Képviselőházi napló, 1927. XII. kötet • 1928. május 02. - 1928. május 16.

Ülésnapok - 1927-164

é6 r Àz országgyűlés képviselőházának 164. ülése 1928 május 3-án, csütörtökön. nehogy azonban a népházak más célra fordít­tassanak, mint amelyre az összeg kiutalása al­kalmával, intencionáltattak, azért első fokon betábláztatta ezt az összeget, olyan értelemben, hogyha eredeti rendeltetésétől a népház elvo­natnék, kénytelen lesz az illető község meg­fizetni ezt az összeget, amelyet a földművelés­ügyi minieterium rendelkezésére bocsátott. Va­lahogy igy kellene ezt az összeget is kiutalni, vagyis segélyképen; ha azonban az az épület eredeti rendéltetésétől elvonatnék, ez esetben kötelezni kellene az illető községeket arra, hogy az összegeket a népjóléti ministeriumnak visszafizessék. Nagyon kérem az igen t. népjóléti minister urat, hogy amit lehet, e tekintetben tegye meg. Vagyis konzumálva a mondottakat; ne kölcsön­képen, hanem segélyképen méltóztassék ki­utalni azokat az összegeket, amelyekből ezek az orvosi házak felépülhetnek. (Helyeslés.) Elnök: Kivan még valaki szólani? (Nem!) Ha senki szólni nem kivan, a vitát bezárom. A minister ur kivan nyilatkozni. Vass József népjóléti és munkaügyi minis­ter: T. Ház! Ezzel a kérdéssel tegnap volt sze­rencsém foglalkozni már az általános vita be­vezetésében és gondolom a befejezéskor is, ref­lektálva egy elhangzott felszólalásra. T. képviselőtársam maga is nagyon bölcsen tudja, hogy amit kivan tőlem, azt most nem tudom megtenni, mert hiszen az a lehetőség*, amellyel elősegiteni kivánom vidéken az orvosi lakások építését, tulajdonképen egy kölcsönön alapszik, és mivel ezt az összegeket kölcsönként való felhasználásra kaptam a pénzügyminister úrtól, természetes, hogy ezt segélyként nem oszthatom ki. Látom azonban, hogy nagyon sok igazság van azokban a fejtegetésekben, amelyek mind arra irányultak, hogy amennyire csak lehet, próbáljunk, a községeken segiteni, hogy orvo­saikat megfelelő, higiénikus és — mondjuk meg őszintén — úriembernek való lakással el tud­ják látni. (Ugy van! Ugy van! a jobboldalon.) Én is kaptam jelentéseket. Saját volt növendé­keim közül, _ az egyik olyan helyzetben van, hogy azt irja, hogy a legszükségesebb műsze­reket — mivel a közelben ilyeneket semmiféle kórház nem tud neki rendelkezésére adni, — kénytelen magánál tartani és azokat nemcsak a nedvesség futja be az ő földes lakásában, hanem minden héten külön kell gondoskodnia megtisztításukról, mert a rozsda belepi őket, annyira nedves helyen lakik. Fehérneműjét penész lepi be, és az egerekkel és patkányok­kal állandó élet-halálharcot kell vivnia. Természetes, hogy ilyen viszonyok között nem szabad hagyni az egészségügy szempont­jából elsőrangú fontosságú tényezőt. Szivesén megígérem, hogy a jövő költségvetési év költ­ségvetésének összeállításáig, megpróbálom a pénzügyminister urat felvilágosítani ennek a kérdésnek rendkívüli fontosságáról, és ameny­nyiben tudok sikert elérni, méltóztassék el­hinni, én leszek a legboldogabb, ha segély alak­jában adhatom azt, amit egyelőre most csak kölcsönképen van módomban adni. (Helyeslés.) Elnök: A tanáesokozást befejezettnek^ nyil­vánítom. Következik a határozathozatal. Kér­dem, méltóztatik-e a rovatot elfogadni. (Igen!) A Ház a rovatot elfogadta. Következik a 2. rovat. Fitz Atrhur jegyző (olvassa): 2. rovat. Nemibetegek