Képviselőházi napló, 1927. XIII. kötet • 1928. május 21. - 1928. június 12.

Ülésnapok - 1927-182

Az országgyűlés képviselőházának 182. ülése 1928 június 8-án, pénteken. 34a ben. Miután azonban a törvény kötelezővé tette a maláriás vidéken foglalkoztatott mezőgazdasági munkásságnak kininnel való ingyenes ellátását ameliorizációs munkálatok nélkül a maláriában meghaltak száma 1923-ban háromezerre csökkent. Szóval, a kinin révén megakadályozták a betegség továbbterjedését. Ez a példa épen megemliti a mezőgazdasági munkásságot. A maláriabetegség valószínűleg nem városi betegség, hanem vidéki, falusi betegség. (Láng János: Mocsaras vidékek betegsége!) Mi a magyarázata és az indoka annak. hogy a mezőgazdasági munkásságot ne részesítsük ebben a jóban? Hiszen a mezőgazdasági munkásság ép ugy rá van szorulva, a falu népe ép ugy rá van szorulva egészségügyi felvilágosításra, (Ugy van! Ugy van! a bal- és a szélsőbaloldalon.) sőt még jobban, mert a tudatlanság csinálja a sok bajt. És még egy szempontból, egy már általános kormányzati szempontból nézem és vizsgálom, hogyan méltóztatik akarni levezetni numerus clausus nélkül a magyar intelligencia elhelyezkedését? Hol fog elhelyezkedni az a 600, vagy 800 orvos, aki kikerülvén az egyetemről, nem tud állást kapni magának? Vájjon nem volna helyes és nem volna megfelelő levezetése a magyar intelligencia-termelésének, ha ebbe az egészségvédő szolgálatba állitanók be őket, (Ugy van! a szélsőbaloldalon.) amikor használnának a köznek és egyúttal maguk is tisztességesen tudnának elhelyezkedni? (Ugy van! balfe ől.) Ez a probléma tehát nem olyan egyszerű; ez az egész kérdés nagyon súlyos. Méltóztatnak látni, hogyha az ember kissé mélyebbre szánt, akkor látja, hogy milyen eredményeket lehet kihozni. Az, amit én mondottam, szerintem teljesen megállja a birálatot, az teljesen igy van. Mondom, kikapcsolok minden szempontot; a ma egyetemre engedettet és az egyetemről orvosi diplomával kikerülő nemzedék elhelyezkedéséről van szó. Én magam mondom mindig, hogy ne zsúfoljuk össze őket a fővárosban, hanem tegyük lehetővé nekik, hogy kimenjenek a vidékre; tegyük lehetővé, hogy ott nemzetfentartó szolgálatot végezzenek, mert ottaz az orvos nemcsak egyszerűen a recepttel végzi a szolgálatot, hanem r lelkileg, psychikailag is óriási szolgálatot végez a magyar nemzetnek. Mi az oka és magyarázata annak, hogy mi ezt nem alkalmazzuk, nem használjuk fel? (Urbanics Kálmán: Nem a népjóléti minister csinálja! A földművelésügyi minister akarja megcsinálni! — Zaj a szélsőbaloldalon.) T. képviselőtársam, ez nem válasz. Engedelmet kérek, ez nem hiúsági kérdés, nem lehet kanapéprocesszus; itt a magyar állam érdekéről van szó. Önök szokták mondani, hogy e mellett el kell törpülniök a mellékes kérdéseknek. (Urbanics Kálmán: Ugy van!) Engedelmet kérek, a népjóléti minister ur épen ugy megtudja csinálni ezt a javaslatot, — amint eddigi munkássága mutatja — mint a földművelésügyi minister ur. (Felkiáltások a jobb- és a baloldalon: Sőt!) Ilyen kérdésen nem múlhat a dolog. A népjóléti minister ur nagyszerű munkatársakkal veszi körül magát, akik belemélyednek ebbe a kérdésbe, s akik díszére válnak a magyar tudománynak és annak az ügynek, amelyről itt szó van. (Ugy van! Ugy van! a jobbés a baloldalon. — Sándor Pál: Lássák, tudunk mi is igy beszélni!) Hogyne tudnánk! A lelkem akkor boldog, ha dicsérhetek valakit. Nem