Képviselőházi napló, 1927. XII. kötet • 1928. május 02. - 1928. május 16.

Ülésnapok - 1927-166

194 Az országgyűlés képviselőházának nines a Házban senki, aki ne tapsolna annak a programmnak, amelyet a kultuszminister ur nemcsak hirdet, hanem meg is valósit. Az elemi iskolával kapcsolatosan azonban legyen szabad a kultuszminister ur figyelmét feíhivni arra, hogy ebben az országban körülbelül 1C.601 azoknak a gyermekeknek száma, kiket elemi iskolába kel­lene járatni, de nem tudnak odajárni, mert gyenge tehetséggel birnak, akiknek körülbelül csak 216 % a járhat a rendes iskolába. Ezek ott nem tudnák elsajátitani a többiekkel együtt azt a feltétlenül szükséges tanulmányt, amit az elemi iskolában már el kell neki sajátitani: tehát kirekesz­tetnek. Arra kérem a kultuszminister urat, hogy ezekről gondoskodjék, mert lehetetlen, hogy ezek egyáltalán kimaradjanak. Ezeknek 80 százalékát rendszeres tanitással és neveléssel még produktiv pályára is lehetne nevelni és tanitani. Ezek ré­szére egy külön intézetet kellene felállítani, amely az elemi iskolával egy nivón állana, de csak azo­kat a gyenge tehetségű gyermekeket tanitanák ott, akiket a rendesekkel együtt nem lehet tanitani. Tudomásom szerint egyes városok már aján­latot is tettek a kultuszminister urnák és abban az esetben, ha a minister ur tanitószemélyzetet adna, hajlandónak mutatkoznak arra, hogy az iskolát megépitik és fentartják ; csak épen a taní­tókat kellene az államnak fizetni. Azt hiszem, hogy ilyen mértékben hozzá tudna járulni az állam ennek az ügynek az elintézéséhez, igen fontos is lenne, hogy ezek a gyermekek meg legyenek mentve az életnek, hogy ne legyenek terhére a társadalomnak és az államnak, igen fontos lenne, ha ezekből is olyan emberek válná­nak, hogy meg tudják keresni a maguk kenyerét. Nagyon kérem a kultuszminister urat, hogy akár a gyógypedagógiával kapcsolatban foglalkozzék evvel, akár pedig külön oldja meg ezt a kérdést, amely azonban feltétlenül szükséges hogy meg­oldassák minél rövidebb idő alatt. Tízezer gyer­mek sorsáról van szó, ami nem kis dolog, különö­sen a mai világban, amikor teljesen le vagyunk szegényedve, ezeket a társadalom nem tudja el­tartani és arról kell gondoskodni, hogy ezek ön­magukat tartsák el. Ezt ajánlom a kultuszminister ur figyelmébe. (Helyeslés.) A rovatot elfogadom. Elnök : Kivan még valaki szólni 1 (Nem !) Ha senki szólni nem kivan a vitát bezárom. A kultuszminister ur kivan szólani. Gr. Klebelsberg Kunó vallás- és közoktatás­ügyi minister : T. Képviselőház ! Éppen a nép­oktatás kérdésénél a vita során olyan fontos ügyek vettettek fel, hogy azt hiszem, kötelességem, hogy ezekre is konkrét módon reflektáljak. Mielőtt azonban ezt tenném, köszönetet kell mondanom az egész Háznak azért a módért és stílusért, ahogyan ez a vita folyt. Köszönet elsősorban annak a pártnak, amelynek bizalmából itt helyet foglalok, az egységespártnak. Köszönet a testvér­pártnak, mely ebben az ügyben most nagy meg­értést tanúsított, de köszönet az ellenzéknek is, mert nem keverték a gondolatba azt a fulánkot, amely elmérgesiti a vitát, hanem lehetővé vált épen az ellenzék nagy objektivitása következté­ben politikamentes, mondhatnám szakszerű kul­tuszvitát itt lefolytatni. Mert nekem, t. Ház, az a meggyőződésem, hogy a költségvetés általános vitájánál gyümölcsözőbbek az egyes tárcák vitái és az egyes tárcák általános vitáinál gyümölcsö­zőbb a részletes vita. Ezért magam is sajnálom, hogy a részletes vitára tulajdonképen csak egy nap áll rendelkezésre. (Strausz István: Meg kell változtatni a házszabályokat!) Azt hiszem, aki ma végighallgatta eszmecserénket, meggyőződ­hetett arról, hogy