Képviselőházi napló, 1927. XIII. kötet • 1928. május 21. - 1928. június 12.

Ülésnapok - 1927-180

294 Az országgyűlés képviselőházának lyeslés.) A javaslatot, mint oly szépen, meg­konstruált, hatalmas, nagy alkotást, mely alapos készültségre s fényes szaktudásra % és — ami a leglényegesebb — egy szociális jel­lemvonásu igazi államférfiúi melegen érző szi­vére vall, örömmel fogadom el. Hozzáteszem azonban, hogy ezt az örömet nagyban csökkenti az a fájdalmas érzés, hogy magyar mezőgaz­dasági munkástestvéreink csak később kerül­nek sorra. (Éljenzés és taps a jobboldalon. — Szénokot számosan üdvözlik.) Elnök: Szólásra következik? Urbanics Kálmán jegyző: Gál Jenő! Gál Jenő: T. Képviselőház! Majdnem Kölcsey Parainesisével kellene kezdenem. Félve szólalok meg, látván a nevezetes többsé­get, amely ezt a javaslatot minden oldalról el­fogadta Félve kell megszólalnom, mert az étn dedukcióm máshova vezet Az én következte­téseim azon nagyszerű elaborátumok alapján, amelyeket a mélyen t. népjóléti minister ur elénk terjesztett, homlokegyenest ellenkezőek, és fájó szivvel jelentem be, hogy a törvény­javaslat intézkedéseitől nem várom azt a tár­sadalmi fellendülést és szolidaritást, nem vá­rom a konszolidációnak azt az eredményét, amely csillogó szép kijelentésekben, az indoko­lás mélyreható fejtegetéseiben elénk tűnik, mert a törvényjavaslatot kevésnek, fogyaté­kosnak és időszerűtlennek tartom. T. Képviselőház! Itt, ebben a teremben a javaslat bírálatánál nem mindig kell a népsze­rűségnek és közhelyeknek hódolni, mint mé­lyen t. előttem szóló t. képviselőtársam is, aki a nemzeti irányzat, a faji összetartás és a keresztény szellem nevében hódol a törvényja­vaslatnak, azonban a számszerüség és a ma­gyar társadalmi osztályok szempontjából való igaz bírálatot nem alkalmazza, az elvnek hódol és nem a kivitelnek. Amikor én az elvek alap­ján egy vagyok a mélyen t. minister úrral, s amikor az elvek alapján legmesszebbmenő elis­merésemet nyilvánítom azon nagyszerű mun­kálatért, amelyet itt hozzáértő, tudományos és elmélyülő munkatársaival a Ház elé terjesz­tett, lelkiismereti kötelességem megvallani és megmondani, hogy ilyen törvényjavaslattól nem várhatok eredményt, mert egy társadalmi evolúció sohasem lehet parciális, osztályok ér­dekében hozott törvény által elérhető. Olyan evolúcióra van szükség, amelynek alánja nem a politikai előrelátás és nem is a politikai ha­talom, hanem a társadalmi erők konvulziójából eredő az a nagy egyetértés, amely nemzeti ala­pon minden osztály, minden foglalkozás, min­den produktiv erő számára egyenlő mértékkel mér. Itt azonban olyan politikával állunk szemben, amely ezt az időpontot nem választja meg ugy, hogy odaléphet a magyar állam min­den osztálya elé és azt mondhatja: az öregség, rokkantság, betegség, árvaság és özvegység esetére szóló biztosítást megvalósítottam. Az öregség, rokkantság, betegség, árvaság és öz­vegység oly fogalmak, amelyeknél nem sokat jelent az a klasszifikáció, amelyet látszólag az ipari munkásság érdekében méltóztatnak életbe léptetni. Azért csak látszólag, mert én vallom és bizonyítani akarom, hogy az ipari munkás­ság nem köszönheti meg ezt az olaj cseppet, (Propper Sándor: Ez igaz!) mert a tenger há­borgását nem lehet sem olajcseppel, sem vesz­szőzéssel lecsendesíteni. Egyetemes erők fellob­banása szükséges. A mélyen t. népjóléti minister ur a törvény­javaslat indokolásának 44. oldalán a követke­zőket mondja (olvassa): »... a társadalompoli­180. ülése 1928 Junius 5-ên> kedden. tikai gyakorlatban is meg kell ismernünk az orvoslásra szoruló, edzést igénylő társadalom alkatát, hogy a felismert társadalmi konstitu­cióhoz mérjük eljárásunkat, társadalmi politi­kánkat.