Képviselőházi napló, 1927. XII. kötet • 1928. május 02. - 1928. május 16.
Ülésnapok - 1927-166
158 r Az országgyűlés 'képviselőházának zem ezt az aggodalmat, akinek kulturérzékét mindenki ismeri, de az ilyen anteaktákra mindig hivatkozhatnak azok, akik vissza akarnak élni vele. A mai kormányról nem tételezem fel, az ilyen visszaélést, de az ajtókat általában nehezen nyitnám fel. Ezért nem csak a minister urat, hanem az egyetemi tanár urakat is kérem, méltóztassanak e tekintetben valami méltányos kiegyenlítést találni, hiszen a minister tir sem akar mást, csak kötelességtudást, (Ugy van! jobbfelől.) mert semmi annyira nem árthat a magyar kulturfölénynek, mint hogyha mi rólunk ellenségeink — lévén a felsőoktatás szolidáris az egész világon — elhíresztelik, hogy ez a felsőoktatás nem ér semmit, — bár az én ajánlólevelemmel ma is mehet akármelyik diákom Gide Károlyhoz Parisba, Werner Sombarthoz Berlinbe, annakidején mehetett Schmoller Gusztávhoz is, de a magyar egyetemi oktatásnál a kényszerszabályok alkalmazása olyan visszahatást kelthet külföldön, amilyennel szemben nem tudunk védekezni. (Szilágyi Lajos: Világosan beszélt a minister ur, megértettük!) Nagyon kérem erről a helyről, ugy a tanár urakat, mint a minister urat, méltóztassék egy békés kiegyen lütést keresni. (Helyeslés.) A minister urnák a kultúra iránt igen kiváló érzéke van, és azt hiszem, hogy ugv ez az érzék, mint a magyar egvetemi tanári karnak kötelességtudása önmagával a nemzettel és a nemzeti kultúra előbbrevitelével szemben, meg fogják találni a helyes utat. (Helyeslés a jobbés a baloldalon.) A sajtót pedig nagyon kérem, hogy ne méltóztassék a minister urnák jóündulatu szavait kihegyezni, mert ezzel nem az egyetemeknek, nem a tauári karnak, hanem az ország kulturális életének és presztízsének ártanak. (Élénk helyeslés a jobb- és a baloldalon és a középen.) Elnök: Szólásra következik? Fitz Arthur jegyző: Jánossy Gábor! Jánossy Gábor: T. Képviselőház! Én ugyan a pécsi egyetemről akarok egy-íkét szót szólni, kegyes engedelmükkel azonban belekapcsolódom Czettler Jenő mélyen t. képviselőtársamnak imént elmondott szavaiba és megállapítom a magam igénytelen felfogása szerint a következőket. Először is a minister ur csak intő figyelmeztető szót intézett (Czettler Jenő: Ugy van!) általaiban a tanárokhoz, meg az ifjúsághoz, hogy mindegyik teljesítse a maga kötelességét. (Ugy van! a középen.) Másodszor: tudtommal a sajtó nem hegyezte ki a minister ur szavait, — bocsánatot kérek: nem élezte ki, mert hegyezni csak zabot szokás, ugy tudom, a magyar közmondás szerint — (Derültség.) mondom nem élezte ki, hanem egyszerűen közölte a minister ur beszédét. (Ugy van! Ugy van!) Az én időmben is voltak bajok, — mindig voltak, most is vannak — s mindennek megvan a maga természetes oka. Az ifjúság egy nagy része kenyér után szaladgál (Pakots József: Ez igaz!) és csak az éjjeli órákban tud tanulni. (Ugy van! a szélsőbaloldalon.) Ha pedig a tanár ki akar adni egy tudományos könyvet, akkor — még ha gépfegyverrel fenyegetődzik is, — nem talál sokszor még a Iegtudományosabb munkára sem kiadót. (Ugy van! Ugy van!) Különben megállapítom, hogyha előttem szólott igen t. kép viselőtársamról vesz példát minden egyetemi profeszszor, — nemcsak a szemébe mondom, hanem a háta megett is ezt mondom — akkor semmi baj nincs. (Ugy van! Ugy van! a .jobb- és a baloldalon.) 