Képviselőházi napló, 1927. XIII. kötet • 1928. május 21. - 1928. június 12.

Ülésnapok - 1927-183

384 'Az országgyűlés képviselőházának 183. ülése 1928 június 9-én, szomhaion. nyilatkozatok, amelyek keserűségét meg is tudom érteni. Elnök: A képviselő urat figyelmeztetnem, kell, hogy egy perc áll még rendelkezésére. Szíveskedjék az alatt befejezni beszédét. Pakots József: Ezt a keserűséget meg is tudom érteni, mert bizonyos, hogy igen sokat méltánytalanul ért a súlyos kritika. A minister ur nem állapította meg azt a demarkációt, amelyen belül érintheti a professzorokat ez a kritika, mert nem hozott fel konkrét adatokat. Én tehát tisztelettel arra kérem a minister urat, méltóztassék konkrét okait adni a konkrét adatok felsorolásával annak, hogy miért mondotta innen az egyetemi tanárokról ezt a súlyos kritikát, méltóztassék információt adni, mik azok az átmeneti rendszabályok, amelyeket alkalmazni akar abban az irányban, hogy a professzor urak működése a tudományos magas feltételeknek és az ifjúság érdekeinek megfeleljen; méltóztassék végül arra is választ adni, hogy ennek a konfliktusnak mikor lesz vége, ezt hogyan kívánja elintézni, mert vigasztalan látvány, hogy Magyarországon az oktatás legfőbb tudományos intézménye ^ és a magyar kultuszkormány között ilyen háború még folyik, amelynek semmi haszna, sincs sem a kultúra, sem a tekintélytisztelet szempontjából. (Helyeslés a baloldalon) Elnök: A vallás- és közoktatásügyi minister ur kivan válaszolni. (Halljuk! Halljuk!) Gr. Klebelsberg Kunó vallás- és közoktatásügyi minister: T. Képviselőház! Nem zárkózhatom el az elől a benyomás elől, hogy azigen t. képviselő urat igazán az idő rövidsége kény szeritette arra, hogy nagyon komprimálja előadását. (Fábián Béla: Azért kellett volna megadni a módot arra, hogy tovább beszélhessen Î — Zaj a jobboldalon.) Az igen t. képviselő ur olyan ellentétes dolgokat adott elő, hogy valóban nehézzé tette rámnézve a választ. Méltóztassanak ezért megengedni, hogy talán ne is kövessem az ő gondolatmenetét, hanem összefüggő előadásban szóljak erről a kérdésről. (Pakots József: A minister urnák van rá módja! — Farkas István: Csak 15 percig tessék beszélni, mint az interpelláló!) A trianoni békeszerződés elvitte az ország területének 2

