Képviselőházi napló, 1927. XIII. kötet • 1928. május 21. - 1928. június 12.

Ülésnapok - 1927-173

. 'Az országgyűlés képviselőházának 173. ülése 1928 május 22-én, Icedden. 31 nem közgazdaságiak, hanem politikaiak, (Ugy van! Ugy van! a bal- és a jobboldalon.) hogy közgazdasági megfőj tásunk utján akarnak minket kényszeriteni az ö politikai terveik előtt való meghajlásra. (Ugy van! Ugy van! a bales a jobboldalon.) Ebből én azt a következtetest vonom le, hogy értékesítési viszonyaink javítása tekintetében ne számítsunk sokat olyan intézkedésekre, amelyekhez mások beleegyezése is szükséges. Mindent meg kell kísérelni és mindent meg kell tenni ezen a téren, de el kell készülve lenni arra, hogy iparkodásaink ott igen csekély eredménnyel fognak járni. Ennélfogva az értékesítési viszonyok javítására mindent el kell követni, aminek megtétele kizárólag a ;mi akaratunktól függ. (Helyeslés a jobboldalon.) Ilyen eszköz van egynél több is, van igen kiadós eszköz és ha áldozatot hozunk, akkor sok beruházásnál gyümölcsözőbb áldozat, ha kivitelünket a tőlünk függő eszközöknek igénybevételével mozdítjuk elő. (Ugy van! a jobboldalon. — Gaal Gaston: Kolumbusz tojása!) Ezek igen egyszerű gondolatok, (Sándor Pál: Elemi igazságok! — Halljuk! Halljuk! a jobboldalon.) de azt hiszem, épén egyszerűségük bizonyítja, hogy van bennük igazság, és ezek az igazságok abban csúcsosodnak Össze, hogy minden mellékfoglalkozás mellett, amelyet üdvösen űzhetnek a közgazdasági ministeriumok, koncentrálni kell a közgazdasági politikát erre a két tételre: a termelési drágaságnak leszorítására és az értékesítési viszonyok javítására. Erre pedig van mód, ha tudniillik ennek a két alapgondolatnak primátusát a közgazdasági politikában elismerjük és keresztülvisszük. (Ugy van! Ugy van! Helyeslés a jobboldalon.) Mélyen t. Képviselőház! Áttérek mármost a relativ konszolidáció követelményeinek nem anyagi, nem pénzügyi, nem közgazdasági, hanem általános politikai momentumaira. (Halljuk! Halljuk!) Előre megmondtam, hogy a mostani kormányzat hosszú működésének eredményei és az ő számlája javára írandó tételek közé számíttatik a jogrendnek az a helyreállítása, amely véget vetett annak, hogy felelőtlen elemek, magánosok a jogrendet megtámadhassák. Ennek az eredménynek mellőzhetetlen kiegészítése az, hogy maga a kormányzati apparátus se támadja meg soha, (Ugy van! a szélsőbaloldalon.) hogy a törvény által a haza polgárainak biztosított jogok tiszteletben tartassanak és érvényesülhessenek, ha már ki nem terjesztetnek. (Ügy van! Ugy van! a baloldalon.) Ezen a téren bizony-bizony nagyon sok még a teendő. Nem akarok tüzetesen foglalkozni a választójog kérdésével. (Halljuk! Halljuk! a szélsőbaloldalon.) Ezt azért nem teszem, mert nekem nincs szükségem rá; az én felfogásomat méltóztatnak ismerni, amellett az a szomorú tapasztalásom volt, hogy annak fejtegetésével itt benn semmi célt nem érek el, ellenben ar ország ellenségei kint kihasználják azt, amit nem azzal a szándékkal mondottam el, hogy ártsak, hanem azzal a szándékkal, hogy a szerintem üdvös útra rámutassak. Nem akarok tehát elvi fejtegetésekbe bocsátkozni a szavazás titkosságának kérdése és annak külügyi vonatkozásai felett. Azt azonban mégis meg keli mondanom, hogy hazánk európai helyzete megerősödésének, azoknak a rekuperációnak, amelyekre törekednünk kell, lényeges megkönnyitését jelentené, ha a mi belügyi politikánk, különösen a népjogok kiterjesztése és tiszteletben tartása tekintetében teljesen megütné a