Képviselőházi napló, 1927. XIII. kötet • 1928. május 21. - 1928. június 12.

Ülésnapok - 1927-182

Az országgyűlés képviselőházának 182. ülése 1928 június 8-án, pénteken. 339 beszédem elején rámutattam arra a momen­tumra, hogy egy államban egy adott szociál­politikai irányzatnak számos olyan tényezője van, amely tényezők között én különösen ket­tőt tartok fontosnak: egyrészt az általános politikai szempontokat, másrészt a gazdasági és financiális szempontokat. A gazdasági és financiális szempontokra — ha nem is minden részletre — bátor voltam beszédem előbb elhangzott részében kitérni. Mármost rá kell térnem az általános poli­tikai momentumokra, nemcsak azért, mert belső lelki szükségletet érzek abban a tekin­tetben, hogy azokat, amiket érzek, tényleg el is mondjam, de annál a sajnálatos körülmény­nél fogva is, hogy sem a Képviselőházban, sem a sajtóban, sem sehol másutt a közéletben a beszédeknek, megnyilatkozásoknak szak­szerű része nem tud olyan érdeklődést kivál­tani, mint az általános politikai rész. Ez egész bizonyos, hiszen a túloldali szónokok egy jó­része is általános politikai szempontokat fek­tetett itt fel, amikor a törvényjavaslatot tár­gyalta és kritizálta. Nem veheti tőlem senki sem ( rossz néven, annál kevésbbé, mert — ismétlem — pártom megbizásából beszélek, ha ezeket röviden kifejtem. Nem tagadom, hogy a békebeli, a háború előtti magyar szo­ciálpolitikai gondoskodás sok kivánni valót hagyott maga után. (Propper Sándor: Hát még a mai!) Könnyű nagyon kritikát mon­dani elmúlt korokról. (Propper Sándor: Hát még a mai!) Én ebbe a hibába sem akarok esni. Hallottam olyan szónoklatot is — ha jól emlékszem — 'Györki képviselőtársam részé­ről, aki direkt szembeállította azt a kort a maival és azt mondotta, hogy az sokkal jobb volt, mint a mostani. Én ezt nem fogadom el, sőt egyenesen tagadom. Sajnos, sok olyan kérdés rendezésével maradtunk adósak, ame­lyet akkor egy boldog és még Nagy-Magyar­ország sokkal könnyebben meg tudott volna oldani, mint mi ma. Jött azután a háború, jöt­tek a forradalmak és a nagy gazdasági össze­omlás. Azt mondják, csináljunk szociálpolitikát. Hát csináljunk. De mielőtt ezt megtesszük, számot kell vetni mindennel. Ha visszatekin­tek az elmúlt tizéves, bizony nem mindenben vigasztaló korszakra, akkor számot kell vet­nem azzal, hogy annak, hogy az a szociálpoli­tika, amelyet eddig csináltunk, — mert csinál­tunk — nem is volt abban az ütemben ide­hozva és keresztülvive, ahogy kellett volna, voltak és vannak okai, amelyekről nem mond­hatom, hogy mentséget képeznek, erre nincs is szükség, de gazdaságilag indokolttá teszik mégis, hogy ez a szociálpolitikai programm­megvalósitás nem történt abban a tempóban, amint taíáin történnie kellett volna, (Ugy van! Ugy van! a] jobboldalon.) Magyarázzam-e gazdaságilag, hogy mi volt itt 1919 után; mondjam-e, hogy az a hallatlan nagy gazdasági összeomlás, amely alól nem vonhatta ki magát senki sem munkaadó, sem munkavállaló, az olyan volt, hogy abban ko­moly, nagyvonalú szociálpolitikát nem lehe­tett-e megkezdeni? Azt hiszem, ez felesleges. Rámutatok, már az első Nemzetgyűlésen meg­csináltuk az agrárszociális intézményt, a föld­birtokreformot. Azt hiszem, hogy most már el­következett az ideje annak, hogy az eddig csak félénken megtett lépéseket erősebb lépésekkel folytassuk. Ha keresem, hogy mik voltak a további lélektani okai annak, hogy ennek a szociálpo­litikai programúinak a megvalósulása nem tel­KÉPVISELŐHÁZI