Képviselőházi napló, 1927. XII. kötet • 1928. május 02. - 1928. május 16.

Ülésnapok - 1927-171

Àz országgyűlés képviselőházának 171. ülése 1928 május 16-án, szerdán. 3Ô1 lehetne adni produktívabb célokra. (Ugy van! jobbfelől.) T. Ház! Ebből a szempontból tényleg kell is a takarékosság gondolatát fokozni, mert akárhogyan nézen a kérdést, — csak egy adatot fogok szembeállítani — mégis azt látom, hogy b ár a mi gazdasági viszonyaink erőteljesebbek, mint Ausztriáé, ott havonta mégis kétszer-háromszor annyi a megtakarított fillér, mint nálunk. Ennek természetszerű következménye az is, hogy ott erőteljesebben tud a hitelélet fejlődni. Ez nem üres szólam, mert az bizonyos, hogy abban az arányban fog megjavulni a helyzet, amilyen arányban tudjuk a takarékosságot fejleszteni. Igen helyesen mutatott rá Szabó Iván t. képviselőtársam. (Esztergályos János: Le kell mondani a Minerva autókról. Ott is takarékoskodni kell!) Majd egyszer azt kutatom, hogy ön milyen kocsin jár. (Zaj. Elnök csenget. — Esztergályos János: Legfeljebb tolonckocsin. — Derültség a jobboldalon. — Malasits Géza: Az igazságügyminister ur jóvoltából ő is Minerván jár!) T. Ház! A rövidlejáratú hiteleknél egy nagyon fontos momentum van, amelyről a mai helyzet nehézségei származnak és pedig az, hogy azok egyrésze csak formailag rövid lejáratú, tényleg azonban hosszú lejáratú hitel. Azt hiszem, hogy ez különösen a vidéki intézeteknél — de a legnagyobb intézeteknél is — azt idézi elő, hogy ez által immobilizáció következik be. Ezért gondoskodni kell arról, hogy ezek a csak formailag rövid lejáratú hitelek hosszú lejáratú hitelekké átalakíttassanak. Ennek a formája lehet különböző. Az Okh. annak idején ezzel a kérdéssel már megpróbálkozott, (Helyeslés a jobboldalon.) és azzal a jövőben is foglalkoznunk kell. Fontos kérdés az is, hogy a hosszabb lejáratú hiteleket lehetőleg kedvezőbb feltételek mellett biztositsuk. Itt csak kérdésre akarok rámutani, amit igen sokszor tárgyalt a sajtó, hogy tulajdonképen mit tervez a kormány. (Halljuk! balfelől.) Mi nem akarjuk az egyes intézetek működését gátolni, de a magyar közgazdasági élet és közhitel érdekében nem lehet továbbra is megengedni azt, hogy boldog-boldogtalan szaladhasson a külföldre hitelért (Ugy van! a jobboldalon ) és —• amint legutóbb is megtörtént — az eddigieknél roszszabb feltételek mellett kössenek hitelt, s olyan emissziók történjenek, amelyről nem tudunk, melyeket nem is sejtünk és amelyek csak arra alkalmasak, hogy közhitelünket aláássák. (Ugy van! a jobboldalon. — Zlinszky István: Illetéktelen vigécek rontják!) Legyünk tisztában azzal: ez az a tér, ahol a versenynek káros hatásai lehetnek. (Várnai Dániel: örüljön, hogy tudnak szerezni!) Nagyon jó a verseny akkor, ha az a hitelfeltételek kedvezőbb alakulásához vezet. Ma azonban a világpiaci helyzet még olyan, hogy a rosszabb feltételek mellett kötött emisszió hat vissza a kedvezőbbekre, tehát nemcsak hogy nem mozdítja elő a kedvező hitelkötéseket, hanem megfordítva, a kedvező hitelkötések lehetőségét károsan befolyásolja. Itt két kérdés vár megoldásra. Azt hiszem, •a t. Ház általánosan helyeselni fogja azt, hogy kontroll alá kell venni ezeket a külföldi emiszsziókat, hogy ne rontsák továbbra is a magyar közhitelt. (Helyeslés a jobboldalon.) A másik kérdés — és ily irányban már folyik bizonyos tárgyalás — egy egységes emissziós szervezet megteremtése, amely nem jelenthet monopóliumot, — ezt hangsúlyozom — amely nem érintheti az intézetek önálló működését, hanem azt jelenti, hogy a piacon egységesen tudunk megjelenni és ezáltal — amint remélem — sokkal kedvezőbb feltételeket lehet elérni. Azt hiszem, ezzel szintén egy nagy lépéssel visszük előre a gazdasági életet. (Várnai Dániel: Ha ez a szervezet előmozdítaná a dolgot, nagyon szívesen!) Nagyon köszönöm, hiszen ez a célja. E tekintetben csak egy példára mutatok rá: Németországéra, amely épen ezzel az eljárással menynyire más eredményeket ért el! A Nemzeti Bank elnökével egyetemben tárgyalom ezeket a problémákat és azt hiszem, sikerül megfelelő megoldást találni. (Zaj.) A külföldi kölcsönöket illetőleg legyünk tisztában azzal, hogy itt továbbra is fenn kell tartani azt a szigorú álláspontot, amelyet eddig követett a kormány. (Várnai Dániel: Csakhogy bent nincs pénz!) Ha nézem a külföldön való eladósodást, örömmel kell konstatálnom, hogy ebben a tekintetben Magyarország jár el a legrigorózusabban. Azt hiszem, igy szolgáljuk legjobban érdekeinket. A jövőben is igy, sőt talán még kifejezettebben rigorózusan kell eljárnunk (Helyeslés a jobboldalon.) és csak olyan kölcsönöket szabad felvennünk, amelyek termelésünket valóban fokozzák. Itt van a különbség köztem és azok között, akik a kölcsönök felvételének korlátlan lehetőségét kivánják biztosítani. Ehhez azonban a magyar kormány hozzájárulását soha sem kapják meg. Ezt a kérdést arra a térre kell szoritanunk