mértéket. (Ugy van! Ugy van! a bal- és a szélsőbaloldalon.) Mert a dolog tényleg ugy áll, hogy a nem titkosan választó kerületekben az ellenzéki küzdelem jóformán lehetetlen. (Ugy van! a balés a szélsőbaloldalion.) Nem a cenzusról beszélek, hanem az egész mechanizmusnak annyi akadállyal való telítéséről, hogy akit nem támogat az adminisztráció, az már az első lépést is nehezen tudja megtenni: a szükséges ajánlások megszerzését. Két nagy választási küzdelmen kell keresztülmennie mindenkinek, először az ajánlások megszerzésén, másodszor a szavazatok megszerzésén, úgyhogy teljesen reménytelen a helyzete. A közigazgatási biróság, amelyre igen bölcsen reáruházta a Képviselőház a petícióval megtámadott választások feletti bíráskodást, igazi birói elfogulatlansággal és szigorral teljesiti hivatását. (Ugy van! Ugy van) De mi az eredményi Ha a közigazgatási biróság meg is semmisít egy nem egészen korrekt módon elért mandátumot, kicsoda mer és kicsoda tud egy második választási küzdelembe belemenni, aki független ember, aki önönmagára van utalva? (Ugy van! Ugy van! a baloldalon. — Propper Sándor: Látjuk a példát! Még nagyobb erőszakkal feküdtek rá !— Sándor Pál: Még egy állatot is meg tudnak választatni, ugy mint Néró! — Zaj. —Halljuk! Halljuk! a jobboldalon. — Gr. Bethlen István ministerelnök: ErŐsebb szavakat kell használni; ezek már nem hatnak!) Hogy mi a különbség a titkos és a nyilt választások között, azt a legutóbbi fővárosi választásoknál lehetett számszerűleg kivenni, mert néhány ezerrel több ajánlást kaptak azok, akik a kormány rokonszenvét élvező listákon szerepeltek, de néhány ezerrel kevesebb szavazat esett reájuk a választásoknál. Az a szám, amelyet az aláírásoknál valószínűleg gyöngéd utánjárással szereztek, (Derültség a szélsőbaloldalon.) képviseli a nyilt szavazást, a közönségnek valóságos akarata az, amely a titkos szavazásnál jut napvilágra. A dolognak egy másik oldalát is be akarom mutatni. A súlyos politikai és hatalmi befolyások alatt eszközölt választásokkal jár egy igen nagy baj: az, hogy nem nyilvánul meg az ország helyzetének a valódi képe, hogy elégültség látszik ott, ahol mélységes elégedetlenség van, hogy elhibázott és meghamisított lélektani alapokon folyik tovább a kormányzás. (Ugy van! Ugy van! a szélsőbáloldalon.) De van még egy baj. A nemzet olyan feladatok előtt áll, amely feladatok erkölcsi erejét, önérzetét, ellenálló képességét, férfiasságát a legnagyobb mértékben próbára fogják tenni. (Igaz! Ugy van! a jobboldalon.) A megszokottság, a hatalom előtt való meghajlás — abban is, ahol annak törvényes alapja nincsen, (Ugy van! Ugy van! a baloldalon.) abban is, ahol a törvény a polgárnak biztosította a saját akaratának szabad érvényesítését, {Ugy van! Ugy ban a baloldalon. — Sándor Pál: Mennyire igaz!) mindenre szoktatja a kedélyeket, mindent nevel, csak önérzetes, csak ellenálló polgárokat nem. (Ugy van! Ugy van a szélsőbaloldalon. — Pakots József: Servilizmust és bizantizmust!) De ez nem mai baj. Egész politikai pályámon, a 67-es korszak legnagyobb részében — két-három szabadválasztás volt akkor — végigkísért engem, hogy a honpolgárok hozzászoktak ahhoz, hogy saját, igaz meggyőződésük, saját önérzetük ellen érvényesítsék polgári jogaikat. Mi azután csodálkoztunk azon, hogy a Károlyi-forradalommal és a kommunizmussal szemben olyan kevés ellenállóképesség volt a polgárságban. Nem lehet egy nemzétet akkép kezelni, hogy a jellemek önérzetét az ember benne elfojtsa és azután válságos, idők-