Képviselőházi napló, 1927. XII. kötet • 1928. május 02. - 1928. május 16.

Ülésnapok - 1927-164

82 Àz országgyűlés képviselőházának 164. ülése 1928 május 3-án

f csütörtökön. egyetértek az előadó úrral abban, bogy a kulturális célokra szánt kiadásokat soha sem lehet i sokallni. Mi ebből a szempontból nem is bíráljuk a költségvetést, mert meggyőződésünk, hogy minden fillér, melyet a magyar nép kulturális fejlődésére szánunk, hasznos befektetésnek fog bizonyulni, ha a jelenben nem is, de mindenesetre a jövőben. Nem kutatjuk, kikre célozott az előadó ur akkor, amikor azt mondotta, hogy vannak bizonyos rétegek,. amelyek sokallják az egyetemek számát; elöljárójában kijelentem, hogy mi egyáltalában nem sokalljuk az egyetemek számát, mert meg vagyunk arról győződve, hogy az egyetemekre forditott összegek is hasznos befektetésnek fognak a jövőben bizonyulni, mert a jelenben a civilizáció és a szociális érzék emelkedése, valamint az egymással-egymásért való dolgozás érzetének fejlődése folytán még inkább a jövőben, a nemzetek sorsát nem az ágyuk és a fegyverek fogják eldönteni, hanem a kulturális felszereltség. Ebben a nemes versenyben természetesen nekünk is haladnunk kell az idővel, ennélfogva sem én, sem pártunk nem sokallja a meglevő egyetemek számát és nem sokallja azokat a költségeket sem, amelyeket az egyetemekre forditunk. A népiskolákról megemlékezve, az előadó ur rámutatott arra, hogy a háború előtti kormányok a népiskolák tekintetében kissé szűkmarkúaknak bizonyultak. A halottakról jót vagy semmit, de én mégis nem átallom kijelenteni, hogy ebben a tekintetben a vállalkozó kormányok szörnyű bűnöket követtek el, nem kutatom, tudatosan-e vagy más okoknál fogva: kétségtelen azonban, hogy hiba volt a nemzetiségi területeket megrakni középiskolákkal, s ugyanakkor az állami népoktatást ott elhanyagolni; súlyos, helyrehozhatatlan hiba volt az erdélyrészi vármegyék népoktatásának olyan szörnyű elhanyagolása, mint amilyenről már a kilencvenes években Bartha Miklós publicista és képviselő irt és beszélt. Most olvasom emlékiratait; a hideg fut végig az ember hátán, ha olvassa a hosszú sorozatát azoknak a szinmagyar községeknek, amelyek elrománosodtak azért, mert a népiskoláztatás siralmas volt. Bűnös mulasztás történt az Alföldön is, olyan bűnös mulasztás, amelyet minden igyekezet mellett is talán csak évtizedek múlva tudunk helyrehozni, s amely mulasztást a régi kormányok követtek el financiális és egyéb okokból. Tudjuk, hogy minden pénz a hadseregre és a közös diplomáciai képviseletre kellett. A nagyobb adóktól akkor is irtózott a magyar közönség, úgyhogy ez a két rettenetes moloch, a közös hadsereg és a közös külügyi képviselet felfalta azokat az összegeket, amelyekkel Magyarország népiskoláit fejleszthette volna. Ma természetesen ez rettenetes összegekbe kerül és ha a magyar közönség, különösen a mai gazdasági válság idején idegenkedik nagyobb terhek vállalásától, ha a magyar közönség felszisszen ós feljajdul azon, hogy a kereskedelemügyi tárca együttvéve nem költ el annyit, mint a kultusztárca, ezt én emberileg meg tudom érteni, de viszont azt is meg kell mindenkinek értenie, aki ebben az országban él, hogy ma a legfontosabb kérdés a kulturális fejlettség és a legfontosabb dolog elsősorban a népiskoláknak okszerű és korszerű kifejlesztése. Az egyébként igen szorgalmas és tudományos szempontból