166. ülése 1928 május 8-án, kedden. Ami mármost a tételt illeti, Erődi-Harrach Tihamér igen t. képviselőtársam és szeretett barátom az Alföld népe és az alföldi képviselők nevében meghajtotta az elismerés zászlaját a kultuszminister ur előtt (Élénk helyeslés jobbfelől.) s köszönetet mondott a minister urnák mindazokért, amiket a nemzet áldozatkészségével a magyar Alföldért cselekedett. Ugyanezt mondhatom én a Dunántúl nevében. (Ugy van! jobbfelől.) De miért beszéljünk mi az Alföld és a Dunántúl nevében? Beszéljünk általában, az egyetemes magyar nemzeti érdekeket tartva folyton szem előtt. (Fábián Béla: Na, hála Istennek!) S azt mondom, hogy igenis, okos, helyes volt a Dunántúlnak Pécsett egyetemet felállítani, (Ugy van! fobbfelől.) illetőleg sohase feledjük el, igen t. képviselőtársaim, és a nemzet se feledkezzék meg erről soha, hogy itt nem uj egyetemekről van szó, (Ugy van! Ugy van!) mert a pécsi egyetem a pozsonyi egyetem volt (Felkiáltásiok a jobboldalon: És lesz!) és lesz újra, ha az Úristen megsegít bennünket és magunk is rajta leszünk. (Ugy van! jobbfelől és a középen.) Kincses Kolozsvárnak is volt egyeteme, (Felkiáltások: És lesz!) és lesz, én is azt mondom, ha a nemzet összetart, mert: »Nem vész el az a nemzet, amely összetart; kit önvétke meg nem hódit, meg nem hódítja a kard,« — mondja Arany János. (Meskó Zoltán: Mindjárt gondoltam!) Nem hiszem, hogy mindjárt gondolta volna a t. képviselő ur, (Élénk derültség.) mert én is csak véletlenül tudtam ezt meg, amikor lapozgattam Arany költeményei között. T. Ház! Nem is méltóztatnak elképzelni, hogy amikor én a pécsi egyetemet nézem, tulajdonképen mire gondolok. Én a magyar história legragyogóbb korára gondolok, Nagy Lajos korára, (Ugy van! half elől.) aki ezt az egyetemet alapitotta, arra a korra, amikor «Nagy volt hajdan a magyar...» Ezt Petőfi írta, t. képviselőtársam. (Meskó Zoltán: Nekem mondja, a tanárnak? Én kiskőrösi képviselő vagyok! — Derültség.) Kérem, mindjárt kifogyok, nem a lélekzetbŐl, hanem az időből, méltóztassék megengedni, hogy beszélhessek! Mondom, visszagondolok arra a korra, amikor «Nagy volt hajdan a magyar, Nagy volt hatalma, birtoka, Magyar tenger vizében hunyt el, Észak, kelet, dél hulló csillaga.» T. Ház! Én minden felszólalásomat, minden gondolatomat a legkomolyabban fogom fel, mert mindig szemem előtt van Magyarország térképe, a régi, meg a mai Magyarországé, mindig ezek a szempontok vezetnek engem. Én tehát azt mondom, hogy az egész magyar nemzet osztatlan nézetét, felfogását — a legkisebb falu népéét is — tolmácsolom akkor, amikor azt mondom, hogy semmi áldozat sem sok és nagy, amit a kultúráért, a közművelődésért, a népoktatásért, a közép- és felsőoktatásért hozunk. (Ugy van! jobbfelől.) Mert méltóztassanak csak elgondolni — ilyen megállapítást még nem hallottam, de nem akarok vele kérkedni (Halljuk! Halljuk!) — hogy egy íbarfbar néptömeg közepén, — a körülvevő népeket barbároknak nevezem már csak Trianon miatt, — mondom, egy barbár néptenger közepén olyanok vagyunk, mint az ókor klasszikus nemzete, a görög. Én ugy látom, hogy ez a maroknyi magyarság, amely úgyszólván a betevő falatját is odaadja akkor, amikor közművelődéséről, iskolájáról, a következő generáció szellemi és kulturális előrehaladásáról van szó — olyan,
