Képviselőházi napló, 1927. XIII. kötet • 1928. május 21. - 1928. június 12.

Ülésnapok - 1927-178

262 Az országgyűlés képviselőházának 178.- ülése 1928 június 1-én, pénteken. mégis ugy látom, hogy erre szükség nem volt. Ne tessék összetéveszteni, nem a statisztikát gondolom, mert ez külön lapra tartozik; elismerem, hogy statisztika nélkül nem lehetne sem az illetékeket, sem a járadékokat megállapitani. De a matematikai alap mit jelent? (Jánossy Gábor: Hogy kétszer kettő négy!) A matematikai alap igényli azt a felesleges megterhelést, hogy amint Györki t. képviselőtársam is rámutatott, már most kell olyan terheket vállalni, amelyekre okvetlenül szükség nem volna; nem volna szükség pedig azért, mert előbb meg kellene várni azt, hogy a gyakorlatban hogyan alakul a helyzet. Azoknak, akik ez.t a segélyt, ezt a támogatást élvezni nem fogják, miért kell már ma olyan terhet, olyan magas járulékot vállaniok, amelyre egyébl.ci nem volna szükség"? A nyolcadik osztályban a teljes járulék 1 pengő 40 fillér; igy tervezi a javaslat. Az emiitett nyomdászegyesületben a rokkantpénztár illetéke 1 pengő 35 fillér és átlagban 20 pengő heti segélyt nyújt a rokkanttá váltaknak, (Biró Pál: Biztonság nélkül!) tehát egy évre 1040 pengőt, amiből már valahogy el lehet tengetni az életet. Igaz, hogy ennek az 1 pengő 40 fillérnek a munkások csak a felét fizetik, de nekem számolnom kell az egész illetékkel, tekintetbe kell vennem az, egészet, bár felerészét a munkaadó, felerészét a munkás fizeti. Itt 1 pengő 35 fillér befizetés mellett matematikai alap nélkül, de egészen biztosan, 5000 tagból, 250 rokkant mellett ilyen segélyt képes fizetni. Volt olyan időszak, amikor a kormány azt akarta, hogy a nyomdászegyesület is matematikai alapon tartsa fenn ezt a segélyezési ágazatot; ha az egyesületnek ezt meg kellett volna tennie ás ha a kormányok, amelyek ezt forszírozták, ragaszkodtak volna a kívánságukhoz, akkor a nyomdászoknak olyan magas illetéket kellett volna fizietniök, amelyet a nyomdászok, fizetésük mellett, nem vállalhattak volna. Miért kell például az állami hozzájárulást már 50- évre anticipandó megállapitani'? Hát akár a törvénytervezet szerzője, — aki szintén nagyon szép munkát végzett — vagy a minister ur, aki ezt a munkát felismerte és segítette teljessé tenni, megmondhatja-e ma 50 évre előre, hogy miként fog alakulni a helyzet, amikor a gyakorlatban ez a pénztár, ez a társadalombiztosító intézet aktív lesz és folyósítani fogija a segélyeket? Ez ma még mind csak teória, elmélet, és majd csak a gyakorlatot fogjuk látni, akkor fogunk tudni képet alkotni arról, hogy miképen is lehetne ezt tovább fejleszteni és épiteni. De már ma ötven évre előre megállapitani, hogy az állami hozzájárulás milyen lesz, ez szerintem époly helytelen, mint az, hogy már ma azoknak is, akik ennek a törvénynek jótékony hatását, intencióját nem fogják érezni, ilyen súlyos terhet kell vállalniuk csupán azért, mert ez a törvényjavaslat matematikai utón indult el és épült fel. A törvényjavaslat a várakozási időt a rokkantságra 200 hétben, az öregségre 400 hétben állapítja meg. Aki ismeri az országban a viszonyokat, az tudja, hogy ez is csak elmélet, mert ez a 200 és 400 hét a gyakorlatban, az életben sokkal többet fog jelenteni. Hiszen tudjuk, hogy a giazdasági helyzet nem olyan kedvező, hogy a munkásság teljes miértékben foglalkoztatva lehetne és még normális időben is vannak mindig felesleges munkaerők, akkor is vannak munkanélküliek és