Képviselőházi napló, 1927. XII. kötet • 1928. május 02. - 1928. május 16.
Ülésnapok - 1927-164
Az országgyűlés képviselőházának 164. ülése 1928 május 3-án, csütörtökön. 61 legénységi egyéneknek) és ezek hátramaradottjainak 'ellátási díjaira, valamint egyéb irányú támogatására: 19,436.551 P. Kéthly Anna! Kéthly Anna: T. Képviselőház! A hadirokkantak ellátásának kérdését már esztendők óta napirenden tartjuk ugy a Házban, mint a Házon kivül, és ha az utolsó néhány évben ugy tűnnék fel, hogy a hadirokkantak szava már nem olyan gyakran, nem olyan élesen hallható, mint azelőtt, ez semmi esetre sem a belenyugvásukat jelenti, hanem inkább azt az elkeseredést, azt lehet toiondani: azt az apátiát, amely még rosszabbat jelent, mintha tényleg hangos szóval követelnénk a sorsuk rendezését. A rokkan t-j áradé kok ma sem nyújtanak megélhetést, különösen a 100 százalékosnál alacsonyabb fokozatban, csupán olyan számba sem jöhető esetleges munkabérkiegészitést jelentenek, amelynél tekintetbe kell venni, hogy ma, amikor sok tizezernyi épkézláb ember van munka nélkül, természetesen ezeket a rokkantakat, bármilyen alacsony fokban rokkantak is, munkára alig-alig alkalmazzák; úgyhogy ezeknek nem kiegészítésre, hanem legalább a létminimumra van szükségük. Az özvegy- és árvajáradékok... (Egy hang jobb felől: Ez a legsiralmasabb!) különösen az árvajáradékok alacsony ságára valóban azt a jelzőt lehet használni, hogy azok a legsiralmásabbak. Itt talán csak körülmény vigasztaló, hogy az elmúlt 10 esztendő alatt az özvegyek kénytelenek voltak talán a szervezetükkel is ellenkező munkát vállalni, az árvák pedig időközben felserdülnek és előbb-utóbb kenyérkeresőkké válnak. Mégis tény, hogy a törvényes rendelkezések szerint jár nekik valami, bár ezek a rendeletek olyan számban jelentek meg, hogy bizony még a ministeriumi emberek is sokszor eltévednek ezeknek a rendeleteknek labirintusában. Ezek szerint a rendeletek szerint mégis járna nekik bizonyos összeg, és amikor ennél a tételnél felszólalok, akkor most ez alkalommal nem a tétel összegszerűségét kifogásolom, — bár sok kifogásolni való volna rajta, — hanem azt, hogy még ez a szükreszabott összeg sem jut el a legtöbb esetben az igényjogosultak kezeihez. Ha össze akarjuk hasonlítani a szociálpolitikát, a népgondozást, legfőképen azonban ennek ezt az egyik részét, a rokkantakról való gondoskodást, akkor megállapíthatjuk, hogy ez egy gulaforma, melynek alján ott vannak a kívánságok, a szükségletek, a közepén ott vannak a szükreszabott kívánságok, tetejére fel vannak építve a rendeletek szerint nekik járó összegek, végül azután a gúla csúcspontján egészen kicsire összezsugorodva van az, ami ebből a jogosultságból valóban eljut a rokkantak, a hadiözvegyek és a hadiárvák kezéhez. Hanyagság és nemtörődömség: ez az, ami a közigazgatásban a hadirokkantakkal, hadiözvegyekkel és hadiárvákkal kapcsolatban tapasztalható. (Ellenmondások jobbfelől. — Jánossy Gábor: Abszolúte nem ugy van!) Az utóbbi időben, különösen a felülvizsgálatoknál való huzavonák miatt, és azok miatt az aktasibolások miatt vannak panaszok, amelyek az egyik fórumtól a másikig megtörténnek. Időközben ugyanis a gazdasági életnek egyre nagyobb romlása következtében előállott az a helyzet, hogy számtalan olyan rokkant, aki az esztendők folyamán nem követelte, nem kereste a maga jogosultságát, most, hogy teljes anyagi romlása folytán fokozottabban rászorul, utána jár a maga jogainak, ez ? azonban a közigazgatási