Képviselőházi napló, 1927. XIII. kötet • 1928. május 21. - 1928. június 12.

Ülésnapok - 1927-177

Az országgyűlés képviselőházának 177. Nem akarom, nem is tudom elíhinni, hogy ennek a kettéválasztásnak tisztán csak a hatás­körök összeütközése volna az oka. ellenben azt hiszem, hogy amint ennek az országnak de­mokratikus fejlődése nem maradhat el soká, ép ugy nem maradhatnak soká ellátatlanok a mezőgazdaság dolgozói sem, (Ugy van! a szélső­baloldalon.) nem lehet szociálpolitikailag ezt az éles, ezt a kegyetlen és igazságtalan válasz­falat fentartani az ipari és mezőgazdasági né­pesség között. Továbbonenőleg vannak a javaslatnak egyéb rendelkezései is, amelyeik olyan munkás­kategóriákra vonatkoznak, amelyekre a javas­lat gondoskodása nem terjed ki. Ilyenek első­sorban a napszámosok, tehát azok, akiknek a mostoha sors még azt sem engedte meg, hogy valamely szakmát megtanulva, az ipatri mun­kásság standardját elérjék, vagy pedig for­dítva, az ipari munkásság soraiban diilói' de­konjunktúra kivetette őket a maguk ' szakmá­jából és más. a szakmai munkánál sokkal kisebb keresetet nyújtó, sokszor nagyobb fá­radságot igénylő, ideiglenes " és csak napról­napra való nyomorult tengőd'ést nyújtó pályára vetette. Ezek a napszámosok a javaslat szerint kimaradnak a szociális gondoskodásból és azt lehet mondani, hogy ilyenformán a szociálpoli­tikai gondoskodásnak egy f megfordított, egy fejtetőre állított soirrendje érvényesül, mert ki­maradnak azóik, akik a gondoskodásra legin­kább rá vannak szorulva; feltételesen kiköté­sekkel körülhatárolva jutnak be a javaslatba azok, akik a maguk szociális helyzete tárgyá­ban már felmutattak bizonyos eredményeket. Végül mindezek felett a magyarországi szo­ciális ellátásnak Csimborasszóján, vannak pél­dául a köztisztviselői karnak nyugellátásai. Ha nézem a napszámosok kimaradását a javaslatban, akikor azt kell konstatálnom, hogy ez csak adminisztrációs érdek lehet, bürokra­tikus nehézségek vannak a napszámosok bizto­sítása körül; és akkor meg kell kérdeznem, hogy szabad-e adminisztrációs nehézségieknek, bürokratikus sablonok leegyszerűsítésének feláldozni egy olyan réteget, amely pedig a legjobban, leginkább rá van szorulva arra, hogy róla szociális gondoskodás történjék. Az elv, amely ebben kifejezésre jut, az öín­célu, az omnipotens hivatalnak az elve. Azt hiszem pedig, Lhogy még a forradalomnak az útját sem taposom, amikor azt mondom, hogy a bürokrácia arra való, hogy megbiíkózziélk azokkal a problémákkal, amelyeket az élet eléje vetett. Az életet nem lehet a hivatal béklyóiba beleszorítani ós ha valamelyik hivatal az eléje tornyosuló feladatok megoldásaira képtelenné válik, ha a rubrikáktól nem látja a problémát, ha a betűtől nem Iáit ja az emberi, akkor el kell pusztulnia a helyéről, mert szembekerült az élettel. A napszámosokéhoz hasonlóan ugyanilyen kevés jogosultságot látok a díjtalanul foglal­koztatott tanomomunkásnak a bizitositájsimentes­ségében is. Még akkor is, ha ugy fogjuk fel a tanoncmunkát, amint a javaslat felfogja, amint a javaslat nyilván teszi, hogy az ifju tanonc­munkás munkaideje gazdasági hasznot nem nyújtó, önképzésre szolgáló tanidő, m&s akkor is ugy áll, hogy a társadalom, a kapitalizmus, amelynek szüksége van a szakmunkásokra, nem büntetheti meg a fiatalságot azzal, hogy 2—3 vagy 4 produktiv esztendejét is kivonja a biztosítási kötelezettség alól. De nem itt van a dolognak az ugrója, ha­nem ott, hogy igenis, ugy a nagyipar, mint a kisipar tényleg hasznot huz, közvetlen hasznot ülése 1928 május 31-én, csütörtökön. 