Képviselőházi napló, 1927. XIII. kötet • 1928. május 21. - 1928. június 12.

Ülésnapok - 1927-179

Az országgyűlés képviselőházának 179. minden megmozdulást, a munkásmozgalomban mutatkozó minden jelenséget ellenséges szem­mel néztek. Amikor az ipari munkásosztály kialakult Magyarországon, természetszerűen vele együtt alakult ki a munkásmozgalom is. Ennek a mun­kásmozgalomnak két különböző iránya volt. Az egyik irányzat hivei azt mondották: Nem kel­lenek semmiféle segélyezési intézmények, nem kellenek sem szakegyletek, sem betegsegélye­zési intézmények, mert hiszen ezek a munkás­ság forradalmi hangulatát le fogják tompítani és igy ennek következtében távolabb esnek attól a céltól, hogy az őket megillető helyet a társadalomban ki tudják vivni. A másik irány­zat hivei, akik azután felülkerekedtek és akik ma itt ülnek a parlamentben, azt hangoztatták. hogy az a munkásosztály, amely a nyomorú­ság, a tudatlanság legmélyebb fokán van, nem alkalmas arra, hogy magának a társadalomban olyan pozieiót vivjon ki, -amely őt jelentőségé­nél fogva joggal megilleti. így alakultak ki tehát Magyarországon a különböző munkásegyesületek, szakegyesületek, amelyek munkanélküli segélyeket adtak, a munkásbetegsegélyző pénztárak, melyek beteg­segéllyel látták el a munkást, igy alakultak ki a rokkantsegélyző és nyugdíjegyletek és ilyen különböző segélyegyletek alakulása után, ezek nyomdokain fejlődött ki a magyar munkás­mozgalom. Az uralkodóosztályoknak az lett volna a hivatásuk, kötelességük és jól felfogott érde­kük, hogy ezt az irányzatot, amennyire lehet­séges, támogassák. Ezzel szemben azonban azt tapasztaltuk és azt láttuk, hogy minden olyan becsületes törekvést, amely a munkást maga­sabb kultúrához, segélyezéshez, munkaviszo­nyainak megjavításához segítette volna, ellen­séges szemmel néztek és még ma is ott tarta­nak, hogy a munkáskérdés Magyarországon nem szociálpolitikai kérdés, hanem egyszerűen rendőri kérdés. Ilyen körülmények közt tehát, amikor szemrehányással illetnek bennünket, hogy a magyar munkásosztály, a magyar szo­ciáldemokrata párt hiába hangoztatja azt, hogy nem kelet felé, hanem nyugat felé orientáló­dik, és azokat a taktikai eszközöket alkal­mazza, vagy igyekszik alkalmazni és követni, amelyeket a nyugati államok szociáldemokra­tái alkalmaznak, akik (hellyel-közzel, egyik­másik helyen kormányképesek is, azt is mond­ják, hogy ez nem felel meg a valóságnak, mert hiszen a magyar munkásosztály és szociál­demokrata párt sokkal radikálisabb, mint a német, vagy az angoL'Ez kétségtelen, azonban mi sem termés'zetesebb, mint az„ hogy az az ellenállás, amelyet ki kell fejtenie, radikáli­sabbá teszi. Ha ugyanolyan szociálpolitikai intézkedésekkel igyekeztek volna a munkás­osztály sorsán segiteni, mint ahogy igyekez­tek segiteni a német birodalomban, vagy Angliában, akkor kétségtelen, hogy ez az irány­zat is tompult volna a maga radikalizmusá­ban. Nálunk azonban azt tapasztaltuk és azt láttuk* hogy amikor már 30 esztendővel ezelőtt rámutatott a magyar szervezett munkásság arra, hogy a rokkantság és aggkor esetére szóló biztosítás megvalósitása elsőrendű ér­deke nemcsak a munkásságnak, hanem első­rendű érdeke a társadalomnak is, akkor ez a követelés süket fülekre talált és azokat a köve­teléseket, amelyek megvalósithatók a mai tár­sadalmi rendszer keretén belül is, sőt amelyek a mai társadalmi rendszer stabilitását erősi­tenék, nem vették figyelembe, az ehhez szüksé­ülése 1928 június 2-án, szombaton. 