« A mélyen t. népjóléti minister urnák ebben a bölcs elgondolásában, amelyet valóban márványba lehet vésni, nincs-e benne az a gon­dolat, amely Gladstone és Disraeli vitáiból, Bismarck üzenetén keresztül a Bötticher-féle javaslatból, később a Baldwin- és a Mac­Donald-féle javaslatokból mindenütt előesil­lámlik, hogy ott kell megfogni az orvoslást, ahol mindenkinek használ. " Mert egy állam nemzeti alapon való fejlődésének előfeltétele az, hogy a társadalmi erőknek osztályokként való kiépítése az egymás mellé rendeltség és harmonikus összetartás jegyében tündököljön. Mit látunk ebben a javaslatban, mélyen t. Képviselőház? Azt látom, hogy egy szomorú gazdasági viszonyok között vergődő országban az állami omnipotencia érvényesül a pénzügyi politikán keresztül s ahol valóban azt kell mondanom, hogy a pénzügyminister ur mosto­hán bánik a népjóléti minister úrral, mert ah­hoz a nagyszerű elgondoláshoz, amely ég és él a léikében, s amely a jövőbe vetett fanatikus reménykedés, más anyagi __ eszközöket kellene rendelkezésre bocsátani. Kérdezem itt a mélyen t. Háznak minden oldalát, szabad-e annak meg­történni, hogy 10 pengős járadéktörzzsel kény­telen dolgozni a népjóléti minister ur egy kon­cepció kidolgozásánál, amikor két-három héttel ezélőtt idetették a költségvetést a Ház asztalára és kimutatták, hogy száz és százmilliók hever­nek a Nemzeti Bankban, mint feleslegek? (Ernszt Sándor: Dehogy! "ugyanannyival tar­tozik az állam!) T. képviselőtársam, itt a kér­désnek az a lényege, hogyan viszonylik az ál­lam ereje ahhoz a társadalmi egységhez, amely­nek felépítése a kormány programmjában nem­zeti alapokon nyugszik. Az én mélyen t. barátom, aki az előbb fel­szólalt, azt mondotta, hogy ne kereskedjünk a múltban, ne menjünk vissza 1914-re, hanem az uj nagyszerű elgondolásokhoz igazodjunk. Én ennek a törvényjavaslatnak legnagyobb érde­méül azt hozom fel, hogy a múltból merített ta­nulságokra alapítja következtetéseit (Propper Sándor: Levonja a konzekvenciákat.) és ha nem is ér el ahhoz a konzekvenciához, ' amelyhez igénytelen csekélységem elért, azt mégsem sza­bad letagadni, hogy nagy érdeme az,, hogy olyan anyagot tárt a magyar törvényhozás elé, — mélységes tudással és alapos elgondolással s a- külföldi anyagnak nagyszerű feldolgozásával — amilyen még soha törvényjavaslatot néni ki­sért. Amikor ezt elismerem, ezzel objektivitáso­mat akarom igazolni. Viszont nem titkolhatom el azt a fájó érzést sem, amely kitör belőlem akkor, amikor előtárom a múltból vett tanulsá­gokkal azt, hogy elhibáztuk és elhibázta ennek az országnak kormánya a társadalmat kibékitő intézkedéseket, elhibázta a gazdasági kiépítése­ket, elhibázta az erőknek az állami omnipoten­cia megteremtésére és a társadalmi erők lenyü­gözésére való felhasználását és most nem tart­hat ott a népjóléti minister ur, hogy ideállhas­son és angol mintára azt mondhassa, hogy: minden magyar ember, minden magyar polgár számára, aki az öregség korát elérte, dolgozott és nem tudta biztosítani magániak a létmini­mum feltételeit, lehetővé tesszük, hogy igénye lehessen az öregkori ellátásra. Inkább legyen fogyatékosság más helyen, de ezt a generációt nem lehet büntetni tovább ugy, hogy ez mindig csak terheket viseljen és dolgozzék a jövő gene­rációért, fizessen jutalékokat azért, hogy 1980-

Next

/
Thumbnails
Contents