Képviselőházi napló, 1927. XIII. kötet • 1928. május 21. - 1928. június 12.

Ülésnapok - 1927-184

Az országgyűlés képviselőházának 184. ülése 1928 június 12-én, kedden. 425 biztositásra kötelezettek mindazon vállalatok, üzemek, hivatalok és foglalkozások, amelyek munkabérért, javadalmazásért dolgoztatnak.« Továbbmenőleg abban a biztos tudatban, — hiszen a minister ur válaszában kitért erre vonatkozó kifogásainkra, tehát előre könnyű nekem tudnom, — hogy ez a javaslatom elfogadásra nem fog találni, egy másik módositásom is van az 1. §-hoz, amely a szakasz érintetlenül hagyása mellett annak kiegészítését célozza. A szakasz kiveszi a biztositási kötelezettség alól az állam, a törvényhatóságok, a városok és községek hivatalait, üzemeit, valamint az általuk kezelt intézményeket, intézeteket, vállalatokat és üzemeket, anélkül azonban, hogy megjelölné, hogy azokra nézve, akik ilyformán kiesnek a nyugdíjbiztosítási kötelezettség alól, milyen álláspontot kivan elfoglalni. Vannak városoknak, közületeknek üzemei és intézményei, amelyeknek alkalmazottai semmiféle nyugdíjegyesülethez, nyugdíjalaphoz, vagy nyugdíjintézethez nem tartoznak. Én tehát méltánytalannak tartom, hogy amikor általánosságban véve azok, akik a város egyéb üzemeiben vagy magának a közületnek egyéb hivatalaiban dolgoznak, a hivatalos nyugdíjintézetnek a tagjai, azok a társaik pedig, akik magánvállalatnál szolgálnak, ennek a törvényjavaslatnak alapján létrehozott intézetnek kötelékébe tartoznak, akkor viszont azok, akik a hivatalos nyugdíjalaphoz nem tartoznak, mindenféle gondoskodásból kimaradjanak. Ennélfogva azt kérem a t. Háztól, egészítse ki az 1. §-nak első bekezdését, amely igy szól (olvassa) : »... kivéve az állam, törvényhatóságok és községek hivatalait, valamint az általuk fentartott vagy kezelt intézményeket, intézeteket, vállalatokat és üzemeket.,.«, a következő szavakkal (olvassa): »amelyeknek nyugdíjalapjuk vagy elismert nyugdíjpénztáruk van.« Szóval azoknak a hivataloknak és intézeteknek az alkalmazottai, amelyeknek elismert nyugdíjpénztáruk vagy nyugdíjalapjuk nincs, ugyancsak annak a törvényjavaslatnak rendelkezései alá essenek. Elnök : Szólásra következik? Szabó Zoltán jegyző : Farkas IstvánElnök : A képviselő ur nincs jelen, töröltetik. Szabó Zoltán jegyző : Takách Géza ! Takách Géza : T. Képviselőház ! Legyen szabad a népjóléti minister úrhoz egy kérdést, illetőleg kérést intéznem. Méltóztatnék felvilágosítani engem arról, hogy az öregségi és rokkantsági biztosításban benne van-e olyan vállalat, amelynek van Budapesten irodája, de a központja, mondjuk, Parisban van ? Itt van többek között a Waggon Lits, amelynek alkalmazottairól, köztudomású, hogy fizetést nem kapnak, hogy nyugdíj-járadékuk nincs. Ez csak Magyarországon van ; a többi országokban mindenütt fizetést kapnak a Waggon Lits alkalmazottai és nyugdíjuk is van. Csak Magyarország olyan szerencsétlen, hogy innen kiviszik a pénzt a franciák és a magyar alkalmazottaknak, akik szolgálnak, akik összegyűjtik nekik a pénzt, öregségükre nem adnak semmit. Nagyon kérem a népjóléti minister urat, nyugtasson meg engem, hogy a Waggon Lits köteles lesz-e alkalmazottait biztosítani, hogy azok, akik eldolgoznak ^0—50 évig is, öregségükre ne az utcára kerüljenek, hanem ennek a szociális politikának következtében, amelyet most a népjóléti minister velünk megszavaztat — és amelyet Örömmel szavazunk meg — ők is részesüljenek ebben a jótéteményben. Nagyon kérem a népjóléti minister urat, legyen szives engem ebben a kérdésben megnyugtatni. Elnök : Szólásra következik ? Szabó Zoltán jegyző : Györki Imre ! Györki Imre : T. Képviselőház ! A Kéthly Anna képviselőtársam által az 1. §-hoz beterjesztett módosító javaslathoz készséggel hozzájárulok. Magam is elhibázottnak tartom a törvényjavaslat 1. §-ának azt a szövegezését, amely egyes foglalkozási ágakban, egyes üzemekben alkalmazottaknak a biztosítás köréből való kivételét célozza. Sokkal helyesebb és sokkal átfogóbb lenne az intézkedés, ha ugy, mint a külföldi hasonló törvényekben van, a népjóléti minister ur mindazokat az üzemeket be kívánná vonni a biztosítás körébe, amely üzemek bérért vagy fizetésért alkalmazottat tartanak. E tekintetben tehát nem elégséges az, hogy azokat a katerogiákat vonják az öregségi és rokkantsági biztosítás körébe, amelyek már a betegségi biztosítás körébe bevonattak, hanem általános és átfogó meghatározás kell, ugy amint azt Kéthly Anna képviselőtársam indítványa és módosítása magában foglalja. De különösen elhibázottnak tartom az 1. §-nak azt a rendelkezését, amely az állam, a törvényhatóságok és községek hivatalait, valamint az általuk fentartott vagy kezelt intézményeket, vállalatokat és üzemeket a biztosítás hatálya alól kivonja. Igaz, hogy ugyanennek a törvényjavaslatnak 10. §-ában rendelkezés van arra nézve, hogy a kormány az ezekben az üzemekben alkalmazottak biztosításáról gondoskodik olyképen, hogy e törvény hatályba lépéséig rendeleti utón szabályozza ezt a kérdést. Ezt a szabályozást azonban nem tartom elégségesnek, mégpedig először azért, mert itt rendeleti szabályozás történik és a rendeleti szabályozást egy későbbi kormány vagy ugyanez a kormány a pénzügyministernek szűk körre korlátozott anyagi dotációja folytán visszavonhatja és akkor nem történik meg az ezekben a hivatalokban vagy üzemekben alkalmazottaknak bevonása az öregség és rokkantság esetére való biztosításba. De más szempontból is szeretném, ha az igen tisztelt minister ur hozzájárulna ahhoz, hogy ezt a megszoritó intézkedést, illetőleg ezeknek a foglalkozásoknak és intézményeknek a biztosítás hatálya alól való ki ve vesét itt hatálytalanítaná. Nevezetesen ennek a kérdésnek bolygatása nem mai keletű. Már 1907-ben, később 1910-ben szó volt arról, hogy a betegség és baleset esetére való kötelező biztosítás hatálya alól az állami alkalmazottakat, a törvényhatóságok és városok alkalmazottait kivonták. Akkor mindenki, aki evvel a kérdéssel tudományosan vagy szakszerűen foglalkozott, hibáztatta az akkori kormánynak ezt a rendelkezését azért, mert rámutattak arra, hogy talán éppen ezeket az üzemeket vonják ki, amelyek a legjobban fizető munkaadók, ahol a járulékok behajtása nem vitás, mert nem lehet vitás, az állami üzemeknél, a törvényhatóságoknál vagy községeknél a járulékok pontos beszolgáltatása. De hibáztatták ezt annakidején a felszólalók abból a szempontból is, hogy éppen az ezekben a foglalkozási ágakban fennálló aránylag jobb munkaviszonyok és jobb munkafeltételek mellett szükséges a jobb emberanyagnak a biztosítás körébe való bevonása, hogy ezzel feljavítsák az átlagot, feljavítsák a nagy biztositandó anyag egészségi állapotát, amely végeredményben akár a rokkantság, akár a halálozás kedvezőbb arányszámában fog megnyilatkozni. Ne vonják el tehát a jobb anyagot a többi anyagtól, hanem az állam is járuljon hozzá a szociálpolitikai költségek fedezéséhez, legalább ilyenmódon, ha már egyéb módon szűkmarkúan elzárkózik ennek az intézménynek dotálása elől. Ezért szükségesnek tartom, hogy ezt a kivételes rendelkezést méltóztassék figyelmen kivül hagyni. De azért sem megnyugtató ennek a rendelkezésnek bevétele, mort igaz ugyan mint mondót-