Képviselőházi napló, 1927. XIII. kötet • 1928. május 21. - 1928. június 12.
Ülésnapok - 1927-184
422 Äz~ országgyűlés képviselőházának védőügyvéd ragyogó elokveneiájávai elő akar belőlük csiholni, tehát felmentést, vagy nem felmentést ugy, ahogyan ő akarja. Ez pedig mégis csak veszedelmes dolog volna. Sajnálom, de mégis csak meg kell állapítanom, hogy engem teljesen eltérített attól az esetleges nézettől, hogy az esküdtszéki biráslsodást megszavazzam. (Farkas István: Mi köze ennek a szociálpolitikához!) Fábián képviselőtársunk (Zaj a baloldalon. — Halljuk! Halljuk! a jobboldalon.) ma délelőtt nagy vehemenciával tárgyalta a büntető paragrafusokat, különösem azokra terjedt ki a szíves figyelme, amelyekkel próbálja a törvényjavaslat körülbástyázni ennek a javaslatnak stabilitását. Én az ő okfejtésére csak a következőt vagyok bátor megmondani. Itt nem megy napról-napra, évről-évre konszummálandó, elfogyasztandó összegről, tőkéről vagyon szó, hanem díjtaxtalékgyüjtésről, a dolog természete szerint. A díjtartalékot tehát be kell gyűjteni és annak a matematikai számitásnak, amelynek keretei közé helyeztük be a törvényjavaslat különböző reguláit, nem szabad semmikép sem meginognia. Ennek következtében, ismétlem, arra kell törekednünk, hogy azok a jövedelmek, amelyeket a javaslat biztosit, tehát a járulékjövédelmek, tényleg megközelítőleg 100 százalékos biztonsággal be is folyjanak,, mert hiszen, ha azzal kell számolnunk, hogy ezek nem folynak be, abban az esetben megingattuk az egész matematikai felépítést. Ez egészen világos. Amikor tehát büntetést szabunk ki arra, alki a beszedett járulékot vagy a törvétny által reá szabott járulékot nem szolgáltatja be, akikor ő ezt a büntetést feltétlenül megérdemli. De nem is ez a fontos, hanem az, hogy minél szigorúbb büntetés kiszabásaival elrettentsük attól a lelketlen eljárásitól r a munkaadóknak nem egészen kicsiny százalékát, amely eljárásnak hátrányos következményei élénken mutatkoznak a betegségi biztosítási ágazatnál. Fábián t. képviselőtársam talán meg fog lepődni, ha megmondom, hogy 1924-től kezdve összeszámítva több,, mint 165 milliárd papirkoronahátralék van a betegségi ágazatnál. Olyan horribilis Összeg, amely egymagában meg tudja ingatni, ha azután évről-évre ismétlődnék, az öregségi biztosítás anyagi alapjait is. Nyilvánvaló tehát, hogy nemcsak olyan szigorúsággal, mint amilyen van az 1927 : XXI. tcikkben, hanem fokozott szigorúsággal kell bekövetelnünk a filléreket és pengőket, amelyekiből azután összeadódik a díjtartalék, a szegény emberek megrokkanási és öregségi biztosítási járadékai. Ne abból a szempontból méltóztassék tekinteni a dolgot, mint Fábián t. képviselőtársam, hogy azt a másfél, két vagy 30.000 pengőt milyen nehéz kifizetni annak a munkaadónak, mert hiszen végre ez tökéletesen olyan, mint amire méltóztatott hivatkozni, a forgalmiadó. Igen, ugy van: a forgalmiadót nem a magáéból fizeti a kereskedő, hanem az én zsebemből, a»ki vásároltam nála, tehát kötelessége az államkincstárhoz az utolsó fillérig benyújtani, de százszor inkább kötelessége a munkaadónak befizetni a munkása után tartozó járulékot, mert hiszen, ha be nem fizeti, én nem vállalom és a t. képviselőtársam sem vállalhatja lelkiismeretével azt, hogy az a nyomorult munkás, aki lerótta a maga járulékait, abban a hiszemben, ; hogy ő a biztosítási kötelezettségben ós jogelőnyben bent van, arra ébredjen pár év múlva, talán épen akkor, amikor megrokkant, hogy munkaadójának büínös