szeretek gáncsoskodni; csak amikor kénytelen vagyok vele, amikor a felelősség érzetében tisztem megköveteli, akkor élek a kritikával; akkor vagyok boldog, ha egy szép munkát dicsérhetek. Megtettem ezt a múltban, meg fogom tenni mindig és^ mindig a legnagyobb örömem lesz benne. Ne méltóztassék ebből házi perpatvar kérdéseket csinálni. (Helyeslés a jobb- és a baloldalon.) Sokkal nagyobb ügyről van szó, itt a nemzet regenerációjáról van szó, itt egy uj nemzedék felneveléséről van szó. (Ugy van! jobb felől.) Ne tessék a ministert ilyen helyzetbe hozni. (Sándor Pál: Miért nem csinálják meg, ha önök is ebben a meggyőződésben vannak?) A mezőgazdasági munkásság bekapcsolása szervesen hozzátartozik ehhez az ügyhöz. Ha csak annyit mondok, mint amennyit az egészségvédelemmel kapcsolatban mondottam, mindenki előtt világos, hogy ennek súlyát és értékét letagadni nem lehet. Ez igy van; a mezőgazdasági munkásságot is részesíteni kell a kultúrának és az egészségnek áldásaiban. Ne tessék csak a várost rászorítani arra, hogy élvezze a kultúrát és az egészségügyet. Legyen a falunak is része ebben, legyen ebben része a falu minden polgárának, minden munkásának, és legyen része akkor, amikor nem szabad politikára gondolni, (Úgy van! balfelől.) amikor a betegágyról van szó, amikor a rokkantságról, az özvegységről van szó. Itt az emberszerető embernek ki kell kapcsolnia a politikát, (Ugy van! a jobboldalon.) csak magát az ügyet, a szent célt kell néznie, az ország feltámasztási lehetőségét, amelyben, Magyarország feltámadásában, én megingathatatlan optimizmussal bizom. (Helyeslés és tetszés.) Igen, de nekünk az eszközöket is oda kell adnunk annak a szakembernek és a szakember munkatársainak, (Ugy van! Ugy van! jobbfelől.), akik ezt az ügyet méltóan és megfelelően képviselik. (Ugy van! Taps a jobboldalon. — Sándor Pál: Akkor miért nem csinálják meg, ha mindannyian egyetértenek velünk ebben a felfogásban? Miért olyan gyöngék? — Zaj.) Elnök: Csendet kérek! Bródy Ernő: Ez ennek az ügynek egészségügyi része. Most méltóztassék megengedni, hogy rátérjek az ügy gazdasági és pénzügyi részére. Maga a biztositási eszme a kockázat elosztásán épül fel. Annak, hogy minél nagyobb tömeg van biztosítva, kettős konzekvenciája van: vagy olcsóbb a díjtétel vagy nagyobb a szolgáltatás. Ha tehát néhány százezer helyett még milliókat veszünk be ebbe a biztositási szervezetbe, egészen bizonyos, hogy az a biztositási szervezet sokkal jobban funkcionálhat, sokkal jobban teljesítheti a maga hivatását. Egészen bizonyos, hogyha egymillió mezőgazdasági munkás belekapcsolódik a szervezetbe, tud a ministerium olyan javaslattal jönni, hogy a járulékok legyenek alacsonyabbak, vagy pedig váltakozik ez a gondolat s azt mondja: legyen a járulék ugyanannyi, viszont többet kapjon az illető akkor, amikor arra sor kerül. Mind a kettő óriási előnyt jelent, úgyhogy ne méltóztassék rossz néven venni, ha ma az a bizonyos polgári elem tulajdonképen idegenkedéssel nézi ezt a javaslatot. Miért? Megvan ennek a magyarázata. A magyarázat pedig röviden az, hogy az állami hozzájárulás 1933-ban kezdődik^ hat évig csak befizetések történnek és hat évig senki sem kap semmit. Amikor valaki csak befizet, annak uj adójellege van reánézve, és ő azt gondolja, hogy amig csak adok, de semmit sem kapok, az nem más, mint adó. A városi polgársá,g tehát kapott itt egy uj adót anélkül, hogy bármi előnyhöz