Képviselőházi napló, 1927. XII. kötet • 1928. május 02. - 1928. május 16.

Ülésnapok - 1927-168

274 Az országgyűlés hépviselöházánah 168. szere lehetőleg könnyen hozzáférhetővé kell tenni a törvényeket, de nemcsak azokat, hanem a jogi irodalmat is. Ebben a tekintetben amilyen kiváló, amilyen nagyszerűen felszerelt a ministerium kodifikacionalis osztálya, — és azoknak a kiváló férfiaknak, akik ott működnek, kétségkívül nagyon megkönnyíti azt a nagyszerű működési terrénumot és azokat a lehetőségeket az, hogy hozzáférhetővé van téve számúikra úgyszólván az egész világ irodalma — azonképen panaszosan kell megemlítenem azt, hogy a magyar bíróságok, törvényszékek és királyi táblák is, rendkívül fogyatékosan vannak felszerelve jogtudományi folyóiratokkal és könyvekkel. Vidéken történt meg velem, hogy amikor megkértem az illető referens urat, hogy nézzük meg a döntvénytárt, nézzük meg a Degré Miklós táblaelnök ur kiváló szerkesztésében megjelenő folyóiratnak azt a példányát, amely az illető jogkérdést taglalja, sajnálattal jelentette ki, hogy ez nincs meg a biróságnak. Legalább tehát egy-egy példányban minden ilyen, az egész jogéletet tárgyazó munkálat szereztessék meg. Ezenkívül könyvtár létesítését tartanám szükségesnek, (Effy hang a középen: Van!) Hiszen van, tudom, hogy például a budapesti törvényszéknél is van, a vidéken is akad elvétve, de ezeknek a felszerelésük annyira hiányos, anynyira szegényes, hogy nem tudnak a fejlődéssel lépést tartani. így történt meg velem, ugyancsak vidéken, hogy amikor egy törvényszéki tanácselnök figyelmét felhívtam bizonyos kérdés tekintetében felmerült legújabb munkálatra, erre >azt mondta: kérem, nekünk még: a régi sincs meg;, mi nem férünk hozzá ezekhez s ezért mi nem is foglalkozunk ezekkel és nem is igen eresztjük magunkhoz közel ezeket az irodalmi velleitásokat és vitákat. Sőt azt a benyomást nyertem, hogy a biró egyrészt idegenkedik ezektől a témáktól, mert önmaga előtt restelli, hogy nem otthonos bennük, másrészt az igazi tudományosságot is, amely ott a pódiumon az ellenfelek jogvitáiban megnyilvánul, hajlamos tudálékosságnak minősiteni, ami akárhányszor magának az Ítélkezés nivójának is. rovására megy. Én tehát nagyon kérem a t. minister urat, kegyeskedjék ebben a tekintetben, amennyire csak a budget engedi, amennyire lehetséges, ezekkei a tudományos munkákkal felszerelni a biróságokat, hogy legyen módjuk a bíráknak arra, hogy magukat továbbképezzék. Hiszen különösen a vidéken nincsenek: olyan nagy nyilvános könyvtárak, amelyekben magánszorgalomból tanulhatna az a biró, képezhetné magát, ugy, hogy a kontaktust a jogi centrummal másként, mint az irodalom utján, fenn sem tarthatja, Az tehát egy primitiv kötelesség, hogy tegyük lehetővé a biráknak ugy a fővárosban, mint a vidéken, hogy magukat képezhessék. Ezen talán oly módon lehetne segiteni, hogy nagy birói kölcsönkönyvtárt kellene létesíteni, ahonnan a birák kölcsön kapnák bizonyos időre az államtól ezeket a könyveket, hogy elmélyedhessenek a tanulmányokba, és az élet őket necsak a kész törvények végrehajtására, hanem arra & kiképzésre is képessé tegye, hogy például egyes ankétokon, amelyeket a minister ur tart a kodifikáció terén, a birák is részt vehessenek, akik benne vannak a gyakorlati életben, és pedig nemcsak a csúcsokon működő birák, hanem ott a népélet egyes szféráit, a társadalmat közvetlen közelről figyelő vidéki biróságok vezetői is,. Ettől én igen jeles eredményeket várnék. ülése 1928 május 10-én, csütörtökön. Ami a kodifikácionális munkálatokat illeti» erre nézve az a