Képviselőházi napló, 1927. XII. kötet • 1928. május 02. - 1928. május 16.
Ülésnapok - 1927-163
Az országgyűlés képviselőházának 163. ütése 1928 május 2-án, szerdán. 15 30-ikára az, illető tisztviselő ellen ki vtan tűzve az árverés! (Felkiáltások: Hallatlan!) Egy ilyen szociális akció kapcsán tehát ahelyett^ hogy segélyben részesült volna az illető az állam részéről, az lett a vége a dolognak, hogy elvesztette a telkét, elvesztette saját kis vagyonát és most még júliusra a házából is ki fogják dobni. (Mozgás. — Barthos Andor: Ez már botrány!) Az illető a napokban arra kért engem, hogy akármelyik budapesti állami lakástelepem eszközöljek ki részére egy kétszobás lakást — miután közben már nyugdíjba ment — ahol meghúzhatja magát. (Zaj.) T. Képviselőház! Tudnék még több ilyen esetet is. Ezt csak azért hoztam fel, ' hogy ezzel igazolhassam azt, hogy azt a szép lakásépítési akciót, amelyet a népjóléti minister ur inditott, az ilyen intézkedésekkel csak lejáratjuk és teljesen tönkre is tesszük. (Ugy van! Ugy van! a jobboldalon és a középen. — Borbély -Maczky Emil: Már le is járatták! - Ugy van! ügy van!) A legnagyobb bajnak mégis azt tartom, hogy a népjóléti minister urnák a lakásépítési akció támogatására rendelkezésére bocsátott hitelek ma már teljesen kimerültek. Az akciót ennek következtében a népjóléti ministerium folytatni nem tudja. Ez annál sajnálatosabb körülmény, mert Budapesten és Budapest közvetlen környékén ma még 13 háborús fabaraklakótelep van a népjóléti ministerium kezelésében, összesen 3896 lakással, (Usetty Béla: Ezeket kell megszüntetni!) amelyekben, csak a főbérlőket véve számba, 24.534 ember lakik. De ha az albérlőket is beleszámítjuk, — bár az albérletet a népjóléti minister ur eltiltotta — még nagyobb lesz a száma és tudom azt, hogy hozzávetőleges számítás alapján meg van állapítva, hogy ezekben a fabarakokban legalább 40.000 ember lakik Budapesten és környékén. Ezek a lakások (Usetty Bé,la: Ezek nem lakások, ólak!) ugy közegészségügyi, mint köztisztasági, közrendészeti, sőt közerkölcsi szempontból is a legnagyobb mértékben kifogásolhatók. (Ügy van! Ugy van!) Hozzájárul még ehhez, t. Képviselőház, az a körülmény is, hogy ezeknek a házaknak tatarozása százezrekbe kerül évente az országnak. (Felkiáltások: Hallatlan!) Ebben az évben erre a célra 275.300 pengő van a népjóléti ministerium költségvetésében előirányozva és az ehhez tartozó indokolás azt mondja (olvassa): »A legnagyobbrészt a világháború után létesitett lakótelepek épületei — egyrészt, mert rövid élettartamra voltak szánva, másrészt, mert az akkor már erősen jelentkező anyaghiány kényszerítő hatása alatt — a rendesnél jóval silányabb minőségű anyagokból, kifejezetten ideiglenes jelleggel készültek, így az évtizedes használat alatt már annyira megrongálódtak, hogy helyreállításuk a rendes tatarozás kereteit messze meghaladó költséget és munkát igényel. Ezek közül megemlítendő : a baraképületek földben lévő elkorhadt részeinek kicserélése, a telepek vízvezetéki és csatornázási berendezésének részbeni megújítása és végül a telepek hadianyagból készült villamosvilágitási berendezésének kicserélése.