229 huz a tanoncmunkából. Amikor például a gyár­ipar megteszi azt, hogy a tanoncmunkást a megosztott munkának csak egészen kis ágában foglalkoztatja s ezáltal a kiképzéstől elvonja, akkor már a második, harmadik héten az ő számára profitot jelentő munkaerő a tanonc­munkási is. De a kismester is megteszi ezt, sőt talán még fokozottabban, hogy a háztartási munkának minden skáláját végigjáratja a tanulóval. Vannak szakmák, amelyekben egyenesen divatos az egy segéd, nyolc tanonc-rendszer, sőt még a sokszorositó iparban is, ahol pedig leg­jobbak a viszonyok, mint minden egyéb téren, ugy a tanonctartás terén is, néhány hónapi ta­noncidő után már tényleges hasznothajtó mun­kára alkalmazzák a tanoncokat. Ha tehát egy­általában lehetséges az ingyentanonctartás, ha már nincs mód arra, hogy a gyermekhussal való üzérkedésnek ezt a legalizált formáját megszüntessük, akkor legalább nem kell és nem szabad prémiumot adni erre a biztositás alól való mentességgel, legalább azt nem sza­bad megengedni, hogy ez a törvény valósággal agitáció legyen a tanoncmunka ingyenessége érdekében. Az előadó ur beszélt egy másik olyan kate­góriáról, amely szintén súlyosan sérelmesek­nek találja a törvény idevonatkozó szakaszait. Ez a kategória, amely talán számra nem olyan jelentős, de elhagyatottságban a többit mind felülmúlja, a háztartási alkalmazottak cso­portja, amelyre vonatkozóan a törvény ugyan kimondja a biztositási kötelezettséget, de azt egyidejűleg rájuk vonatkozóan fel is függeszti. Ezt-az intézkedést eleinte a középosztály védelmével próbálták megindokolni és ezzel az érveléssel szembenéztünk a Társadalompoliti­kai Társaság ankétján, amelyen megmondot­tuk először is azt, hogy itt az ideje, hogy ezt a labilis és elmozdítható határu fogalmat a kö­zéposztály fogalmát legalább a háztartási mun­kásnők szempontjából határoljuk körül, meg­mondottuk, hogy talán senkinek sem fog eszébe jutni az, hogy azokat a háztartásokat, amelyek­ben a kiszolgáló személyzetnek egész kis serege dolgozik, középosztályunak tekintsék, mert elő­fordulhat ugyan, hogy valaki kellő gazdasági megalapozottság nélkül éli egy magánál sok­kal nagyob jövedelmű társadalmi réteg életét, de az az ut, amely felé az ilyen háztartás mu­tat, nem a középosztály védelmére, hanem a kalandorok kriminalitására mutat. Én tehát nem vagyok hajlandó középosztályu háztartás­nak nevezni és tartani azokat a háztartásokat, amelyekben több alkalmazottal dolgoznak és erre olyan illusztris bizonyitékom van, mint az ellenforradalmi időknek a háztartási alkalma­zottakra vonatkozó betegségi és balesetbiztosi­tási rendlekezése, amely például már a máso­dik háztartási alkalmazott után is egészen más kulcs alapján veti ki a járulékot, mint az első után. Készemre tehát ennek a problémának cá­folandó része csupán az egy alkalmazottas háztartások problémája, és itt ugyanazokat a számszerüségeket kell felhoznom, amelyeket annak idején már a Társadalompolitikai Tár­saság ankétján is felhoztunk. Azt tudniillik, hogy a budapesti háztartási alkalmazottnak átlag-munkabére körülbelül 32 pengő, — in­kább kevesebb, mint több — és ha hozzászámi­tunk ellátási egyenértékként, egyáltalában nem a pénztár nyomán, hanem nagyon bősége­sen, körülbelül 68 pengőt, akkor 100 pengő az a járulékalap, amely után a százalékolás alapján 4 pengőt tenne ki a havi járulék. Még abban az esetben is, ha elfogadom teljes egészében azt

Next

/
Thumbnails
Contents