Képviselőházi napló, 1927. XIII. kötet • 1928. május 21. - 1928. június 12.

Ülésnapok - 1927-181

'Az országgyűlés képviselőházának 181. ülése 1928 június 6-án, szerdán. 313 En ugy látom, hogy ez talán állhat a városi viszonylatban, mert itt tényleg az a helyzet, hogy az intelligens ember, de még az intelligensebb munkás is irtózik a munkásbiztositó pénztári rendelőtől és sokszor még az orvosoktól ;

f is. Nézetem szerint azonban ez nem az intézetnek, mint ilyennek a hibája, legfeljebb kezelési és technikai kérdés. Egy kis jóindulattal ezt meg lehet és meg is kell oldani; főleg most, mikor a munkásbiztositás körét ennyire kibővítettük. Itt is beleesünk azonban abba a régi hibába^ hogy mindent a városi ember szemüvegén keresztül nézünk. Magyarország csak kisebb részben város, nagyobb részben falu. Falun ezek a szempontok nem állhatnak helyt, mert ott csak egy-két orvos van, s ott ugyanaz a háziorvos, mint aki a pénztári orvos. (Gaal Gaston: Milyen jó lenne!) Ez igy van, t. képviselő ur és ur meg szegény egy orvossal kénytelenek magukat kezeltetni, abból az egy okból, mert csak egy orvos van. Ez a felfogás tehát, ez az ellenérv, hogy nem kezeltetik magukat pénztári orvossal falun, nem áll meg. Nos és mekkora hátrány, hogy operáció vagy szanatóriumi kezelés szüksége esetén az a falusi pap ott áll segitség nélkül^ kegyre Van szorulva, terhére esik felsőbbségének és legtöbbször olyan kiadásokba kell magát beledöntenie, amelyekből évekig sem gázol ki. Ami magát a nyugdíjtörvényt illeti, honorálom azokat a meggondolásokat, amelyeket a szakkörök és hatóságok a papság kötelező nyugdíjbiztosítása ellen e törvény keretén belül felhoztak és felállítottak. De kötelességem, hogy midőn a törvényt megszavazom, felvessem a papi nyugdíj országos rendezésének szükségességét és rámutassak annak halaszthatatlan szükségességére. (Kuna P. Anrás: És az autonómiára!) E két kérdés i képviselő ur nem kapcsolható össze. Ma tulajdonképen papi nyugdíjról komolyan beszélni nem lehet. Vannak ugyan egyházmegyei papi nyugdíjintézetek, de ezek vajmi keveset nyújtanak a megöregedett papnak és amit nyújtanak, annak is inkább kegydíj mint nyugdíj jellege van. A papság áldozatokat hoz és nem kap ekvivalensképen olyan nyugdíjat, amelyet elvárhatna és amelyre szüksége volna. Régebben is szó volt már a kérdés országos rendezéséről. Belátta ezt mindenki, ugy a főpapság, mint az érdekelt alsópapság. Nehézségeket gördítettek e kérdés megoldása elé az egyházmegyei nyugdíjintézeti alapok, amelyek minden egyházmegyében különbözők voltak, érthető tehát, hogy ott, ahol takarékoskodtak és takarékossággal nagy alapot gyűjtöttek, nem akarták egy tálba beledobni vagyonukat olyan egyházmegyékkel, amelyeknek vagy semmi, vagy igen kis nyugdíjalapjuk volt. Ma már ezek a nehézségek nem állnak fenn, mert az alapok devalválódtak, tehát itt a lélektani pillanat, amikor a kérdést meg lehet fogni és a papi nyugdíj országos rendezését meg lehet oldani. Itt figyelmeztetnem kell arra, hogy a kérdés halogatása periculum in mora, mert ma sem egységes a nyugdíjjárulék az egyes egyházmegyékben és mert pénzünk stabilitása folytán ismét gyűjtenek tartalékalapokat, amely alapok felhalmozódásával ismét előállnak a régi nehézségek. Tehát most, amikor még nincsenek ilyen alapok vagy nagyon csekélyek, kell a kérdést megfogni és közmegnyugvásra megoldani. Emiitettem, t. Ház, hogy ma megfelelő papi nyugdíj nincs jóformán