Képviselőházi napló, 1927. XII. kötet • 1928. május 02. - 1928. május 16.
Ülésnapok - 1927-170
Àz országgyűlés képviselőházának ÍYO. ülése 1928 május 15-én, kedden. 365 állított, és amit a minister úr idézett beszédében annak idején elmondott, igyekezve kedvezően beállitani a dolgot. Engedtessék meg nekem, hogy a pénzügyminister ur tárcájánál az Államnyomdáról is elmondjak valamit. (Halljuk! Halljuk! a szélsőbaloldalon.) Amikor az Államnyomdára vonatkozó tételt nézem, akkor elsősorban az 1926/27. évi zárszámadásban, mint előirányzat nélküli kiadást azt találom, hogy az Államnyomda részére szükséges gépek bevásárlási költségeire 268.882 pengő adatott ki. A zárszámadás 138. oldalán ezt azzal indokolja, hogy az Államnyomda üzemének gazdaságosabbá tétele céljából egy rotációs sajtót, továbbá szedő- és öntőgépeket szereztek be. (Esztergályos János: Hol 1 ?) Ugyanakkor a zárszámadás 229. oldalán azt látjuk, hogy az Államnyomda bevétele 249.698 pengővel kevesebb volt, mint az előirányzat. Mit jelent ez? Az egyik tételt a minister ur ugy állit ja be, mintha ezért kellettek volna ezek a befektetések, hogy az üzemet gazdaságosabbá tehesse ezekkel az inveszticiókkai, a gépek vásárlásával. A gépek vásárlása ellen, — hogy az Államnyomda is modernül rendezkedjék be — nincs semmi kifogásunk, (Esztergályos János: Ha nem külföldről hozatja a gépeket! — Jánossy Gábor: Ha Magyarországon is kapni lehetne!) ezzel szemben azonban, amikor már a gépek üzembe jöttek, a bevétel az előirányzott összegnél 249.698 pengővel kevesebb volt, tehát ennyi hiány mutatkozott. Hol van itt az üzem gazdaságosabb vezetése akkor, ha ez megtörténhetik? Engedtessék meg, hogy egy kissé bővebben foglalkozzam egy kérdéssel. (Halljuk! Halljuk! a szélsőbaloldalon.) Már más alkalommal is rámutattam, most újból rá kell mutatnom arra, hogy á nyomdaiparban itt Budapesten már egy negyedszázad óta kollektiv szerződés áll fenn a munkáltatók és a munkások között. Ebbe a kollektiv megállapodásba a nyomdáknak 98%-a beletartozik, kivéve az Államnyomdát, amely nem csatlakozott ehhez a kollektiv megállapodáshoz s ezt a kollektiv szerződést eddig magára nézve kötelezőnek nem ismerte el. Á nyomdai munkásság, tekintettel arra, hogy egy állami intézetről van szó, nem alkalmazott olyan eszközöket, amelyeket alkalmazott volna akkor, ha valamely magán nyomdaüzemmel került volna szembe; mindig tekintettel volt arra, hogy ebben az állami intézetben nem lehet arról szó, hogy munkabeszüntetéssel kívánjuk követeléseinket, kívánságainkat érvényesiteni. De akármennyit is kísérleteztünk ezzel a kérdéssel, zöldágra vergődni nem tudtunk. Az Államnyomda vezetősége mindig hajthatatlan maradt és bár nagyjában ugyanazokat a fizetéseket fizette, mint a magánüzemek, máskülönben semmiféle kötelezettséget a munkásszervezettel szemben nem volt hajlandó vállalni. A munkásság nem kivánt mást. mint azt, hogy amikor ebben az állami üzemben valamely vitás kérdés előadja magát, akkor ugy, amint az a magánüzem meghajol egy döntőbíróság előtt és annak határozatait respektálja, az Államnyomda vezetősége is fogadja el, hogy az őegyoldalú rendelkezése és intézkedése esetén a paritásos békéltető bizottság döntse el a kérdést. Megtörtént azonban, hogy akkor, amikör a döntés az Államnyomda részére kedvező volt, az Államnyomda azt akceptálta, amikor TJedíg a biróság ugy döntött, hogy a munkásnak van igaza, az Államnyomda vezetősége erről még hallani sem akart. Ennek