Képviselőházi napló, 1927. XIII. kötet • 1928. május 21. - 1928. június 12.

Ülésnapok - 1927-177

Az országgyűlés képviselőházának 177. síkere, vagy sikertelensége lehet és lesz a legdöntőbb bizonyíték, a legdöntőbb érv ennek az intézménynek helytállósága, vagy gyöngesége mellett. Néhány szóval, egészen röviden, egy nagyon kényes pontnál kell megállanom. az állami hozzájárulás kérdésénél, amelynél különösen könnyű velem szemben a flskalitás szempontjait állítani. Igen könnyű fejemre olvasni azokat a panaszokat, amelyek épen a mi oldalunkról is felhangzanak a közadók súlyossága miatt. Mégis ez a szempont a szociálpolitikust el nem rettentheti, és engedjék meg, hogy arra hivatkozzam, hogy az állam kormányzása eddig minden egyes társadalmi réteget már kiadós védelemben, kiadós anyagi ellátásban részesített, csak épen a lánc legutolsó szeméről, a társadalmi piramis legalsó rétegéről, a munkásságról feledkezett meg. Ennek bizonyítására csak néhány adatot akarok felsorakoztatni a pénzügyi politikából. (Jánossy Gábor: Nem sikerül bizonyítani!) Az 1927. évi 100-ik nénzügyministeri rendeleten alapuló kataszteri földadó olyan excepcionális helyzetet teremtett az őstermelés, a földbirtok részére, amely minden kimondott, nyilt vagy titkolt kedvezménynél is jobban védi a földet. E rendelet 37. §-ában még külön is védi a földet, miért minden lehető és lehetetlen jogcímen adómentességet biztosit még ezen terhek alól is. A háztulajdon a 80%-os és egyre emelkedő lakbérek révén brilliáns helyzetben van, hiszen a kereskedők ma már 150—200%-os üzletbért fizetnek és az érdekeltek már alig várják a lakbér szabaddá tevésének, a lakások felszabadításának beígért idejét, hogy a lakásoknál is megismételjék ugyanazt, amit az üzleteknél már megkezdték. Alz ipar a harci vámok árnyékában nagyra nőtt; a magyar textilipar részesül a leghorribilisebb vámvédelemben és fizeti ezzel szemben a legsilányabb munkabéreket. A magyar ipar egészen kivételes hatalmi helyzetet foglal el és jaj annak, aki ezt a pozíciót ki merné kezdeni. A kereskedelem panaszkodik és panaszainak van is jogosultsága, de ugyanakkor nem szabad megfeledkeznie arról, hogy a Nemzeti Bank révén olcsó hitelekkel klönynyitették meg boldogulását és az államhatalom,— már amennyire ennek a jelenlegi rendszernek antimerkantil jellege megengedi — vele széniben is jól-rosszul iparkodik vélt, vagy tényleges kötelességeinek lerovására. A köztisztviselői réteggel kapcsolatban az appropriációs vitában maga a pénzügyminist er ur jelentette ki, hogy meg fognak szűnni a költségvetési feleslegek, mert gondoskodni kell e rétegek illetményeinek ujabb rendezéséről, amivel kapcsolatban nem akarom megismételni Szabó Dezsőnek egy legutóbbi klasszikus megállapítását a köztisztviselői karról, erről a métier-ről általában csak azt mondom, hogy elsősorban erről a rétegről történt és történik kiadósan gondoskodás. Ezek után a példák után az ennek a biztosítási ágnak szánt négymillió pengőnyi, négy és félév múlva elkezdődő hozzájárulás nem egyéb, mint a szociális olajcseppnek olyan mikroszkopikus kicsinységü adagolása, amely csak arra alkalmas, hogy ezt a nagy problémát kikerülje anélkül, hogy a probléma megoldásáig valóban el tudna jutni. Ez a négymillió pengő is gesztus a vállalkozás felé, mert terheket vesz le róla, holott amikor mi az állami hozzájárulásért harcoltunk, amikor az állami hozzájárulást^ követeltük, akkor nem a járulékok csökkentéséről, hanem a járadékok emeléséről beszéltünk és ezt tartottuk szemünk előtt. KÉPVISELŐHÁZI NAPLÓ. XIII. ülése 1928 május 31-én, csütörtökön. 