Képviselőházi napló, 1927. XIII. kötet • 1928. május 21. - 1928. június 12.
Ülésnapok - 1927-180
298 Az országgyűlés képviselőházának 180. ülése 1928 június 5-én, kedden. tása. (Halljuk! Halljuk! a .jobboldalon.) Azért, mert a gazdatársadalom bátran elébe szegezi a kormánynak, hogy nem birjuk, hogy még ujabb adóval járulékot szolgáltassunk arra, hogy jövendő generációk ezt élvezhessék. (Fábián Béla: Hallották volna tegnap az újpesti iparosgyülésen, ho-gy mit beszélnek az iparosok, hogy mit bírnak ők eil) Most azt kell mondanom, amit fejtegetésem elején mondottam. Én nem Írhatom alá ezt a csillogó szózatot és nem tapsolhatok, mert fáj a lelkem azért a társadalmi rétegért, amely elpusztul abba a nemtörődömségbe, abba a gondozatlanságba és abba a kizsákmányoló pénzügyi politikába, amely őt sújtja. Meg kellene változtatni a vámrendszert, meg kellene változtatni az adózási rendszert, fel kellene karolni az önálló elemet, mert igy (Fábián Béla: Elsorvad a nemzet gerince!) lesz egy szép törvény, amelyre a munkások azt mondják, hogy mi kénytelen kelletlen elfogadjuk mint kezdetet, mert hiszen mégis valamit ad, de amellyel szemben mi, a polgári társadalom képviselői tilalomfák legyünk, álljunk ide és mondjuk meg, hogy nem tudjuk ideadni azt a járulékot, amelyből ki akarják épiteni azt a törzset, amelyről szép hegedüszóban elmondják nekünk, hogy majd építenek r belőle házakat és szanatóriumokat és kimondják, hogy szerződhet külön-külön mindenféle szanatóriumok felállítására. Kinek, minek, honnan, miből? A Gaal Gaston által vezetett kisgazda-társadalom, vagy a Sándor Pál által vezetett kiskereskedő-társadalom elbirná azt, hogy még terheket rakjanak rá? (Csontos Imre: Hát a nagyokat ki vezeti, ha nem Sándor Pál?) A nagyok vezetés nélkül is mennek utána, mert azok felérik ésszel ennek a társadalmi biztositásnak erejét. A tömegeket bizza rá, azok megérzik, hogy ki a barátjuk és azért mennek évtizedek óta Sándor Pál után, mert tudják, hogy önzetlenül áll szolgálatukra és védelmükre. (Zaj a jobboldalon. — Sándor Pál: A nagyok kihaltak, a nagyok többé nincsenek. Nincsenek vagyonosak, megbuktak!) T. Ház! Menjünk vissza a számszerüségekhez. A számszerüségek kérdésében ez a javaslat ad egy kulcsot, amelyet az állam fog kiszámítani, azonkivül egy paritást hoz létre a munkások és a munkáltatók között. Nézzük meg, hogyan van ez a gyakorlatban. Azzal a munkással, akinek alig van meg a létminimuma, mit fognak csinálni, ha nem fizet. Azzal nem tud és nem mer semmiféle kormányzat kikezdeni. Ellenben a törvényjavaslat büntető rendelkezései között ott méltóztatnak találni, hogyha nem fizeti be, nem előlegezi a kisiparos a járulékot, akkor fogházzal büntetik. Nézzék csak meg, hogy ebből a rétegből, amelyről annyit beszéltünk és amelyet ugyancsak rendelettel kivánt a kormány szabályozni, mennyi pusztul el számszerűleg és percentualiter, mennyi pusztul el abból a társadalomból, amelyet kispolgárságnak nevezünk és mennyi pusztul el más rétegekből. Mindennap egy kiskereskedő, egy ügynök, egy kisiparos pusztul el anyagi gondok miatt. És ezt a középosztályt akarják megbüntetni, ez adja és izzadja ide ezt a horribilis összeget, tőkét, amelyet 10 esztendőn keresztül gyűjteni akarnak és amelynek hovafordításáról majd az igazság és az alapszabály dönt, mint a törvényjavaslat bölcsen mondja. Ha nem fizet és inzolvens lesz az a kiskereskedő, tetejébe még ilyen büntető határozmányokkal sújtani, ez nem az a