minden általános politizálástól eltekintve, tényleg minden oldalról azt tettük 166. ülése 1928 május 8-án, kedden. szóvá, ami komoly szükséglete a magyar nemzet­nek és keressük a problémák megoldására szük­séges eszközöket. Ami Csik József igen t. képviselő ur felszó­lalását illeti, hogy a kinevezéseknél a protekció szempontja érvényesül, ez minden parlamentáris államban a fő nehézség, nemcsak nálunk, hanem egyebütt is. Ennek kiküszöbölésére minden erővel törekszem, mert egyénileg az a meggyőződésem, hogy ez a ministernek _ nem előny, hanem hatá­rozottan hátrány és baj. Miért? Mert különösen a mai viszonyok között minden állásra 20—30—40 ember pályázik és csak egyet lehet kinevezni. Azt az egyet és Protektorat az ember nem köte­lezi te, mert hiszen kiváló embert nevez ki, aki a kinevezést megérdemelte s igy a minister semmi különös jóakaratot nem gyakorolt, ezzel szemben 29 embert mellőznie kell és annak pro­tektora feltétlenül megharagszik. Ez az u. n. hatalmi kegyosztás — mindazok akik hivatalban voltak, tudják — nagyon sebezhető dolog és az ember szívesen menekül ezektől a hatalmi kegy­osztásoktól. Ezért létesitettem az ösztöndíjtanácsot a külföldi kollégiumok helyeinek betöltésére, ahol engem egyéb jog, mint a visszautasítás joga, nem is illet meg. Amikor ismertettem a decentralizációs javas­latot, méltóztatnak talán emlékezni, ha akkor megajándékoztak figyelmükkel, a néptanítói ki­nevezéseket egy- egy kerületben kandidáló bizottság kezére biztam. Magam nagyon szívesen mene­külök a kinevezésektől és soha kedvem nem telt abban, hogy a kinevezések révén népszerűséget vagy esryének kegyeit hajhásszam. Ami a létszám kérdését illeti, amelyre Ugrón nagybecsű barátom ma délelőtt felhívta a figyel­memet, hogy t. i. hiányosan közöltetvén beszédem, a Takarékossági Bizottság tagjai félreértették szavaimat, erre nézve a következőket jegyezhetem meg. Átnéztem most a gyorsírói jegyzeteket és láttam, hogy világosan beszéltem, de a napilapok mindent nem közölhetvén, beszédem megrövidítve került a nyilvánosság elé Hogy áll ez a létszám-dolog í Akkoriban azt kivánta tőlem nem a Takarékossági Bizottság, hanem a Létszámbizottság, hogy az akkori hét­százötvenezernyi mindennapi tanköteles létszám­hoz mérten csökkentsem a tanítók létszámát. Ez annyit jelentett volna, hogy 3000 tanitót kellett volna elbocsátani. Én és megbizotta im kifejtettük, hogy ez lehetetlen, mert 4—5 év alatt a tanköte­lesek létszáma egy millióra fog emelkedni és ha mi elbocsátjuk ezeket az embereket, — ha nem akarjuk, hogy az általános tankötelezettség illuzó­riussá legyen —újból fog kelleni alkalmazni őket. Amikor a szanálás első idejében ezt llás­pontot de facto a Létszámbizottságnál nem sikerült érvényesíteni, csak ezer tanitót menthettem meg, ezer állami tanitót, és ezer felekezetit nyugdíjazni kellett- Most ezt a kétezer embert újra kell alkal­mazni és fizetni fogjuk a B-listára helyezettek nyugdíjait, amellett pedig az uj tanitók illetmé­nyeit. Én tehát azt konstatálom, hogy ez az akció nemcsak megtakarítással nem járt, hanem épen az államkincstárnak számottevő megterhelésével. A Létszámbizottságnak a felelősséget viselnie kell, mert ha igy intézkedett, hogyha ez volt a véle­ménye és ez lett a következménye, ezen a világon nem lehet bizonyos hatalmat gyakorolni, bizonyos felelősség nélkül. (Ugy van ! Ugy van ! a jobb­oldalon.) Aki valamit tesz, ha kellemetlen is, állani kell érte a felelősséget Mármost mi az,amitaTakarékosságiBizottság urai rossz néven vettek a lapok közlése alapján ? Az, hogy »ők semmi egyebet nem tettek, mint­hogy a Létszámbizottság megállapításait ratifi-

Next

/
Thumbnails
Contents