könnyelműsége 184. ülése 1928 június 12-én, kedden. révén kimaradt a biztosításból. Nem vállalom ezért a felelősséget, mert mit csinálok azzal a munkaadóval, aki talán évek múlva már a kabátját is elvesztette, elspekulálta'? Most kell tehát, amikor esedékes a járulék, olyan büntetésekkel elrettenteni a késedelmeskedésektől, amely büntetések erre valóban alkalmasak. Megvallom őszintén, hogy az igazságügyminister úrral élénk vitáim volt abból a szempontból, hogy én azt követeltem, minősítsük át ezt a ikésedelmeskedést sikkasztássá, mert ez valóban sikkasztás (Ugy van! Ugy van!) az én fogyatékos meggyőződésem szerint. A munkás neki a saját 'keserves keresményéből átadott bizonyos összeget s ha a munkaadó ezt nem fizeti be, hanem saját céljaira használja, legalább is erre a részre vonatkozólag nézetem szerint sikkasztást követett el, tehát a legerősebb büntetéssel sújtandó és semmi kíméletet nem érdemel. (Rothenstein Mór: A felét levonja (és az egészet bekalkulálja a fogyasztóik terhére! — Csilléry András: Ebben igaza van!) Az, hogy nehéz helyzetben vannak, amint Fábián t. képviselőtársam beszéde előtt voltam bátor megemlíteni, engem igen meghat és az a sok panasz is, amely felhangzik a különböző gazdasági rétegekben, ellenben, amikor 4%-nak, a nyomorult szegényes munkabér 4%-ának pontos befizetését nehezményezi, azzal a felkiáltással, hogy a gazdasági viszonyok nagyon nehezek, akkor én kénytelen vagyok rámutatni arra, hogy azokon a kis ipari vidékeken és általában azokon a gazdasági vidékeken, amelyekről legerősebben hangzik ez a panasz, — méltóztassanak megnézni a statisztikában — hogy hetenként, szombatonként és vasárnaponként hány 10, 20 és 100 milliárd lesz elköltve kocsmáíkiban, lebujokban (Ugy van! — a jobb' oldalon) pálinkás butikokban, különböző élvezeti cikkekben, amelyek azonban teljesen feleslegesek, mert a kenyér és a ruha, s a nobilis mulatozás és nobilis kulturigények méreteibe nem tartoznak bele. Én nem tudok addig meghatódni ezeken a panaszokon, amíg azt nem látom, hogy a kocsmák elnéptelenednek; nem tudok addig meghatódni ezeken a panaszokon, amíg fényűzést látok ugyanazok között a rétegek között. Mint szociálpolitikus és mint ennek a nemzetnek törvényhozója, megkövetelhetem, hogyha a törvényhozás akaratából neki törvényes kötelessége a munkabérből levont 2%-ot, hozzátéve a maga 2 százalékát, befizetni a biztosítási pénztárba, akkor ő ne sírjon és ne késedelmeskedjék, hanem lelkiismeretesen teljesítse kötelességét, mert embertársa iránt is Tartozik ezzel a kötelezettséggel, (Ugy van! — a balközépen és a jobboldalon.) Valaki felemiitette itt, hogy a szociáldemokrata mozgalom eredményezte tulajdonkép a munkabér védelmét. Amikor itt arról van szó, hogy a munkabérből levont törmelék befizettessék a Munkásbiztositó pénztárba, szemben azzal az előbb emiitett megjegyzéssel is megállapítom, hogy a szociáldemokrata vagy bárminő ilyen mozgalom előtt jóval régen, valamikor a XI. században a katholikus egyház bekodifikálta az égbekiáltó bűnök közé a munkások jogos bérének elvonását. Nyolc-kilencszáz évvel korábban megtalálják tehát az urak ezt a szociálpolitikai alapgondolatot a katholikus egyház régi törvényében, de én most nem erre akarom ezt mondani, hanem az ilyen késedelmeskedő munkaadókra. Vegyék tudomásul, hogyha a kenyerüket kell ketté szakitaniok és szájuktól megvonniok, ezen az áron is be kell fizetni azt a betegségi, baleseti és öregségi járulékot. (Taps a balközépen és a jobboldalon.)
