Képviselőházi napló, 1927. XII. kötet • 1928. május 02. - 1928. május 16.

Ülésnapok - 1927-170

368 Az országgyűlés Jcépviselöházánalc része a személyi kiadás — eljutunk a túladminisztráció bizonyos fokához, amelynek leépítése abszolúte szükséges. Mondom, ezt még* bírálatnak sem kívánom tekinteni, mert hiszen, hogy ha az a szerencsétlenség- érne, hogy ott lennék, másképen tudnám megcsinálni, ismervén a szociális okokat, és azt az adott helyzetet, amely ezt a következményt megérlelte. Talán szebb lenne költségvetésünk akkor, — és itt talán lehetne csinálni valamit — ha kissé szociálisabb felépítésű lenne. A mi költségvetésünk felépítésében a szociális gondolat bizonyos relativ hiánya abban mutatkozik, hogy az egyenesadóbevételek sokkalta kisebb részét jelentik összes bevételeinknek, mint az egy szociális budgetben kívánatos. Én emlékszem még- arra, hogy a régi Magyarországban milyen panaszok hangzottak el akkor, amikor a fogyasztásiadóbevétélek, tehát a közvetett adók általában elérték az egyenesadók mértékét. Ez volt talán 1909-ben. Ma ez sajnos, már túlhaladott álláspont. Ma a közvetett adók, tehát az antiszociális adók súlyosan és többszörösen haladják felül az állami adókat. (Felkiáltások jobb felől: Nyugati áramlat! — Fábián Béla: Ebben nem akarunk európaiak lenni!) A háború következtében az adómorál csökkenése csak fokozódott, s látom, hogy milyen nehézzé teszi ez is a pénzügyi kormányok helyzetét e kérdésben. Az utolsó, amit még a költségvetéssel kapcsolatban felemlíteni óhajtanék, a sokszor hánytorgatott feleslegek kérdése. (Halljuk! Halljuk! balfelől.) Én a kritikát ebben a kérdésben nagyobbrészben nem tartom igazságosnak Miért? Mert egy pénzügyi kormányzatnak, amely itt áll csonka Magyarországban, izolálva a külföld nagy pénzpiacaitól, bizonyos feleslegekkel kell dolgoznia. (Fábián Béla: Mennyi az a felesleg?) Mig azelőtt, ha egy kiegyensúlyozott költségvetés valahogy megcsalta eredményében a mindenkori pénzügyministert, az a pénzügyminister akár a belföldi bankok utján egy függőkölcsönnel, vagy pedig- néhány hét alatt a nemzetközi piacon fundált kölcsönnel ki tudta magát a bajból szabadítani, ez a ressource ma nem áll a pénzügyminister ur rendelkezésére és igy nem helyes a kritika, amely megtiltaná azt, hogy egy bizonyos felesleggel ne dolgozzék a mindenkori pénzügyminister a költségvetéssel. (Fábián Béla: Hány százaléka lehet ez a költségvetésnek?) Ha erről nézetet mondanék, nagyon felületes lennék, és ez nem szokásom. Nem szokásom az anyag ismerete nélkül beszélni, pedig ha erre feleletet adnék, ugy beszélnék. (Derültség a baloldalon.) Ezen túlmenő feleslegekkel való dolgozást csak egyetlen szempontból tartom aggályosnak. Ha mi kissé jobb gazdasági helyzetben lennénk, akkor még a szükséges óvatosságon túlmenő feleslegek sem lennének rosszak. Miért? Mert mi egy ilyen felesleg? A felesleg tulajdonképen a nemzet kikényszeritett takarékossága, egy kikényszeritett r takarékosság, amelyet egy helyesen és tisztességesen dolgozó kormány — és efelől nincs a mi adott esetünkben kétség, — olyan célokra fordíthat, amely célok hasznosak, szükségesek és egyébként nem valósithatók meg, (Ugy van! Ugy van! a jobboldalon.) Amikor mégis a pénzügyi kormánynak bátorkodom figyelmébe ajánlani^ azt a szempontot, hogy miért nem helyes az óvatossági határon túlmenő feleslegekkel dolgozni, ennek oka az, (Jánossy Gábor: Csak bátran ki vele!) mert lélektanilag tapasztalom azt, ugy a magánháztartásban, mint a köztestületek háztartásaiban, hogy ott ahol felesleg 170. ülése 1928 május 15-én, kedden. van, ezek a feleslegek, hiába, bizonyos könynyelmüségre insztigálnak, vagy legalább is csökkenti a mindenkori kormányzat ellenál