koncepció, amely a javaslat indokolásának első oldalain fellelhető, ez nem az a törvényjavaslat, amelytől társadalmi osztályoknak kibékítését és társadalmi osztályoknak haladását várom. T. Ház! Az előbb egy nemzetközi nagyságra hivatkoztam, most engedjék meg, hogy egy magyar nagyságra is hivatkozzam, (Halljuk! Halljuk! jobb felől.) aki előtt mindenki meghajol. Gróf Tisza István azt mondotta — Bárdos Ferenc és Kéthly Anna t. képviselőtársaim is idézték — amikor ostromolták, hogy tessék ezt a munkáshadat már megrendszabályozni, tessék a szakszervezetbe belenyúlni, hogy: amit önkornijányzati utón elvégezhetnek, az nekik jár, azt nem bántom. 1911 után mondotta ezt a Kerum Novarum Encicüca megjelenése után, amikor még az a szellem uralkodott, amikor még Tisza István is az önkormányzatnak hive volt gazdasági vonatkozásban és nem akarta a munkásokat bántani ebben a gazdasági önállóságban. Ma '•— tessék csak megnézni — az 1907 : XIX. törvénycikket rendeletekkel forgatták fel. Azt mondották, azt állították, hogy a szakszervezetek és az 1907-iki törvény alapján működő betegpénztárak melegágyai annak a felforgató elemnek, amely az országot tönkretette. (Ugy van! Ugy van! a jobboldalon.) Hát térjünk csak vissza egy kissé a közelmúlt történetébe és üsse fel t. képviselőtársam azoknak a tárgyalásoknak lapjait, amely tárgyalásokat Clark elnöklete alatt folytattak itt, s amelyekben résztvettek igen nagy előkelőségek; meg sem mondom, ugy is tudják, hagy kik vettek részt ezekben. (Jánossy Gábor: Elfeledtük!) Ott mi volt a kellék? Az volt a kellék, hogy a társadalmi evolúció békés, kibontakozó erejű biztosítása érdekében nem szabad bántani azokat a munkásjóléti intézményeket, amelyekről — ha őszinték akarnak lenni — miért nem vallják be, hogy a vörösuralom idején falanksszerü várai voltak az ellenállásnak? A szakszervezeti demokrácia nem adta magát oda, s azok a képviselőtársaim, akik itt ülnek, Peidl, Peyer és a többiek, s Garami nem voltak soha vörös fel forgatók, hanem a konszolidáció hivei. (Zaj a jobboldalon. — Gáspárdy Elemér: Ök voltak a kitermelő!! — Egy hang a jobboldalon: Átadták a hatalmat a kommunistáknak! — Zaj a szélsőbaloldalon. — Rassay Károly: Közismert dolog, hogy Garami volt a legnagyobb kommunista! — Sándor Pál: Hol voltunk mi polgárok! Akkor nem diskurált egy sem! — Zaj.) Elnök; Csendet kérek, képviselő urak. (Rassay Károly: Bethlen István Garamival akart politikát csinálni a kommün után! Jegyzőkönyvet irtak alá a titkos választójogról! — Sándor Pál: Mindenki gyáván visszavonult! — Simon András: Még nyíltat sem adtak, nem titkosat! — Jánossy Gábor: Halljuk a szegény szónokot!) Csendet kérek, képviselő urak. Gál Jenő: Kissé túlságos jelentőséget méltóztatott e kitérésnek tulajdonítani, hiszen ez már a múlté. (Zaj jobbfelől.) azonban az igazság megkövetelte, hogy megmondjuk, hogy azok a férfiak, akár Garami Ernő. akár mások, (Felkiáltások jobbfelől: Akár Pogány, akár Kunfi!) akik abban az időben itt állottak és ellene szegültek a kommün alávalóságának, nem számkivetést érdemelnek, s nem azt a szigorú bírálatot, amelyet egyesek most gyakorolnak. (Zaj jobbfelől.) T. Képviselőház! Mi történt? Az 1907-es törvény nagyszerűen oldotta meg a maga feladatát, nem ugy, mint a mostani, 1927-es törvény. Annak alapján hogyan oszlik meg az anyagi szolgáltatás? (Zaj jobbfelől. Halljuk! Halljuk!) Méltóztassék csak egy kis figyelemre méltatni. A kézműiparos, aki — mondjuk — 3—4 segéd-