Képviselőházi napló, 1927. XIII. kötet • 1928. május 21. - 1928. június 12.

Ülésnapok - 1927-181

31Ô Az országgyűlés képviselőházának 181. ülése 1928 június 6-án, szerdán. noha e kettő teljesen különálló dolog és egymástól független tér. Nagyon sajnálom és elhibázott dolognak tartom, hogy a szociáldemokrata párt nem vesz részt az idén az, Interparlamentáris Unió üléséin. Kikapcsolódik annak munkájából, jóllehet, a többi országok szocialista pártjai mind együtt munkálkodnak az Unióban, abban a meggyőződésben, hogy a Népszövetség akkor lesz igazán Népszövetséggé, ha parlamentáris alátámasztást kap, ami viszont csak az Interparlamentáris Unió révén volna megvalósítható. Az a kifogás, hogy addig, amig a választójog kérdésében nem foglaljuk el az ő álláspontjukat, ők távol maradnak az Unió munkájától, nem helytálló, mert a szavazati jog kérdése, a nyíltság vagy a titkosság a szavazásnál, másodrendű belpolitikai kérdés. A szocialistáknak is mindig azt kellene nézniök, hogy ők elsősorban magyarok és minden kérdésnél azt kellene elbirálniok és álláspontjuknál szem előtt tartaniok, hogy mi használ vagy árt a nemzetnek. Belpolitikailag folytathatják csatájukat a szavazati jogért, de kifelé egyfrontot kellene mutatnunk. Magam sem vagyok hive a nyilt szavazásnak, de ez nem ok, hogy az ország külpolitikai helyzetének javítására össze ne álljak mindenkivel, bármilyen mélység válasszon is el tőle belpolitikai kérdésekben. „ Egyik napilapunk, a Pesti Napló, amikor ezt a törvényjavaslatot tárgyalta, a múlt héten éirdekes vezércikket irt arról a közönyről, amely mint a brit szigetek mindent átfogó köde az ő fojtó párájával ránehezedik egész parlamenti életünkre és amely közöny átragadt még e fontos, szociálpolitikailag korszakalkotó törvényjavaslat vitájára is. Messze menne, ha e kérdéssel behatóbban akarnék foglalkozni, mert a parlamentarizmus válságának kérdését kellene itt felvetnem. Ez a probléma európai probléma, mert hiszen a világ minden parlamentjének arcán kiütköznek a válság lázfoltjai. De érdekes, hogy míg külföldön az a bökkenő, hogy miképen lehetne a mai választójogi rendszer mellett a kormányzásnak bizonyos állandóságot biztosítani, nálunk ennek épen az ellenkezőjében mutatkozik a betegség: a tespedésben és közönyben, mert ez az a betegség, amelynek f gyógyítására a kormányzatnak, pártoknak és az ország-gyűlés elnökeinek össze kellene fogniok. Mindenki érzi azt, hogy igy nem mehet tovább. Nem szólhatok most azokról a mélyreható okokról, amelyekből ez a betegség táplálkozik. Inkább egy technikai megoldás gondolatát vetem fel. A parlamenti tanácskozások népte lens égének nem utolsó oka, hogy az ülések délelőtt vannak. Ma a képviselők munkaköre teljesen más, mint amilyen békében volt. Régi időkben, ha valaki egy képviselőt vett igénybe, az feltűnést keltett, szenzációszámba ment, ma a képviselő kerületének ingyenes ügyvédje, és ez érthető, mert annyi a baj és a nép annyira rá van szorulva segitőkézre, hogy nem lehet csodálni, hogy elsősorban ahhoz fordul, akit ő bizalmával megajándékozott. Ennek azonban megvan a maga hátránya: a képviselő parlamenti elfoglaltsága összeesik azzal a másik terhes képviselői funkcióval, amelyet neki elhagynia nem lehet. Épen azért kellene megfontolnunk, hogy ne tegyük-e tanácskozásaink idejét délutánra, teszem föl: négytől nyolc órára. Ha üléseink délután lennének, akkor nemcsak a képviselők érnének rá, hanem a minísterek sem