Képviselőházi napló, 1927. XII. kötet • 1928. május 02. - 1928. május 16.
Ülésnapok - 1927-169
r Az országgyűlés képviselőházának 169. ülése 1928 május 11-én, pêntehen. SÔ§ szerelés kérdése, ki azt, hogy választott biróság döntsön, ki pedig azt, hogy a biztonság kérdését kell legelsősorban megoldani. Franciaország pedig, a legnagyobb befolyású hatalmasság valamennyi nemzet között, a népek szövetségében, nem hajlandó sem választott bíróságról, sem leszerelésről beszélni addig, mig a biztonság kérdése megoldva nincs. Látjuk valamennyien, hogy mig a francia államférfiúi bölcseség teljes súlyával rá nem nehezedik a leszerelés mérlegserpenyőjére, nem történhetik semmi. Tovább megyek, igen t. Ház! Brüsszelbe néhány hónappal ezelőtt nemzetközi konferenciát hivtak össze, amelynek a célja volt a polgári lakosság védelméről való gondoskodás. Az előadó jelentése kiemelte, hogy már békében kell gondoskodni egyrészt a polgári lakosságnak a gáztámadások elleni védelméről, másrészt pedig arról, hogy a légi támadások ellen a polgári lakosság kellő védelmet találjon a megfelelően kiépitett kavernákban. A tanácskozás eredménye az, lett, hogy elhatározták, hogy Genfben egy nemzetközi laboratóriumot fognak felállitani, amely a gázkérdésekkel; a gázmaszkok kérdésével foglalkozik és ennek kapcsán a polgári lakosság védelmét lesz hivatva biztositanl. Ezt csak annyiból vagyok bátor megemliteni, hogy látszik, hogy mennyire becsülik Belgiumban a Népszövetségtől várható eredményeket, ennyire értékelik a világbéke gondolatát és a békegondolat őszinteségét. Európa már a háború előtt 460 millió dollárt költött hadseregére. Ez a szám hiteles; de hozzá teszem egyúttal azt is, hogy ez a szám, annak ellenére, hogy a legerősebb két militarista állam, Németország és Ausztria-Magyarország ebből a fegyverkezési versenyből kiesett, azóta sem csökkent egy centtel sem. Nem jelent mást, ez az egyszerű adat és ez az egyszerű tény, mint azt, hogy olyan őrületes fegyverkezési verseny folyik, amely — amint mondottam — mesze felülmúlja az 1914-et megelőző idők háborús szellemét. Történik pedig^ mindez az Urnák 1928-ik és azon Népszövetség fennállásának 8-ik évében, amely a világbéke biztosit ásat tűzte ki zászlajára. Ha most már a Népszövetség munkájának eredménytelenségével foglalkozom, és ennek okait keresem, ezt két körülményre vélem viszszavezethetni. (Halljuk /Halljuk!) Méltóztassék nekem megengedni, hogy e téren már valóságos közhelyeket emlegessek, hiszen ezek az igazságok annyira kézen fekvőek és mindnyájunk előtt ismeretesek. De amiként a magyar Hiszekegy soha sem lesz elkopott népdallá, akárhányszor ismételjük, ezeknek az igazságoknak frissesége és érvényessége fenn fog állani mindaddig, amig a rajtunk elkövetett igazságtalanságokat jóvá nem tették. (Ügy van! Ügy van!) Az eredménytelenség első oka — szerény véleményem szerint — az, hogy a Népszövetség ma sem más, mint a győző államok szövetsége a legyőzöttek felett, amely mint ilyen, állandósította Európának azt a térképét, amelyet a béketárgyalások során szerkesztettek. (Ugy van! Ügy van!) A békeszerződésben megsértették a nemzeti egység és az önrendelkezés elvét, viszont a Népszövetség a legkisebb kísérletet sem teszi arravonakozólag, hogy az e tárgyban hozzá juttatott panaszok orvoslást nyerjenek. Számos kis európai megnagyobbodott, vagy ujonan keletkezett államok nemzeti kisebbsége súlyosan szenved és