Képviselőházi napló, 1927. XII. kötet • 1928. május 02. - 1928. május 16.

Ülésnapok - 1927-163

Az országgyűlés képviselőházának 16 pot át. (Esztergályos János: Az orvosok túlságosan türelmetlenek!) Ez kötelességük kell, hogy legyen,* mert igenis minden olyan alkalommal, amikor nagy a nyomorúság és a munkanélküliség, fokozottan jelentkezik az, a veszedelem, hogy egyes emberek próbálnak olyan módon segítséghez jutni, hogy egy jogot érvényesitenek, amely talán abban a pillanatban nem érvényesíthető, mert tényleg azok a szűk- j séges törvényes kellékek nincsenek meg. Mate- j matikai számításon alapszik a pénztár stabili- ! tása. Ha ezt a matematikai számitást fel lehet j borítani, akkor ez az intézmény kétségenkivül j válságba kerül. Tehát igenis rigorózusan kell ügyelnie a vezetőségnek arra, hogy a tényleg jogosult tagok igényét ne kockáztassák azok, akik esetleg egészen könnyelműen és lelkiismeretlenül jelentkeznek azokért a segítségekért, amelyek őket nem illetik meg. A tényleg beteg pénztári tagoknak, a tényleg» segélyre szoruló pénztári tagoknak érdekét védi meg a pénztár akkor, mikor rigorózusan jár el a jelentkezőkkel szemben. Abban azonban igazat adok Propper t. képviselőtársamnak, hogy inkább csússzék be 5 —6 szimuláns, minthogy egy tényleg beteg ember el legyen ütve a táppénztől és az orvosi segítségtől. Nagyon kell azonban vigyázni, hogy ez a szimuláns-percent ne nőj jön meg túlságosan, mert az azután veszélyezteti a tényleg beteigi pénztári tagok helyzetét. Azt hiszem, teljesen téved t. Propper képviselőtársam, ha azt mondja, hogy a pénztár egész vezetősége és összes tisztviselői keresztényszocialistákból állanak. Én tudom, hogy azok közül nagyon sokat átvett a pénztár az uj státusba, akik már réges-régen ott voltak és keresztényszocialista szervezetbe sohasem tartoztak, sőt nagyon valószínű, hogy jóval közelebb álltak a szociáldemokrata szervezethez és mentalitáshoz, mint a keresztényszocialistához, de mert jó tisztviselők voltak, mindenféle ilyen pártpolitikai szempont figyelembevétele nélkül átvétettek az uj státusba. Itt tehát nem történt semmi sérelem. Azonkívül az orvosok kinevezésénél a felekezeti szempontok sem érvényesültek egyáltalában, hiszen arról meg lehet győződni, hogy minden felekezethez tartozó orvosok közül hagyattak ki és vétettek át orvosok az új státusba aszerint, hogy az illető orvosnak eddig kifejtett működése mit javasolt, és hogy egyébként az illető orvos gazdasági és szociális helyzete mit tett kívánatossá a saját szempontjából és a pénztár szempontjából. Azt hiszem, hogy csak ezek a szempontok érvényesültek. Nekem egyénileg is vannak tapasztalataim. Én tudom* hogy kihagytak keresztény orvosokat és bevettek zsidó orvosokat, nem neveztek ki keresztény orvosokat és kineveztek zsidó orvosokat, másutt hagytak ki zsidót is és hagytak ki keresztényt is. De nem a felekezeti szempont volt a lényeges, hanem tisztára az, hogy az illetőnek a pénztúr szempontjából eddig teljesített szolgálata milyen értéket reprezentál, milyen volt a minősítése és hogy az orvos szociális helyzete maga mit javasolt. Ebben a tekintetben tehát, azt hiszem, semmi komoly szemrehányást nem lehet tenni. Ami már most azt a vádját illeti, illetőleg nem is vádját, hanem odavetett megjegyzését Propper t. képviselőtársamnak, hogy a munkáspénztárnál — ugy látszik — nem szeretik a szegényszagot, és — úgy látszik — szeretik, ha a munkásság ezt az intézményt elkerüli, azt hiszem, ez semmi más, mint szónoki frázis, KÉPVISELŐHÁZI NAPLÓ. XII. Ï. ülése 1928 május 2-án, szerdán. 