hatóságok felületessége folytán olyan hallatlan akadályokba ütközik, hogy azok az akták, amelyek a népjóléti ministeriumból hónapokkal azelőtt kimentek, a közbenső állomásokon elakadva, sem oda nem jutnak el, sem vissza nem kerülnek. (Egy hang jobbfelől: Erős túlzás!) S azt kell mondanom, hogy odalenn a közigazgatásban, írástudatlan asszonyoktól, primitív férfiaktól a rendeletekben való jártasságot várják el. Ha valaki nem keresi a maga jogait, akkor elveszti igényét, pedig mi szerintünk az alsó közigazgatás nemcsak az adminisztráció elintézésére, és a rend fentartására van, hanem a meglevő rendeleteknek és törvényeknek végrehajtására is, és ha azoknak végrehajtása esetleg a fiskus számára anyagi megterhelést is jelent, ezeket mégis végre kell hajtaniok. különösen abban az esetben, amikor a háború áldozatairól van szó. Az alsó közigazgatás mi szerintünk összekötő kell, hogy legyen az egyszerű nép és a kormányzat között, hiszen fizetése is nagyrészt ezeknek adójából kerül ki; szerepe és — tovább megyek: — hivatása az volna tehát, hogy ne csak a kötelességteljesitésre szoritsa ezeket, hanem megszerezze nekik azokat a jogosításokat is, amelyek a mai politikai és pénzügyi helyzet mellett megszerezhetők. Számtalan ilyen esettel fordultak a népjóléti ministerium illetékes osztályához, de azt kell mondanom, hogy ezek az esetek tulajdonképen csak az élelmeseknek az esetei, akik megtalálták az, utat* az összekötő kapcsot, akik felfedezték, hogy egy képviselő révén ezek a dolgok annyira-amennyire megsürgethetők. (Rothenstein Mór: De nem. mindig!) A népjóléti ministeriumtól ezeknek elintézéséről számtalan levél van a kezemben, amelyekben azt irják, hogy az akta már régesrégen kiment onnan, időközben azonban az alsó állomásokon miegakadt, nem jutott tovább, vagy pedig már az akta odaérkezése után is a végrehajtást elhalasztják, nem gondolva arra, hogy annak a szerencsétlen hadirokkantnak, hadiözvegynek és árvának milyen szüksége van arra a néhány fillérre, amely az állampénztárban talán csak elenyésző csöpp» de amely az ő életében olyan jelentékeny összeg; legutóbb is megtörtént abban az ügyben, amelyben épen az államtitkár úrhoz fordultam, hogy ezt a szerencsétlen aszszonyt a kilakoltatástól kelljeitt megmenteni* mert hónapok óta nem tudott / lakbért űzetni épen az aktának el nem intézése miatt. Igaz, hogy az eset még 1 a mai napig sincs elintézve, mert olyan dolgok bizonyítását követelik ezektől, amely dolgoknak bizonyítása nem is az ő kötelességük volna. Arra is kell gondolni, hogy mi van azzal a sok névtelen szenvedővel, aki előtt ez az, ut teljesen ismeretlen, aki nem tud egy képviselőhöz fordulni, aki nem talál összeköttetést képviselőhöz, vagy aki nem is gondol arra, hogy ilyen utón meg lehetne sürgetni az ügyet. (Vass József népjóléti és munkaügyi minister: Nincs is rá szükség! — Rothenstein Mór: Dehogy nem! Én is hoztam eseteket!) Szükség van rá, igen t. minister ur, hiszen nem szaladhatok minden egyes esettel a minister úrhoz; elég, ha elmegyek az ügyosztályhoz; az ügyosztályt méltóztassék felhívni és megkérdezni, hány hasonló esetben fordulnak a képviselők ilyen dolgokkal az ügyosztályhoz. (Vass József népjóléti és munkaügyi minister: jÉs mennyi fordul hozzám közvetlenül, s azokat én elintézem!) Helyes, ami a minister úrhoz közvetlenül eljut, azt elintézi. (Vass József népjóléti és munkaügyi minister: A posta mindenkitől elhozza hozzám!) Én épen azokra gondolok, akik nem is tudják,