Képviselőházi napló, 1927. XIII. kötet • 1928. május 21. - 1928. június 12.

Ülésnapok - 1927-180

304 Az országgyűlés képviselőházának A törvényjavaslat későbbi részében ezzel a törvényjavaslattal kapcsolatban olyan egészségvédő és gyógyító eljárásokat helyez kilátásba, amelyeknek célja az, hogy a munkás megrokkanását megelőzzék, az életét pedig meghosszabbítsák.. Ha ezt a későbbi törekvést és kivánságot összevetem a törvényjavaslat 26. §-ában foglalt pótjáruléknak, tehát büntetésnek a fizetésével, akkor itt olyan hiányt tapasztalok, amely majd a végrehajtásban fog jelentkezni. A kereskedelemügyi kormányzatnak ugyanis van egy úgynevezett iparfelügyelői intézménye. Az iparfelügyelőknek elsőrangú kötelességük, hogy a telepeket elsősorban egészségügyi szempontból, azután életveszélyesség szempontjából vizsgálják felül, hogy hol találnak hiányokat, hogy rendelkezzenek a hiányok pótlására vonatkozóan. Ha ez az intézmény szorosan idekapcsolva a népjóléti tárcához., törvényjavaslat keretében is megszerveztetett, és most a kereskedelmi kormány tartja kezében, akkor vagy uj iparfelügyeletet, vagy egészségvédő intézményt kell szervezni és beilleszteni vagy pedig egy más ministerium hatáskörében levő hivatalnoki gárdával kerülő utón kell rendelkezni. Ha tehát azt akarjuk, hogy ez az egészségvédelmi és gyógyító eljárás, — hiszen ennek az intézménynek nagyon helyesen és szépen elgodolt célja épen a megelőzés és a jótékonyság megnagyobbodása — ha azt akarjuk, hogy hatályos legyen ez az intézmény, amely most elég tökéletlen, mert hiszen sok kifogással illetik és sokszor kifogásoltuk a kereskedelemügyi tárcával kapcsolatosan, feltétlenül teljes egészében át el venni a népjóléti ministerium hatáskörébe és kiépíteni olyan mérvben, hogy teljes mértékben meg tudjon felelni annak a nagy feladatnak, amelyet ez a törvényjavaslat reá ruházni kíván. (Rassay Károly: A pénzt honnan vesszük?) Egyelőre magát a hivatalt kellene átvenni, — ez megvan, ehhez több pénz nem kell — és ez a jövőben ezt a feladatot is elláthatja. Az öregség és rokkantság ideje a törvényjavaslatban 65 évben van megállapítva.^ Nemcsak a baloldalról, hanem a magunk részéről is a bizottsági tárgyalások alkalmával (Zaj a jobboldalon.—Halljuk! Halljuk! a bal-és a szélsőbaloldalon.) kifejeztük azt a nézetünket, hogy ezt az életkort igen hosszúnak találjuk. A mostani számításokban foglalt 65 évről a statisztika azt mutatja, hogy ma az emberek életkora olyan rövid, hogy nagyon kicsiny percent éli meg a 65-ik életévet. Ha egészségügyi intézkedésekkel csak hosszú időn keresztül lehet elérni azt, hogy az emberek életét hosszabbá tegyük, gondoskodnunk kell arról, hogy nagyobb percentet részesítsünk az öregségi és rokkantsági biztosításban és ha a számitások vagy a teherviselőképesség megengedi a 65 éves határt szorítsuk lej ebb és ne mondjunk űx számot a 65 évben, hanem mondjuk, hogy az idők folyamán és aszerint, hogy ki milyen munkát végez, változhatok a szükséges életkor hosszúsága. (Csontos Imre: Ez igen helyes!) A munka neme, faja, nehézsége határozza meg, hogy kinek az élettartama milyen és aszerint, hogy nehezebb vagy könnyebb munkáról van szó, olyan élettartamot kell megállapítani, hogy a biztosított lehetőleg ne halálával érje el az öregségi biztosítást, hanem öreg korában még élvezhesse ennek jótékony hatásait. Annak a nézetemnek adok tehát kifejezést, hogy gondoskodnunk kell arról, hogy ezt az életkort amint a törvény kerete és a statisztikai számítások megengedik, lejjebb szállítsák. 8(L ülése 1928 június 5-én, kedden. A törvényjavaslat az egészségügyi és gyógyító eljárás céljára intézményeket óhajt létesiteni. Nagyon helyes, hogy ne csak akkor élvezze ezeket a munkás, amikor megrokkant, tehát amikor munkaképtelenné vált és ezt a magasra taksált öregségi életkort eléri, hanem már közben is történjenek olyan intézkedések, amelyek lehetővé teszik kezdődő betegségéből való kigyógyitását, lehetővé teszik, hogy a rokkantságot megelőzzék, életüket igy meghosszabbítsák és hátrajevő életükben élvezhessék viszontszolgálatképen azokat a járadékokat, amelyekben eddig nem részesültek és amelyeknek terhei addig őket terhelték. Mikor a törvényjavaslat takarékos adminisztráció szempontjából közös szervre bizza a rokkantsági és öregségi biztosítás adminisztrálását, ez nagyon helyes, mert uj intézmény kreálása tetemes mértékben felemésztené a hozzájárulást, már pedig minden szociálpolitikai törvényjavaslatnak az a célja, hogy elvégre a hozzájárulással takarékosan adminisztráljon és az illető érdekelteknek mentől nagyobbmérvű, súlyú viszontszolgáltatást biztosítson. Amikor a mostani munkásbiztositó keretébe illesztik és Társadalmi Biztosító Intézménynek keresztelik át, akkor ezt ezen az egészségvédelmi intézményen keresztül is szolgálni akarják. Az állam maga eme intézménybe bekapcsolódott. Itt van az úgynevezett autonómia kérdése, amelyet a baloldalon kifogásolnak. Igaz, hogy a múltban a betegségbiztositó