tiszteletteljes észrevételem volna, mélyen t. minister ur, hogy az igazságügyi törvényhozás terén igénytelen nézetem szerint lehetőleg óvakodni kell a novelláris alkotásoktól. Azok rendszerint megzavarják azt a kiépült jogérzetet, amelyen a magánjogi és büntetőjogi jogszolgáltatásnak alapulnia kell. A stabilitás és maradandóság azért szükséges egy állam jogintézményeiben, hogy belenevelődjenek a generációk és mert a jogérzet át plán tálasának a köztudatba épen a stabil Ítélkezési módszeren kell felépülnie. Mindig kell bizonyos idő ahhoz. — hogy úgy mondjam népiesen, — hogy a vérbe menjen át az a jogelv, vagy az a kifinomult jogérzék, amelyet a biró termel ki, amelyet a jogszolgáltatásnak ezek a szeizmográfjai létrehoznak. Mindezeknek a köztudatba való átültetése csak akkor lehetséges, ha az illető törvény, amely alapul szolgál, s amely kiindul egyúttal az élet alapos felismeréséből, nincs kitéve gyakori változtatásoknak. Hasonlóképen az alakiság szempontjából nem vagyok barátja az egyesbirói intézménynek. Méltóztatik látni, mélyen t. minister ur, — már a múlt esztendőben voltam bátor rámutatni erre, — hogy az egyesbirói rendszerrel, amelyet azzal indokolt annakidején az igazságügyi kormány, hogy ez arra jó, hogy gyorsabbá teszi az igazságszolgáltatást, nem értük el ezt a célt. Ellenkezőleg, az egyesbirónak munkával való túlhalmozása, különösen rendszer, amely szakonkint csak bizonyos beosztással adja a birónak a perek bizonyos légióját, egyoldalúvá teszi a bírót. Az a vita, amely a társasbiróságban mindig kifejlődik, élesíti a judiciumot, holott az önmagában való el merülés alkalmas teoretikus fejtegetések mélyértelmüségének kifejlesztésére, de a jogszolgáltatásnak és az életbe átmenő gyakorlati eredményeket involváló és invokáló birói szónak olyannak kell lennie, amely leszűrt eredményeknek és jogvitáknak eredőjét mutatja. Épen ezért úgy gondolnám, hogy be kell következnie a háború idején keletkezett azon formalizmus leépítésének is, amellyel a minister ur az egyesbirósági rendszer fejlesztését programmjába vette. Vannak bizonyos ágazatok, ahol az egyesbiró megállja a helyét. Ilyenek azok a kisebb jelentőségű ügyek, amelyek a régi békebirói intézmény körébe tartoztak, és talán azok, amelyeknél át kell hidalni azt az elvet, hogy : minima non curat praetor. A válogatás úgyis nagyon nehéz. De legalább legyen meg azokoál a kisebbszerű ügyeknél, amelyeknél a pereskedő nép — fájdalom — most is még nagyon is elönti a biróság termeit a maga egyoldalú sérelmeivel és panaszaival. Ott megengedem, de ott, ahol már fokozottabb vagyonjogi, becsületbeli és büntetőjogi kérdések merülnek fel, — kivévén azokat az aprólékos pereskedéseket, amelyek a becsületsértés és rágalmazás világába tartoznak és épen az alacsonyabbrendü társadalomnak ezt a mániákus pereskedését jellemzik, s amelyeknél megpróbálhatjuk ezt a selejtezést — ott, ahol az ügy az elevenbe megy, és ahol egy Ítélkezés — néha még egy rendőrbirói aktusban is, — mélyebben nyúl bele a társagaimi életbe, az ilyen ügyeket kivenném onnan és a társasbirósági rendszernek nagyszerű továbbfejlesztését tűzném ki célul. Hasonlóképen a felebbviteli eljárás során azt gondolnám, hogy ne azt a rendszert kövessük, hogy lehetőleg lefaragjuk a tanácsokat. Ha pl. a semmiségi panasz kérdésében az volna az álláspont, hogy a felsőbíróságok az alakiságokkal foglalkozzanak leginkább és.a törvényesség keretének betartásával, akkor én azt a kivánalmat, hogy az elsőfokú biróság háromtagú legyen, kiegészíteném azzal, hogy a kir. táblák öttagú tanácsban Ítélkezzenek