a következménye azután az lett, hogy a szervezet és az Államnyomda vezetősége konfliktusba került. Szervezett munkás ma a magyar királyi Államnyomdában munkát nem vállal. Mit csinál az Államnyomda? Nem igyekszik megértetni magát a szervezet vezetőségével, amely neki ezt a módszert felajánlotta, hanem egyszerűen azt mondja hogy akinek nem tetszik az intézkedése, az elmegy, akinek pedig tetszik, azt ő kinevezi. Nyomdai szakmunkások kerülnek a ministertanács elé kinevezésre, hogy altisztekké neveztessenek ki, csak azért, hogy a munkások szervezetéből kilépjenek s hogy ott, mint kinevezett altisztek dolgozzanak és igy az Államnyomda el legyen látva munkásokkal. S mi ennek a következménye? Az Államnyomdában szedőgépekre, öntőgépekre és rotációs gépekre azért van szükség, mert másfél év óta a Budapesti Közlönyt, a kormány hivatalos közlönyét, az Államnyomdában állitják elő. Ezt a közlönyt addig, amig ez a konfliktus nem történt, 14 munkás állította elő s a konfliktus megtörténte óta azonban 24 munkás dolgozik ennél a lapnál. (Kabók Lajos: Ez a takarékosság!) Csak tiz munkással több! (Jánossy Gábor: Több ember kap kenyeret!) A konfliktus előtt ennél a lapnál déli egy órától esti Vs9 óráig dolgoztak a munkások egy félórai szünettel, tehát 7 órai munkaidőben; ma 24 munkás dolgozik, — tehát 10 munkással több — és dolgoznak reegel héttől este félnyolcig, mindennap egy félóra szünettel — ami 12 órai munkaidőt jelent. Tessék most a két helyzetet Összehasonlítani, és tessék a ministerelnök urnák & Vass József népjóléti minister urnák a beszédét venni, aki bejelentette, hogy reméli, hogy a nyolcórai munkaidőről szóló törvényjavaslatot a jövő évben itt a. Házban benyújtja. (Kabók Lajos: Addig jól kihasználják a munkaerőt!) Addig most ennél a lapnál, a kormány^ közelében, napi 12 órát dolgoznak. (Kabók Lajos: így van ez az állami vasgyárakban is!) De nem is igen tudnak boldogulni a munkával, mert egészén természetes, hogy azok a munkások, akik ilyen körülmények között egy ilyen üzemben munkát vállalnak, nem tartoznak a jó munkások közé, ezek primitiv munkaerők és épen ezért»többet kell belőlük alkalmazni. Ezeket a munkásokat, mint mondottam, a kinevezéssel és a nyugdíjképesség: biztosításával nyerik meg, de az Államnyomda mégsem tud olyan munkát szállítani, mint amilyent előállítottak azok, akik azelőtt ott dolgoztak ebben a munkakörben. Még más panasz is van az Államnyomda ellen, — és ez talán inkább a munkáltatóknak panasza, — hogy tudniillik az Államnyomda konkurrál, versenyez a magánüzemekkel. Az Államnyomdának vannak alapszabályai. Ezekben az alapszabályokban van egy rendelkezés, amely ugy intézkedik, hogy az Államnyomdának pályázat utján munkát vállalni nem szabad. És nem olyan nagyon régen, épen most a napokban megjelent egy falragasz a CserkészSzövetség részéről, amely falragasz (Fábián Béla: Legjobb falragasz az: Ápold a gyümölcsfákat!) a m. kr. Államnyomdia impresszumát hordja magán! Én kérdem a pénzügyminister urat, — ő neki tudnia kellene, hogy az Államnyomda alapszabályai tiltják azt, hogy magánmunkát vállaljon, — hogyan jut az Államnyomda ahhoz, hogy versenyez a magániparral de silány munkával? Mert hiszen az egyik napilapban nagyon súlyos kritika is jelent meg erről a falragaszról, hogy ennek a technikai kiállítása milyen és hogy ott van a magyar kir. Államnyomda büszke impresszuma. (Zaj a szélsőbaloldalon.) Amikor a helyzet olyan súlyos a magángazdaságban, amikor 51*