25 amely hatásra vadászott, de semmiféle komoly értelme és jelentősége nincs. Ebbe az intézménybe tényleg nem járnak grófok, püspökök és hercegek, hanem szegények járnak, és azok, akik az intézet élére kerültek, ezt a poziciót vállalták, nagyon jól tudták, hogy nekik bizony a szegénységgel kell foglalkozniok, az izzadtságszagú munkással, aki a gyárból jön, és akinek — sajnos — a mai viszonyok mellett nincs módjában egészségét, testi épségét úgy szolgálni, mint ahogy ez akárhány más helyen a munkásoknak módjukban van. Számolniok kellett tehát nekik azzal a bizonyos szegénységszaggal is. Azt hiszem, olyan emberek kerültek a Munkásbiztosító élére, akik nemcsak ebben a pozicióban tudnak számolni ezzel a helyzettel, hanem már életük elindulásánál is tudtak ezzel számolni, minthogy olyan szociális miliőből kerültek ki, hogy rájuk nézve egyáltalán nem is áldozat a munkásokkal, a szegényekkel való foglalkozás és a szegénység szagát már megszokták. (Ugy van! Ugy van! a jobboldalon és a középen.) Azt gondolnám tehát, hogy nem szabad így agitálni egy intézmény ellen, amely intézmény végtére is ezidőszerint Magyarország legnagyobb szociális alkotása, amelyhez a munkásságnak óriási érdekei fűződnek, amelyhez a nemzetnek is nagy érdekei fűződnek, és amelynek erkölcsi integritására, tekintélyére, presztízsére valamennyiünknek vigyáznunk kell. a munkaadóknak épugy, mint a munkásoknak, a szocialistáknak épugy, mint a keresztényszocialistáknak, sőt azoknak is, akiknek sem egyik, sem másik táborhoz semmi közük nincs. örüljünk, hogy van egy ilyen intézményünk és iparkodjunk inkább arra, hogy ha bajok jelentkeznek, azokat igyekezzünk kiküszöbölni, mert hiszen, hogy egy átszervezés után az első hónapokban 100%-os tökéletességgel dolgozzék egy ilyen intézmény, azt emberileg el sem lehet képzelni. Mindig voltak bajok és mindig lesznek, nálunk csak úgy, mint a külföldön, mindenki kielégítve sohasem lesz, de azért az intézmény mégis csak magábanvéve hézagpótló, nagyjelentőségű, a munkásság szempontjából felbecsülhetetlen értékű intézmény, amelynek fejlődését mindnyájunknak örömmel kell látnunk és amennyire tőlünk telik, elő kell segiténünk. (Ugy van! Ugy van a jobboldalon és a balközépen) Ezekben voltam bátor Propper igen t. képviselőtársam beszléídére reflektálni. Most engedje meg a t. Ház, hogy áttérjek arra, amit tulajdonképpen szándékoztam ebben a vitában részint a, magam felfogása, részint a párt megbízásából pártom felfogásaként előterjeszteni. (Halljuk! Halljuk!) Bethlen ministerelnök ur debreceni nagy beszédében bizonyos célokat tűzött a magyar politika elé. Az egyik célkitűzése az volt, hogy a nemzeti egység megteremtése érdekében minél erősebb szociális politikát kell kifejtenünk és a szociális kérdésekkel minél nagyobb intenzitással, minél nagyobb eredménnyel kell foglalkoznunk. Én a ministerelnök urnák ezt a célkitűzését nagy örömmel irom alá, teljesen igaznak tartom, mert komoly nacionális politikái: nem lehet ma más alapon, mint szociális alapon gyakorolni és kifejteni. A nemzeti erőket egyesíteni kell azoknak a céloknak szolgálatában, amely öéllok az ország előtt állanak. Ezek a célok rendkívüli erőt követelnek és ezeket csak fáradságos, szisztematikus, önfeláldozó munkával lehet elérni. Ezért a nemzeti egy4