sehol, aminek folyománya, hogy a pap fél nyugdíjba menni. Ahol jobb a nyugdíj, ott viszont a papnak nyugdíjba vonulását szokták megnehezíteni. Ugy az egyik, mint a másik eset a pasztoráeiónak válik hátrányára. Ismételten felhangzott már egyházi körökben az a panasz, hogy kevés a szukreszcencia, kevesebben jelentkeznek papi pályára. Nem ez a hely az, ahol e jelenségnek mélyebben fekvő okait fejtegetnem kellene és lehetne, de tény az, hogy sok szülő azért tartja vissza fiát a papi pályától, mert főleg az életbe való elindulásánál de sokszor egész életén át ma rosszabb a helyzete, mint a kisebb kvalifikációval rendelkező tanitónak és ha megrokkant, akkor kegyre szorul, ha pedig megöregszik, nincs állásának megfelelő és életstandardját biztosító nyugdíja. Hálával és köszönettel nyugtázom itt a minister urnák azt a szerető gondját, amellyel a kérdést felkarolta. Azért hoztam fel ezt a kérdést a törvényhozás házában, hogy rámutassak a kérdés megoldásának halaszthatatlan szükségességére. T. Ház! Ezzel a javaslat általános bírálatát el is végeztem volna. XIII. Leó az ő »Rerum Novarum«-jában vetette el a szociális reform magját és látszik, hogy mennyi ideig kellett küzdenie ennek a magnak, amig áttörte a viszonyok kérgét és kikelt. Azt mondja a Herum Novarum: »A népe javát szivén viselő kormányzónak sok és nehéz kötelességei között első és legfőbb kötelessége az, hogy szigorú igazságossággal, azzal az igazságossággal járjon el minden egyes, de főként a munkálkodó osztályokkal szemben, amelyet az iskolában, osztó igazságnak neveznek«. »Valahányszor olyan bajok fenyegetik vagy érik a közérdeket vagy egy osztályt, amely bajokat másképen orvosolni nem lehet, a közhatalomnak közbe kell lépnie a bajok orvoslása céljából.« Ez a javaslat egy ilyen állami közbelépés. Szükségesnek tartom azt hangsúlyozni, hogy bár az ilyen részleges törvényekkel igen sokat teszünk, mégis igaza van a pápai enciklikának: »Minél jobban gondoskodunk a dolgozó népről általános államtörvényekkel, annál kevésbbé lesz arra szükségünk, hogy rajta segítendő részleges eszközökhöz nyúljunk«. Végvárynak van egy nagyon érdekes és szép verse: »Nagy magyar télben kicsike tüzek«. Egy ilyen kicsiny tüzet gyújt ez a javaslat. Adja Isten, hogy ebből a kicsike tűzből tábortűz váljék, melynél a megöregedett és invalidussá vált magyar dolgozó melengetheti magát. (Helyeslés a .jobboldalon.) A magam részéről örülök, hogy épen Vass minister, a pap hozta e törvényjavaslatot ide, mert a szociális törvényalkotásban Krisztusnak szelleme él, aki hagyományként hagyta reánk, hogy a tettekben megnyilvánuló szeretetnek legyünk apostolai. A törvényjavaslatot elfogadom. (Élénk helyeslés, éljenzés és taps a jobboldalon.) Elnök: Szólásra következik'? Urbanics Kálmán, jegyző: Frey Vilmos! Frey Vilmos: T. Ház! (Halljuk! Halljuk!) Mielőtt a javaslat tárgyalása folyamán felmerült kívánságokra és a tegnap eg-észen meglepetésszerűen a javaslat ellen felmerült kifogásokra beszédem, további folyamán általánosságban reflektálnék, engedje meg nekem a t. Ház, hogy mindenekelőtt, mint Csonka-Magyarország egyik legnagyobb vidéki ipari munkásterületének képviselője és mint a szociális alkotások meghozását és megalkotását kitűző, programmjául valló keresztény gazdasági és szociális pártnak tagja, őszinte örömmel üdvözöljem az előttünk fekvő törvényjavaslatot. (Helyeslés a jobboldalon.) örömmel üdvözlöm pedig nemcsak azokért a célbavett