lennének megakasztva ministeriáïis munkásságukban, a közönség is jobban vehetne részt, mint hallgató, amelynek érdeklődése egészséges kihatással lenne magukra a képviselőkre is. Elnök: Kérem a képviselő urat, méltóztas sék a napirenden levő tárgyhoz közeledni! Pintér László: Már is eleget teszek az elnök ur felszólításának, mert épen ezzel a mondattal térek át a tárgyra. Még ebből a száraz fából is, amilyen a mi parlamentáris életünk, tüzet tudott fakasztani a szociális gondolat ereje. Ritkán hangzottak el olyan felszólalások, olyan érdekes és mélyreható beszédek, mint épen e vita során. Elismeréssel adózom Gál Jenő képviselőtársamnak, hogy itt a Ház szine előtt mutatott rá XIII. Leó pápa nagy, történelmi jelentőségű enciklikájára, a Rerum Novarum-ra. A Rerum Novarum a szociális reformok Magna Chartája. XIII. Leo tudatában volt hivatásának, hogy a pápa szociális téren is mint a világ világítótornya kell hogy szerepeljen, és az ő hatalmas világosságának fény csóva jávai mutatót rá körlevelében a munkáskérdés megoldásának helyes módozataira. XI. Pius, XIII. Leó nyomdokában jár és az olasz akadémiai ifjúsághoz Szilveszterkor intézett beszédében az egészséges politikának valóságos marsrutáját adta. A pápa felteszi a kérdést, hogy részt kell-e venni a politikában? Azt feleli rá: Igen, sőt nevelni kell rá a nemzetet. Mit jelentsen ez? Lehet ideálisan gondolkozó ember részére még valami, ami ma a közélethez huzza, amelyben nincs öröm és amelynek hullámverése annyi hordalékot hord felszínén? XI. Pius azt mondja: igenis van; mert csak az a baj, hogy amit ma politikának neveznek, az nem politika, hanem torzképe a politikának és az a tragikum, hogy e ferdeségek láttára, amelyeket a közélet mutat, a népnek épen a legjobbjai vesztik kedvüket és kapcsolódnak ki a közéletből és igy az egészséges politikából. Ennek szomorú eredménye, hogy a kereszténység nemes szociális ideái csak ideák maradnak és soha meg nem valósulnak; ez az oka, hogy az állam mindig messzebb és messzebb esik a keresztény államgondolat ideáljától. Nem államszocializmus kell, amely magába, mint egy moloch, minden egyéniséget és szabadságot felszív, a cél az ideális keresztény állam ideálja, amelyet Ernszt Sándor képviselőtársam a vita során mint szociális államot jelölt meg. A politikának XI. Pius szerint az az értelme, hogy: az erkölcsi ideálnak megvalósítására törekedjék a közületben. A keresztény állam eszméje a kereszténység leggrandiózusabb alkotása és a pogánysággal szemben egy hatalmas nagy forradalmi átértékelés. Ezért látjuk, hogy a skolasztikusok és főleg Akvinói Szent Tamás az államot mint erkölcsi ideát fogta fel és e politikát erkölcsi értékeknek a megvalósitásában keresték. Ezért ebben a munkában való részvétel az egyes ember szociális kötelessége és senki sem vonhatja ki magát e kötelesség alól. Ezért mondja a pápa: kell politikai munka az általános közjóért és az állami közületnek erkölcsi eszméje a legfelsőbb erkölcsi törvény, mely — mint a pápa mondja — oly nagy, hogy ennek minden más kötelességet alá kell rendelni »a vallást kivéve«. »Kötelesség«, amely »független az állam formájától.« A demokrácia egy nép összes erőinek bevonását jelenti az állam feladataiba. Ezért kell, hogy a nép öntudatára ébredjen a szellemi és erkölcsi feladatok nagy horderejének és megtanulja megismerni az államot, mint erkölcsi ideát. Ezt a célt szolgálja a politikai nevelés. Csak igy érhető el, hogy a