igen sokat dolgozó szegedi egyetem a múltkor ankétet tartott az alföldi tanyavilágról. Ez az ankét valóban elszomoritó adatokat hozott napfényre az emberek kulturális hátramaradottságáról, az analfabétizmusról s azokat a szörnyű, majdnem legyőzhetetlen távolságokról, amelyeket apró embercsemetéknek kell legyőzniök csak azért, hogy az iskolába eljussanak. Ez mind intő példa arra, hogy egy fillért sem szabad sajnálnunk a kulturális kiadásoktól, nem szabad sajnálnunk egy fillért sem különösen a népiskolák fejlesztésétől, mert a nemzetek harcában az a nemzet fog a legjobban és a legeredményesebben küzdeni és győzelmet aratni, amely kulturálisan fejlett és amelynek kulturálisan jól felszerelt hadserege van. Én még a külföldi Collegium Hungaricum-okra szánt pénzt sem sokallom, annak idején többek ellenében meg is védtem őket. Meg kell vallanom, azért, mert abban a véleményben voltam, hogy ezekben a külföldi Collegium Hungaricum-okban nevelt ifjak a környezet hatása alatt olyan eszmékkel telittetnek meg, amelyeket idehaza alkalmazva nagyszerű eredményeket várhatunk tőlük technika, művészet, irodalom és minden más téren, amelyen Németországban, Olaszországban, Ausztriában, Franciaországban haladás tapasztalható, vagy általában ott, ahol ilyen Collegium Hungaricum-ok vannak, hirtelen nem jut eszembe, hogy hol vannak még. Sajnos, én csak a berliniről beszélhetek most, mert a többiről autentikus értesüléseim nincsenek és mondhatom, hogy a berlini Collegium Hungaricum szellemét illetőleg nagyon keserű csalódás ért. Azt hittem, hogy az uj német irodalom, ipar, művészet és mindaz, amit a német köztársaság alkotott, hatni fog az ott tanuló magyar ifjakra, megteliti őket a haladás és fejlődés szellemével. Egy pillanatig sem vártam, hogy szocialisták legyenek, vagy hogy felforgató eszmékkel jöjjenek haza, ez távol áll tőlem. Teljesen meg lettem volna elégedve, ha ez a szellem modern, haladó és fejlődőképes lett volna. Amint azonban meggyőződni voltam kénytelen, legalább is ennek az egy Collegium Hungaricumnak a szelleme meglehetősen retrograd. Azokkal az eszmékkel, amelyeket ma még mint távoli mennydörgés visszhangját halljuk meg néha, és amelyek 1919-ben a kommunizmus bukása után és 1920-ban voltak divatosak, ezekkel megtelitve mennek ki az ifjak és ott még csak meg'kövesednek bennük az eszmék; a horogkeresztesekkel és a német szélső nacionalista diákokkal való érintkezés folytán megkövesedik bennük a meg nem értő' szellem. (Az elnöki széket Puky Endre foglalja el.) Nagyon tartok attól, hogy nem sok haszna lesz az országnak abból, ha a tanulóifjúság olyan eszmékkel lesz telitvei, különösen ezek a hazatérő ifjak, amely eszmék lehetnek egyesek előtt tetszetősek, de az országnak semmiesetre sem használnak. Felhivom a minister ur figyelmét arra, hogy a Collegium Hungaricumokban levő állapotokat tegye tanulmány tárgyává, véleményem szerint semmi szükség nincs arra, hogy ezek a szélső nacionalista eszméknek a melegágyai legyenek, hogy ott az i íjakba a Hittler-féle horogkeresztes eszmét beleplántálják. A magyar ifjaknak a berlini magyar egylettel szemben tanusitott viselkedése legalább; is arra enged következtetni, hogy ezekkel az eszmékkel vannak telitve, amelyek egy pár ifjút itt is megfertőztek, és amelynek folytán ujabban 1848 március 15-ében is destrukciót látnak. Elképzelem, hogy mit látnak ezek