r lását azon politikai kívánalmakkal szemben, amelyeknek egyébként nagyobb eréllyel tudna ellenállni. (Bud János pénzügyminister: Ugy van! Ez a fejtegetés egészen helyes! — Jánossy Gábor: Hű, de finoman volt elmondva! Ugy van!) Ezt a szempontot ajánlom figyelemre, meggondolásra abból a szempontból, hogy mely határig volna szabad a jövőben elmenni az úgynevezett feleslegek politikájában. Sajnos, t. Ház, én nem vagyok abban a szerencsés helyeztben, hogy olyan optimista tudnék lenni, mint egy kijelentésében egyszer a pénzügyminister ur. Én azt hiszem, hogy ezeknek a feleslegeknek ugy is csökkenő tendenciája van és úgy is el fogják érni azt a minimumot, amelyen alulmenni nem volna szabad. Felszólalásomnak konkrétebb célja van, mint eddig mondtam és egy határozott kérdéssel igyekezek foglalkozni. (Fábián Béla: Halljuk! Halljuk!) Ez a kérdés pedig a hitel kérdése. Mi körülbelül azonos helyzetben vagyunk azzal, amely 1833-ban a Hitel címen megjelent könyvben van leirva, amelyet egy gróf Széchenyi István nevű magyar ember, a legnanagyobb magyar irt meg és amelyben azt mondja, hogy tulaj donképen sarkalatos problémája hazája fenmaradásának, a hitel. Ma is az, mert ma is analóg helyzetben vagyunk az akkorival. Akkor a napóleoni háborúk következtében és a fejlődő kapitalizmus tőkeigénye következtében, ma a világháborút követő összeomlás következtében áll az országtőke nélkül, forg-ótőke nélkül, üzemi tőke nélkül. Önmagunkból ezt az üzemi tőkét nem tudjuk kitermelni, mert a belső tőkeképződés nem olyan nagy, hogy ezt a hiányt pótolni tudná. És itt van az állami feladatok egyik legfontosabbika: elhárítani minden akadályt, minden jogszabályt, de minden jelszót is, annak a fejlődésnek menetéből, mely a belső tőkénk megerősödését célozza. Bizonyos állami és gazdasági feladatokat mi csak belső tőkeképződésből fogunk megvalósítani tudni és azokért sohasem fogunk a külső tőkéhez appellálhatni. (Fábián Béla: Ez igaz! — Jánossy Gábor: Nem is lehet, mert akkor az egész külföldnek gyarmata lennénk! — Fábián Béla: Mentül tőkeerősebbé kell tenni az országot!) Ha kezembe veszem azt a gyönyörű könyvet, melyet a legnagyobb magyar 1833-ban irt, érdekes, hogy már a fejezetnek címeiben is egészen analóg problémákat látok a mai pro blémákhoz. Azt mondja: »A magyar birtokos szegényebb, mint birtokához képest lenni kellene.« »Pénzünk és valóságos tehetségünk addig sohasem lesz, mig a hitel lábra nem áll hazánkban.« És igy tovább. Ámde, t. Képviselőház, a hitel olyan dolog, amely csak: részben van a politikus, sőt a vezető kormány kezében. A hitel a bizalom kérdése; a hitel minden mástól eltekintve a kereslet és Mnálat kérdése is; a hitel kondíciói, azonkívül függvényei egy oly országban, amely külföldi hitelt keres, a nemzetközi pénzpiac mindenkori helyzetének is. Én tehát kissé felületesnek tartom azokat az elmefuttatásokat, amelyeket a sajtóban és egyéb helyeken is olvasok a magyar hitel olcsóbbitásáról, mert ez a probléma nem egységes. A probléma sokkal komplikáltabb, s ha analitice keressük a probléma okait, más és más lesz a gyógyítása akkor, ha a hitelnek más és más tipusáról beszélünk. Mindenekelőtt tökéletesen más termeszét-