% ahol a magyar gazdasági élet továbbfejlesztését szolgálja, (Farkas István: Lásd a Talbot-centrálét! — Várnai Dániel: A céltalan eladósodást senki sem akarja!) Ezzel kapcsolatban arról is kell gondoskodni, hogy olyan szervezet álljon rendelkezésre, amely a formailag ugyan rövid, de lényegében hosszú lejáratú hiteleket mobilizálja. Erre a célra alkalmas szerv a Kisbirtokosok Országos Földhitelintézete, amelyhez bizonyára tömörülnek a vidéki intézetek is. A tárgyalások folyamatban vannak s azt hiszem, a közeljövőben e kérdés megoldása is várható. Ezáltal a vidéken nagyobb tőkeöszszeg fog felszabadulni, ami természetszerűleg fokozni fogja a pénzkinálatot is. Emellett — bár ez talán nem a hitelproblémák keretébe tartozik — azt tartom, hogy mai gazdasági életünknek nincs még egy másik olyan fontos kérdése, mint a földreform financirozása, (Ugy van! Ugy van! a jobboldalon és a közéven.) nemcsak azért, mert politikailag old meg egy nehéz kérdést, hanem megszünteti talán azt a nagy ellentétet is, amely a régi birtokosok és az uj birtokosok között van. Azt hiszem, hogy közgazdasági szempontból is szükséges ennek a kérdésnek megoldása (Ugy van! Ugy van!) mert ha van, ami mezőgazdasági életünknek nagy fogyatkozása, ez annak tőkeszegénysége. (Ugy van! Ugy van!) A magyar mezőgazdaságnak nagy fogyatkozása az, hogy még azt a forgótőkéjét is elvesztette, amije volt. Ennek helyreállításával foglalkoznunk kell és ha azt mondjuk, hogy agrárállam vagyunk, akkor mindenkinek meg kell értenie, hogy minden olyan mód, amely ezt a forgótőkét megteremti és helyreállítja, tulajdonképen az ország gazdasági helyzetét is megjavítja. (Ugy van! Ugy van! jobbfelől.) A birtokososztálynak azonban az a nagy hibája, — ezt nyíltan megmondhatjuk — hogy ha nehezebb is a helyzete, nehezen szabadul a földjétől; nem akarja belátni, hogy talán egy földrész eladásával és ennek alapján való tehermentesítéssel, vagy inveszticióval helyzetén javítani tudna. A legtöbb megvárja, amig 55*