gyógyítására szolgáló rendelő­intézetek felszerelésére és vizsgálóállomások létesítésére 24.000 P. Elnök: Megszavaztatik. Fitz Arthur jegyző (olvassa): 3. rovat Tüdőbeteggondozó intézetek létesítésére 35.000 pengő. Elnök: Megszavaztatik. Fitz Arthur jegyző (olvassa): II. A háború áldozatairól való gondoskodás: 4. rovat. A hadi­gondozottak ellátási igényének megállapítási költségeire 11.880 P. Várnai Dániel! Várnai Dániel: T. Ház! Ennél a tételnél legyen szabad az érempótdíj valorizálásának kérdését szóbahoznom. A múlt esztendőben a honvédelmi tárcánál kértem ebben a kérdésben felvilágosítást a honvédelmi minister úrtól. Amint méltóztatnak emlékezni, ő akkor azt a választ adta nekem, hogy ezzel a kérdéssel a kormány foglalkozik, elintézésnek módját, ja­vaslat készítését a népjóléti minister úrra bizta. Azóta hozzám mindenféle levelek érkeznek az ország különböző részeiből volt bajtársaink­tól, olyan polgáraitól az országnak, akiket nem ismerek, de akik leveleikben megemlítik, hogy a háború alatt becsülettel megálltak helyüket a legnehezebb pozíciókban, az elleniség előtt megtették kötelességeiket. Van olyan, aki vala­mennyi legénységi kitüntetéssel dekorálva van, nem egyszer, hanem kétszer is. Ezek az emberek joggal reklamálják az érempótdíjak valorizálása kérdésének megoldását. Tudom, hogy ezt a kérdést a ' Felsőházban is. szóvátették, olyan formában, hogy pontos és részletes statisztikai adatokat közöltek arról, hány ember van aranyéremmel, mennyi első osztályú és mennyi másodosztályú vitézségi éremmel kitüntetve. Ezeknek száma majdnem, eléri az ötvenezret, számuk tehát mindenesetre olyan kvantum, hogy érdemes velük foglalkozni, mert a holt szám mögött életek vannak, nagy, becsületes kötélességteljesitések és vannak jo­gos kívánságok is. Én időközben ismételten a honvédelmi ministeriumhoz fordultam és; ott azt^a felvilágositást kaptam, hogy bizonyos tőkésítés formájában akarják ezt a kérdést megoldani. Azóta a nyilvánosság tudomására hozatott nem hivatalos, nem is félhivatalos helyről, hogy a kérdési elintézésére körülbelül 5 és félmillió pengő elég volna. Én nem sürgetem a minister urat ennek a kérdésnek megoldására, inkább felvilágositást szeretnék kérni arról, hogyan áll ez a kérdés már csak azért is, mert tudvalévő, hogy a rok­kantadó bevétele, amely adónak egy részét kí­vánták ennek a kérdésnek megoldására fordi­tani, olyan csekély, hogy magát a célt, amely­nek elérésére a törvényben rendszeresittetett, sem érik el vele. Én arra kérem tehát a t. mi­nister urat, hogy ennek a közel ötvenezer em­bernek megnyugtatására is, legyen olyan jó felvilágositást adni, hogyan áll ez az ügy, fog­lalkozik-e a kérdéssel és mikorra várható en­nek a kérdésnek olyatén megoldása, hogy egy megfelelő valorizációval az érempótdíjak fo­lyósítása megkezdődhetik. Elnök: Kíván-e még valaki szólani? (Nem!) Ha senki nem kivan szólni, a vitát bezárom. A minister ur kivan nyilatkozni. Vass József népjóléti és munkaügyi minis­ter: T. Képviselőház! Mivel ugy tudom, hogy erről a kérdésről annak tulajdonképeni he­lyén, egy másik rovatnál, a Ház tagjai közül többen kívánnak felszólalni, kérem a Ház en­gedélyét arra, hogy majd az elhangzott felszó­lalások után adhassam meg válaszomat. (He­lyeslés a jobb- és a baloldalon.) Elnök: Kérdem a t. Házat, méltóztatik-e

Next

/
Thumbnails
Contents