torzóországban minden kezdeményezés, minden koncepció torzó. Ez a költségvetés, amelyet a kormánynak felajánlani készülünk, épen a legbeszédesebb aktája annak a drámai küzdelemnek, amelyet a magyar kormány a szükségletek és lehetőségek kategorikus imperatívuszával folytat, (Jánossy Gábor: Valóságos heroizmus!) és amelyet folytatni kellene bármely párt kormányának, amely a mai keretek, a mai határok között az , ország kormányzására vállalkoznék. Hiába bírálgatja az ellenzék napról-napra a kormányt, 1 és hiába bírálgatjuk, megkötözött, megviselt, ingerült magyarok, lázas pillanatainkban mi is, ! talán valamennyien, mégis a lelkünk legmélyén | mindnyájan meg vagyunk győződve, hogy senki sem tudná mindezeket ma, a mai viszonyok között máskép csinálni, mert minden magyar bajnak, minden magyar nyomornak egyedüli kútforrása, végoka az a bizonyos borzalmas és bűnös békeparancs. (Ugy van! Ugy j van!) Figyelem a magyar közéletet minden vonalon: tudom azt is, hogy a mi fajtánk hires pártoskodó fajta, hiszen a most lepergett 10 esztendő alatt is a testvérháboruk egész katalaunumi csatáinak voltunk szemtanúi. (Jánossy Gábor: Ugy van, az ősi átok!') És most mégis csoda történt, csoda, amelyet konstatálnunk kell. Most, amikor kezdenek a trianoni békeszerződés pokoli konzekvenciáinak körvonalai kibontakozni, amikor látjuk, hogy ez a békeszerződés nem békeszerző okmány, csupán a lassú elvérzés halálos Ítélete, (Jánossy Gábor: Valóságos gonosztett!) ki merem mondani, — ennek jelét látom — most kezd valósággá válni ebben az országban a magyar egységnek eddig elképzelhetetlen gondolata. Fájdalmas büszkeséggel állapitom meg, hogy ebben az országban ma pártok, felekezetek, osztályok, érdekeltségek, közjogi és világnézeti frakciók egyaránt lábhoz tették a fegyvert; fájdalommal, mert erre Trianon kényszeritette rá őket, és büszkeséggel, hogy a haza végső szorongattatásában mégis csak megteszik. Farkaszemet néznek ugyan egymással és a közélet felszinén zajlanak bizonyos csetepaték, de azért lényegében ma minden magyar ember egy párton van: a békerevizió programmjának pártján. (Ugy van! Ugy van!) Semmi sem dokumentálja gyönyörűbben a magyar érzésnek és akaratnak ezt a szinte tudatalatti, talán sokszor leplezett, tagadott, de tényleg meglévő egységét, mint a mi hazánk nagy angol barátja fiának fogadtatása most Budapesten, Szegeden, Debrecenben és általában a vidéken. Ahol ez a fiatalember megjelenik, — és erről kötelességünk a nagy törvényhozás termében is megemlékezni — ott kiürülnek a paloták és a nyomortanyák, ott egy tömegbe verődik a szalonok és a külvárosok népe, a magyar nemzet kimegy az utcára, hogy a nagy békeapostol méltó fia előtt meghajtsa a hála és reménység lobogóját. :" T. Képviselőház! Azzal, aminek most tanúi vagyunk naponta a magyar közéletben, ebben az elfásult, nehezen megmozdítható magyar közéletben, azzal számolnunk kell. Meg kell ezt vizsgálnunk s mint valami nagyszerű politikai adottsággal számolnunk kell vele, mert ebben a ;