NAPLÓ. XIII. jesült, akkor itt egy momentumot kell, hogy elmondjak ma már, amit elmondhatunk, de nem mondhattunk el tegnap. Kevesen vagyunk itt, akik mint aktiv politikusok az összeomlás után kint jártuk az országot és megpróbáltunk ugy, ahogy tudtuk egy guvernementális pártot csinálni és inaugurálni egy olyan politikát, amellyel kihozzuk ezt az országot abból a sze­rencsétlen helyzetből, amelyben akkor volt. Emliékeztetek mindenkit arra, aki kint járt, hogy amikor próbáltunk szociálpolitikáról be­szélni a nép előtt, abban a pillanatban a mi hallgatóságunk hátat forditott és szinte gyű­löl ködően elhagyott bennünket, mert köztudo­mású, hogy a magyar szociálpolitikára halálos csapást mért az 1919-ik esztendő. (Ugy van! Ugy van! a jobboldalon.) Akinek a lelkében benne volt a szociális érzés, — és én nem mond­hatok le arról a hitemről, hogy ez benne él minden jóérzésű magyar emberben — (Ugy van! Ugy vak! a jobboldalon.) az tudhatja, hogy az 1919-es események után, különösen azokban, akiknek az intellektusa nem volt nagy, — és a választótömegek kritikája nem mindig volt egiészen, helytálló — olyan hallat­lan averzió támadt a szociálpolitikával szem­ben, hogy nekünk, akik szociálpolitikát szeret­tünk volna csinálni és azt szerettük volna ke­resztülvinni, hogy e gondolat elől senki, még a törvényhozás se zárhassa el magát, saját választóink forditottak hátat. {Gál Jenő: Nem tudtak a nyel vük öh beszélni! — Zaj és ellen­mondások a jobboldalon. — Farkasfalvi Farkas Géza: Mi, akik együttélünk velük, talán mégis csak jobban tudunk bánni velük!) A magyar politikai ingának a kilengései — ezt mindnyájan éreztük — akkor igen na­gyok voltak. Akiben van egy kis tömeglélek­tani műveltség, az nagyon jól tudja, hogy az emberi életnek nagy törvénye az ellentétekbe fejlődés örök törvénye. Ez alól semmiféle tár­sadalom és egy ország sem vonhatja ki magát. Voltak nálunk nagy kilengések. De egy becsü­letes politikusnak, akár a jobb-, akár a bal­oldalon ül, azért, mert ezek a kilengések na­gyok voltak, nem lehet az a feladata, hogy a kilengésnek azon az oldalán, amelyen áll, azt még nagyobbítsa, hanem hogy igenis kövessen el mindent, hogy a túlsóoldali kilengéseket is kisebbítse. (Zaj a ssélsőbaloldalon. — Helyeslés a középen.) Egyensályozási állapotba kell hozni az országot és a közéletet. (Ugy van! a jobb­oldalon.) Ma már inkább oszcillációnak lehet nevezni ezt a kilengést, amely emberi dolog és amelyet semmiféle politikai életből kikapcsolni nem lehet. Kell egy bizonyos^ rithmikus moz­gásnak lenni az emberi ^történésekben és ennek a fejlődésben is kifejezésre kell jutnia. De ha ezek a kilengések egy bizonyos határt meg­haladnak, lehetetlenné válik minden produktiv törvényhozási munka. És aki itt komolyan dol­gozni' akar és ma itt komolyan, pártállásra való tekintet nélkül nemcsak gazdasági, hanem — ezzel a törvényjavaslattal kapcsolatosan emlitem — szociális törvényhozást akar pro­duktiv módon elősegíteni, annak keresnie kell az együttműködés lehetőségét minden párton. (Ugy van! a jobboldalon.) Nagy örömmel állapitom meg;, hogy a bi­zottságok, amelyek rendesen fokmérői a komoly törvényhozási munkának, mert hiszen ott sajtó­páholy és egyéb ilyen nincs, a nagyobb szak­szerűséghez közelednek. A bizottságokban igen komoly, igen szakszerű vita, meggyőzés és nem legyőzés folyik. (Ugy van! Ugy van! a jobb­oldalon.) Ennél a törvényjavaslatnál is igenis vitáztunk, gondolatokat cseréltünk; nem a tűz 52

Next

/
Thumbnails
Contents