/

3 részét, népességének több mint a felét. Ez a maradék Magyarország csak akkor állhat meg, ha hasonlíthatatlanul többet dolgozunk mostohábbá vált helyzetünkben, mint amennyi — mondjuk — a kiegyezés boldog idejében elégséges volt. Ennek az egész generációnak tisztában kell lennie azzal, hogy többet fogunk dolgozni és többet fogunk szenvedni, mint az előző generáció. Azt hiszem, ez olyan axióma, amlyet senki ebben a Házban kétségbe nem vonhat. De ha ez igaz minden magyar emberre nézve, akkor ennek elsősorban igaznak kell lenni azokra, akikre az ifjúság nevelését biztuk, (Ugy van! Ugy van!) mert az oktatómunka, a tanári munka korántsem pusztán értelmi nevelés, az erkölcsi nevelés is, szóval nevelés a szó igazi értelmében. És mivel nevelhet egy tanár legjobban? Minden pedagógus egyező véleménye szerint legjobban nevelhet a saját példájával. Ha tehát azt akarjuk, hogy az a nemzet még erősödjék a munkateljesítés mezején, akkor elsősorban Magyarország pedagógusaitól, az óvónőtől kezdve az egyetemi tanárokig kell megkövetelnünk azt, hogy előljárjanak mindenki előtt a kötelességteljesitésben. (Ugy van! Ugy van! — Helyeslés a jobboldalon.) Az ifjak a középiskolából meglehetősen fegyelmezetten jönnek fel, ott az az eset nem fordulhat elő, hogy összegyűlt ifjúság előtt kijelentsék, hogy ma nem lesz tanítás. Én legalább nem igen emlékszem olyan esetekre. Az is bizonyos, hogy a tanórákat is rendesen megkezdik. Az ifjúság tehát bizonyos rendhez szoktatva jön fel a középiskolákból az egyetemekre. (Ugy van! Ugy van! a jobboldalon és a középen.) Ha azonban azt látják, hogy már a beiratkozások is módfelett elnyúlnak, ha azt látják, hogy vizsgák idején előadások nem tartatnak, holott ez a kettő nem zárja ki egymást, ha azt látják, hogy megkezdődvén a szorgalmi idő, az előadás, az óra későn kezdődik, de nem 5 perccel később, hanem mondjuk 15—20 perccel később, akkor mesterségesen lazítjuk meg a gyermekekben azt a kötelességtetjesitést és azt a fegyelmezettséget, amelyet a középiskola nekik adott. Amikor tehát azt látom, hogy ezen a téren nehézségek vannak, és ezért egyoldalúan mindig az ifjúság tétetik felelőssé, akkor nekem, mint kultuszministernek kötelességem volt megmondani, hogy ez igy nem mehet tovább. (Helyeslés a jobboldalon és a középen.) Az egész — nézetem szerint fölösleges — lárma onnan keletkezett, hogy itt áíltalánositás történt. Én egy törpe kisebbségről beszéltem és azt mondottam expozémban, hogy a magyar egyetemi tanárok túlnyomó többsége heroikusan teljesíti a maga kötelességét, de amint a lánc mindig a leggyöngébb szemnél szakad el ós nem az erős szemeknél, ép ugy a közvélemény megitélésében is mindig a leggyöngébbet általáno

sitják és igy ment azután a köztudatba is az, hogy itt az. egész vonalon bizonyos lazább kötelességteljesités folyik, ami nem igaz, aminek ellenkezője következik beszédemből. Pakots képviselő ur elismeri, hogy bajok vannak. Ö csak azt kérdi, hogy miért nem intéztem azt a dolgot, amint ő magát kifejezte, in camera caritatis, miért beszéltem erről a dologról a nyilvánosság előtt? Nagyon csodálom, hogy egy ellenzéki képviselő kérdi ezt, mert hiszen ellenzéki részről szokták mindig felhozni azt, hoigy a kormány szereti a kényes kérdéseket elkenni. T. képviselő ur, egy ellenzéki képviselő részéről csodalom legjobban ez eljárás helyességének kétségbevonását, mert hiszen önöknek kellene követelniök azt, hogy az ország nagy és nehéz kérdései ebben a Házban intéztessenek el. (Pakots József: Ezt mondottam!) Nem ismerem el, hogy a kultusztárca keretében sok ilyen dologról lehetne beszélni, itt valamennyi szakkérdés egyébként is olyan természetű, hogy ezek túlnyomó többségének meg kell birniok a legteljesebb nyíltságot. Kérdi a képviselő ur, hogy bizonyos nehézségek dolgában nem intéztem leiratokat. Intéztem leiratot és mert épen a legutóbbi leirat sem járt azzal az eredménnyel, amelyet óhajtottam, jöttem ide, de hogy minő csekély eredménnyel kecsegtet egy bizalmas eljárás, azt mi sem bizonyitja jobban, hogy még ugyanazon a napon, amikor egy bizalmas tanácskozást tartottunk, indiszkréció történt és másnap felszólalásom teljesen eltorzítva jelent meg a lapokban. Ilyen körülmények között sokkal megfelelőbb eljárásnak tartom, ha becsületesen ideállok a nyilvánosság elé (Helyeslés a jobboldalon és a középen.) és megmondom a dolgokat, mert akkor legalább nem eltolrzitva kerül a nyilvánosság elé. De szükségesnek tartom ezt az eljárást azért is, mert a régi bajokról van szó.