233 Nem is térünk ki a a fedezet kérdése elől. Utalok a honvédelmi tárcára és a kultusztárcának vallásügyi részére, ahol nézetem szerint eléggé indokolt volna a takarékosság. Nem akarom erre vonatkozó érveléseimet megismételni, csak azt kérdezem: vájjon Istennek tetszőbb dolog-e az, ha teremtményeit a nyomorúságtól megmentik, vagy ha dicsőségére templomokat építenek? (Jánossy Gábor: Ezt is, azt is!) Én szerintem kedvesebb az eleven ember, mint a kőből épült hajlék. (Jánossy Gábor: Annak megállapítását, hogy melyik tetszik neki. bízzuk a jó Istenre! — Usetty Béla: És reánk is! — Györki Imre: Azzal nem tudunk érintkezni, az a baj! — Jánossy Gábor: Hivő ember érintkezik az Úristennel! — Györki Imre: A rakétarepülőgéppel még nem lehet hozzá eljutni!) Még egy probléma van, amely talán a legfontosabb, s amelyet azoknak a nevében kellene talán elintézni, akik nem szociálpolitikai nézőpontból tekintik a kérdést, hanem a matematikus nézőpontjából. Ez a matematikai felépítésnek, a biztosítás szisztémájának kérdése. Engem bizonyos mértékig meggyőzött az, amit a tőkefedezeti rendszer előnyeiről szakemberektől hallottam; elfogadom részben azt az érvelést, hogy a jelennek nincs joga ismeretlen nagyságú terheket áthárítani a jövő generációra, de főként magamévá teszem épen Kovrig tanár urnák azt az érvelését, hogy mi, akik a jövendőnek politikai pártja és a jövendőnek politikai hatalma vagyunk, ne induljunk utunkra egy, a múltból ittmaradt terhes örökséggel. Ezt az Örömömet és helyeslésemet csak az a körülmény csorbítja, amelyre már rámutattam beszédem során, az, hogy ez a biztosítás tartalékainak elhelyezése révén nem a tőkefedezet, hanem a tőkefelosztás rendszerén, illetőleg az anarchián alapul. Én a magam részéről ezekután az általános szempontok után két specifikus problémával óhajtok foglalkozni: az egyik a nők kérdése, általában azonban a család ellátásának problémája a javaslatban, a másik egy olyan réteg, amely hozzám legközelebb áll, amelynek szoros szolgálatában vagyok közpályámon s ez a magánalkalmazottak kérdése. Ez a két kérdési voltaképen a kodifikációs anyagnak a legnagyobb részét kimeríti, benne van, belefüződik az egész anyagba mindenütt és ha itt csak az általánosságnál maradok, nem azért teszem, mintha nem volna meg minden egyes problémához a magam lényeges mondanivalója, hanem azért, mert egyrészt a szociáldemokrata női érdekeltségek, másrészt pedig a magánalkalmazotti kérdésében erre a célra alakult szervezetközi nagybizottság engem abba a helyzetbe juttatott, hogy elmondandóimat konkrét módosítások formájában tudom majd a részletekben előadni. A nők problémája az én számomra kettős: nézem a nőt mint közvetlenül biztosítottat és vizsgálnom kell a helyzetét mint családtagnak, mint a biztositott feleségének, a biztosított özvegyének szempontjából és minőségében. Ha ezt nézem, akkor az első kérdés, amely az első pillanatban szemet szúr, a nők korhatára abszolút és relatíve is. (Jánossy Gábor: Nincs kora a nőnek, az mindig fiatal!) A relatív korhatár azért, mert a feminizmusnak, a női egyenjogúsításnak igen furcsa formája volna az, amely nem vet számot a női fizikum különvalóságával, amely ugyanazokat a normákat kívánja ráhúzni a férfiakra, mint a nőkre: hiszen a nők nem tudnak a férfiakkal 33