« Kérdem mármost t. Képviselőház, hogy érdemes-e az ilyen igazán, mondhatnám haszontalan célokra ilyen nagy összeget költeni? Nem volna-e sokkal helyesebb ennél, ha a kormány a néhány évvel ezelőtt olyan fényes sikerrel megindított lakás- és bérházépitési akciót ismét folytatná oly módon, hogy az építtetőknek bérház- vagy esaládiház-épitési célokra bizonyos hiteleket bocsátana rendelkezésükrel A költségvetés általános vitája alkalmával még egy harmadik lakásépítési akciót is megpendítettem, amelyre nézetem szerint különösen itt a fővárosban szintén igen nagy szükség van. Ennek az akciónak az volna az elgondolása, hogy a kincstár vagy a főváros által e célra, mondjuk akár örökbérlet, akár eladás formájában rendelkezésre bocsátott telket főleg munkások és kispolgári exisztenciák számára épüljenek ugyancsak ilyen kölcsönnyújtás segítségével lakóházak. Mert igen szomorú az, ami ezen a téren a háború óta divatban van, ihogy itt a fővárosban és anak közvetlen környékén gombamódra keletkeznek sárból összeragasztott apró kis házikók anélkül, hogy bármilyen városrendezési vagy szépészeti szempontot figyelembe vennének ezeknél az építkezéseknél. Valahányszor különösen a - főváros perifériáin tartózkodom, magam látom, hogy az egyik ház frontja az országút felé van fordítva, a másik féloldalasan arrább, szóval a város képét is teljesen elrontják ezek a többnyire sárból épített viskók. Ennek az építési tevékenységnek sikeresen gátat vethetne az, ha a népjóléti ministerium egyelőre talán próbaképen egy ilyen kislakásépítési akciót kezdene, mert hiszen ilyen központi kezelésnél lehetséges volna, ezeknek a házaknak rendes kivitelben való és minden tekintetben kifogástalan építése. Ez szerény nézetem szerint nemcsak gazdasági és szociális szempontból volna igen megszívlelendő akció, hanem nemzeti szempontból is. Az egészséges saját otthon az elégedettség alapja, az egészségnek jelentékeny tényezője és amellett fejleszti, ápolja az erkölcsöket, fokozza a munkakedvet, erősiti a munkaképességet és ami különösen nemzeti szempontból a fődolog, szilárdítja a földhöz és a hazához való ragaszkodás érzését és nagy ellenálló képességet nyújt a felforgató törekvésekkel szemben. _ Mert akinek saját otthona, saját háza, saját hajléka van, az kétségtelenül kötve érzi magát ahhoz a földhöz, amelyen ez a hajlék áll, onnan elmenni nem akar és nemzeti szempontból is a felforgató törekvésekkel szemben kétségtelenül nagyobb ellenállást fog tanúsítani. Még egy okot akarok a lakásépítés fejlesztésének szükségessége szempontjából felemlíteni és ez az, hogy a budapesti bíróságoknál jelenleg 2382 felmondási per van folyamatban. Ezeknek a felmondásoknak legtöbbje onnan ered. hogy az illető lakók nem fizetik meg a rájuk kirótt házbéreket. A fennálló rendelkezések értelmében ezeket a felmondásokat végre kell hajtani és végre is fogják őket hajtani. De kérdem most már„ t. Képviselőház: mi történik akkor ezekkel a szegény, szerencsétlen emberekkel, akik ezerszámra az utcára fognak kerülni? Másrészt azonban azt sein leihet kívánni, hogy a háztulajdonosok ingyen tűrjék meg lakóikat és e réven nagy közjótékonysági adót fizessenek. Nézetem szerint ennek a hajnak más orvoslása nincs, mint a lakásépítéseknek minél szélesebb mederben való és pediig lehetőleg azonnali megindítása. (Ugy van! a középen. — Halász Móric: Egészen hibás álláspont! Az építkezés sohasem volt állami vagy városi feladat!) Szükségesnek tartanám a háború után megkezdett és most már csak igen gyenge mértékben folyó állami lakásépítési akció folytatását is. Hogy miért helyezek én erre súlyt, arra is egy példát fogok felhozni. Köztudomású dolog az, hogy a drága kölcsönökkel épített uj