minden panasz, amely e tárgyban a Népszövetséghez jutott, mindannyiszor süket fülekre talált. A magunk kisebbségeinek fájdalmairól és jogos panaszairól nem akarok ez alkalommal beszélni, felhozok azonban egy mindent megvilágitó példát. Macedónia legnagyobb részét Jugoszláviának juttatta a békeszerződés. Ezzel természetesen sok százezer macedón jutott jugoszláv fenhatóság alá. Ezek a macedónok ugy érzik, hogy velük valami igazságtalanság történt, ezért a macedón ügynek néhány szélsőséges képviselője súlyos gyilkosságokat és más erőszakosságokat követett el, hogy ezt az igazságtalanságot megtorolja. Természetesen a Balkánon uralkodó ilyen állapotok következtében az európai béke a legnagyobb mértékben veszélyeztetve van. Legjobban bizonyltja ezt az állításomat a Bulgária és Jugoszlávia között fennálló állandó feszültség. A Népszövetség urai is érzik, hogy ezen pillanatnyilag enyhíteni kell, viszont a legcsekélyebb lépést sem teszik abban az irányban, hogy a macedónok javára beavatkozzanak és ezt az igazságtalanságot jóvátegyék. A másik ok, amely miatt a Népszövetség csődött mondott — és félek tőle, hogy csődöt fog mondani a jövőben is — az, hogy helytelenek azok a feltételek, amelyre alapították. Vegyük tudomásul, hogy a háború ma is törvényes intézmény. Még ma is megengedett dolog, hogy egy független állam fegyveres utón próbáljon érvényt szerezni nemzeti törekvéseinek. Igaz, hogy a támadó háborút törvénytelennek nyilváhitották, de elfelejtették körülírni, mit kell érteni támadó háború alatt. A mai viszonyok között teljesen céltalan volna minden olyan törekvés, amely egy nagyhatalmat a béke megszegése miatt felelősségre akarna vonni, hiszen abban iái pillanatban melléje állanának szövetségesei és a levegőbe röpitenék a Népszövetséget. Amig a háború törvényes intézmény, a nagyhatalmak mindig ragaszkodni fognak ahhoz, hogy egyrészt minden támadás ellen fegyveres utón védekezzenek, másfelől pedig fegyveres utón szerezzenek érvényt nemzeti törekvéseiknek is. Súlyos szavakat állítottam; állitásaimnak bizonyításával is tartozom. (Halljuk! Halljuk!) Bizonyitékul egy igen rövid passzust leszek bátor felolvasni. Tanukép hozom fel Houghton londoni amerikai követet, aki régebben Berlinben képviselte államát és igen alaposan is^ meri az európai politikát. Tavaly jelentést küldött Coolidge elnöknek az európai helyzetről. Jelentése szövegét a Times 1927. március 28-iki számában a következőkben foglalta össze (olvassa): »Európa — már ami államférfiait illeti, — nem vonta le a háború tanulságait. A Népszövetség, amely igen messze van attól, hogy valóban a béke céljait szolgáló nemzetközi intézmény legyen, most arra törekszik, hogy feltámassza az 1815. évi szent szövetséget. Az európai hatalmak valójában nem szándékoznak leszerelni, összeültek a különböző leszerelést előkészítő konferenciák és megvitattak olyan javaslatokat, amelyeknek tekintetében nem lehet megegyezést várni, de ezt nem is kivánja senki. Ezeket a kérdéseket csak azért vetették fel, hogy biztosabbá tegyék a kudarcot. A mai európai politika minden illetékes ismerője megegyezik abban, — mondja a,z amerikai nagykövet, — hogy a mai európai helyzet igen veszélyes és hogy számolni kell azzal, hogy a békét ' valahol a legközelebbi jövőben megint felborítják«. . Ezek előrebocsátása után szives engedelmükkel leszek bátor néhány szóval megemlékezni a lefegyverzési konferenciákról, helye-