ezzel a körülménynyel számolni kell. A törvényjavaslatnak van egy szakasza, a 43. §., amely azt mondja, hogy amennyiben egy évben 13 hétnél kevesebbet fizet az érdekelt, akkor ez a kevesebb hét nem számíttatik be, elvész; ha tudniillik vesszük azt, hogy a munkás egy évben talán csak 40 hetet dolgozik — s ez egy átlagszám — és amikor nem fizet, azok a hetek nem számithatnak. Tehát ez nem lesz 200 befizetett hét, ugy, ahogyan a törvényben az indokolás azt mondja, hogy egy év 50 hetet számit a javaslat szerint a munkásnak. De csak 40 hetet képes dolgozni, tehát akkor ez a 200 befizetett hét a gyakorlatban 5 év lesz és a 400 hét 10 év. Ez a helyzet, amikor a gazdasági helyzet ilyen szomorú, amikor a munkások száma ilyen magas. Azt kell venni, hogy a gyakorlatban igy fest a 200 hét; az nem két év alatt, hanem öt év alatt lesz befizetve. Ez még kedvező eset, én nem fekete színben festek, amikor azt mondom, hogy átlagban 40 hetet dolgoznak egy évben; igy jön ki öt év, mert 5 X 40 = 200. A 400 hétnél pedig egészen komolyan tiz évet lehet venni. Ha figyelembe vesszük azt, hogy ez igy van, akkor annak az elgondolásnak van indokoltsága, hogy majd csak akkor döntünk, ha látjuk a gyakorlatban, hogy ez hogyan fest. Annak ellenére, hogy akármilyen szép munkát végzett a matematikus, mégis a gyakorlatban lehet majd meglátni, hogy az, ami ebben a törvényjavaslatban tervezve van, tényleg ugy fog-e alakulni, ahogyan azok az urak, akik ennek a javaslatnak kidolgozásánál közreműködtek, gondolták, hogy ez be fog-e igy válni, vagy nem. A nyomdászegyesület ebből az 1 pengő 35 fillérből nemcsak rokkantsegélyt nyújt, hanem özvegy- és árvasegélyt is és azt is magasabb összegben, mint amit e szerint a javaslat szerint itt azok, akik igény jogosultsággal fognak birni, kaphatnak. Épen ezért azt kell mondanom, hogy teljesen azoknak van igazuk, akik azt mondják, hogy csak a biztosítótársaságnál van ennek a matematikai alapnak jogosultsága, máskülönben pedig esak annak, amit a gyakorlati élet mutat. Ha ez igy van, akkor igazam van, hogy feles legesnek tartom, hogy már most az indulásnál kelljen ilyen magas illetékeket megállapitani a mellett, hogy a segélyek, a járadékok abszolúte nem állnak arányban azzal, amit a törvény nyújt. Az állami hozzájárulásnál kifogásolnom kell azt, hogy ez a hozzájárulás nem a járadékhoz lesz számítva és ez nagy differencia. Amikor a törvényjavaslat indokolásában látunk példákat, összehasonlitásokat a külfölddel szemben, hogy mit nyújtanak azok és az indokolás azt mondja, hogy Magyaroszágnak kezdeményezéséért nem kell restelkednie, ott arra nem történik utalás, nincs kiemelve az, hogy a külföld a járadékhoz, Magyarország pedig a járulékhoz számitja a támogatását, ez pedig nem olyan kis különbség. Ha ezt vesszük figyelembe, akkor igenis, meg lehet állapítani, hogy Magyarország mögötte marad annak, amit a külföld nyújt. Erre persze azt lehet mondani, hogy hiszen amikor külföldön megindultak a biztositások öregség és rokkantság ellen, ott sem. volt mindjárt az, ami ma van. Ez igaz, de mégis nagy különbség van abban, hogy az az állam, amely elsősorban alkotja meg az ilyen törvényt, példa nélkül áll, s igy a munkája mindig nehezebb. Az idő is perdöntő, hogy ezt mikor csinálják meg valamelyik államban. Ez ép olyan dolog, mintha például a kormány azzal indokolná, hogy az általános és titkos választójogot ma még nem tudja megcsinálni, hogy hiszen ezt külföldön sem csinálták meg egy csapásra, hanem csak