26? ges szociálpolitikai intézkedéseket is elmulasz­tották. Szoktak hivatkozni arra, hogy a baleset­biztosítás Magyarországon a legkitűnőbben oldatott meg, mégpedig olyan időben, amikor a munkásság a niaga politikai erejénél fogva nem tudott volna ennek a kérdésnek megoldá­sára befolyást gyakorolni. Ugy tüntetik fel tehát a dolgot, hogy itt a kapitalizmus olyan áldozatot hozott, amelyre kényszerítve nem volt. Ha azonban elővesszük azokat a feliratokat, amelyek a rokkantbiztositási törvény megalko­tása előtt íródtak, ha megnézzük azt, hány és hány baleseti ügyben hoztak a különböző bíró­ságok Ítéleteket, akkor meg kell állapitanunk, hogy a magyar kapitalizmus a balesetbiztosí­táson még keresett is azért, mert, amig azelőtt, ha a munkást valami baleset érte és bírósághoz fordult, akkor illő és méltányos összeget Ítéltek meg számára, addig a balesetbiztosítási törvény ilyen összegeket már nem biztosított részére. Ennek ellenére a balesetbiztosítás haladás volt azért, mert a munkás csak a gyárostól, csak a nagykapitalistától kaphatta meg ezelőtt a meg­ítélt összeget, ott azonban, ahol közben tönkre­ment az üzem, vagy pedig ott, ahol az üzem kis­üzem volt és igy azon behajtani az összeget nem lehetett, természetesen károsodás érte a mun­kást, illetőleg a munkásnak hiába ítélték meg ezeket az összegeket, azokat nem kaphatta meg, mert nem tudták behajtani. Annak ellenére, amit elmondtam, talán némi naivitással ugy vélem, hogy amikor a törvényhozás az öregség és rokkantság esetére való kötelező biztosításról szóló törvényjavas­lat tárgyalásába^ kezd, megítélésem szerint pártkülönbség nélkül egy közös alapra kell, hogy helyezkedjünk. Én némi jóhiszeműséggel azt mondom, hogy ebben a kérdésben nem volna szabad, hogy közöttünk nézeteltérés me­rüljön fel és uralkodjék. (Helyeslés a jobb- és a baloldalon ) Mindenki azt akarja, — feltétele­zem, hogy azt akarja — hogy a rokkantság és aggkor esetére szóló biztosítási intézmény mi­nél jobban funkcionáljon, minél olcsóbb legyen, természetesen minél biztosabb alapokra helyez­kedjék és minél többet legyen képes az érdekel­teknek nyújtani. Ha ez így van, — amint nem kétlem, mindenki azt akarja, hogy igy legyen — akkor azt hiszem, hogy ennek a törvényjavas­latnak tárgyalásánál el kellene tekinteni attól, hogy az egyes felszólalások mely párt részéről hangzanak el és nem volna szabad azt az eddig meghonosodott gyakorlatot alkalmazni itt is, hogy ab ovo elvessünk mindent, ami a szociál­demokrata párt részéről elhangzik. (Vass Jó­zsef népjóléti és munkaügyi minister: Ilyen gyakorlat nincs!) Valószinüen vannak azonban olyanok, akik annyira elfogultak, hogy amikor egy szocialista képviselő mond valamit, azt ab ovo bizalmatlansággal fogadják. (Vass József népjóléti és munkaügyi minister: Az lehet!) Én a rokkantsági biztositás kérdésével hosszú időn keresztül foglalkoztam és igy ne méltóztassanak rossznéven venni, ha arrogálom magamnak azt a jogot, hogy ezzel a kérdéssel behatóbban foglalkozzam. Én is kijelentem, hogy engem ennek az ügynek bírálásánál, tag­lalásánál semmiféle politikai vagy világnéz'leti szempont nem befolyásol. (Helyeslés.) Azt aka­rom, hogy ez az intézmény jó legyen, helyes le­gyen. Itt azután lehetnek nézeteltérések, talán lehetnek nézeteltérések egy-egy párton belül is, azonban mindenkinek csak az lehet az érdeke és kötelessége, hogy ezt az intézményt olyanná al­kossa meg, hogy azt a célt. amelyet vele vala­39*

Next

/
Thumbnails
Contents