i intézetet autonómia kezelte, utóbbi törvényjavaslat azonban az államot, az állam kormányzatát a tisztviselőknek választásába, kinevezésébe — és egyéb adminisztratív vonatkozásokba — bekapcsolta. Igen ám, csakhogy az államot reklamáljuk, és mint pártunk elnöke. Ernszt Sándor kifejtette, kevésnek tartjuk azt az állami hozzájárulást most is, amit a kormány a munkásbiztositó, illetve az öregségi, rokkantsági biztosító intézetnek 50 éven keresztül akar adni. Azt reklamáljuk, hogy mentől nagyobb mérvben kapcsolódjék bele anyagilag is az

1 állam, ezt a gondoskodását érezze a kisebbség. Amikor az államtól egy ilyen kötelességet reklamálunk, hogy jöjjön, segitsen, hozzon törvényt, amely térvény kényszeritő erővel bir, amely végrehajt, amely büntet, amely nem ismer kíméletet, mert elmegy a legszigorúbb végrehajtásig., akkor az én szerény véleményem szerint az államnak ott kell lennie ennél az intézménynél. Ugy kell azt az intézményt adminisztrálni, hogy az az intézmény kifogástalanul működjék. Nekem nem fáj, hogy az állam bekapcsolódott és a munkásrétegeknek sem fáj, a munkásság nein az autonómiával él vagy hal, hanem azt mondja, hogy az az intézmény tökéletes legyen, jó orvosi tanácsot, jó orvosságot adjon, gyógyitson meg és adjon nagyobb segélyt. Itt akarok rátérni egypár szóval arra, amit Bródy képviselőtársam mondott, hogyha nem a mienk az intézmény, akkor nem törődünk vele, azt idegennek tekintjük, — mint Bárdos képviselőtársam kifejtette — keveset akarunk fizetni, és sokat akarunk belőle kivenni, ha kell, illetéktelen utón is. Nem ebből a szempontból kell ezt a kérdést elbírálni, hanem igenis a munkásságnak tudnia és éreznie kell azt, hogy mint ahogyan az állami nyugdíj és egyéb nyugdíjintézeteknél is van, ahol az illető hozzájárul a nyugdíjához, sokszor több, mint a felével hozzájárul az állani, mégis egy kinevezett tisztviselői kar intézi és adminisztrál, ugy ennél a kérdésnél is az a fontos, hogy