Képviselőházi napló, 1927. XII. kötet • 1928. május 02. - 1928. május 16.
Ülésnapok - 1927-165
138 r Az országgyűlés hépviselöházánah 165. ülése 1928 május 4-én, pénteken. vitte és hordozta a budapesti egyetemet, akkor nincs semmi kétség benne, hogy ezek az egyetemek virágozni fognak, hogy ezek az egyetemek a magyar kulturális és tudományos életnek jelentékeny támaszaivá fognak válni. T. Ház! Ezzel el is mondtam azokat, amiket én a kultusztárcához fűzni kívánok. Kérem a ti Házat, méltóztassék megengedni, hogy a ministerelnök ur múltkor mondott nagy beszédéhez, amelyben nagyrészt a kisebbségi kérdéssel foglalkozott, egyetlenegy megjegyzést fűzhessek. Előrebocsátom, hogy a ministerelnök ur szavai mindenütt, ahol a kisebbségi kérdés iránt érdeklődnek, nemcsak itt, hanem külföldön és a leszakított részeken is, a legjobb benyomást tették, bizalmat és megnyugvást keltettek. Nekem azért a lojalitásért, amellyel a ministerelnök ur az én szándékaim tisztaságát, az én törekvéseim hazafias voltát elismerte, még külön is köszönetet kell mondanom. A ministerelnök ur azonban egy pontban félreértett engem. A ministerelnök ur t. i. beszédében felszólított engem, hogy (olvassa): Bleyer „ne hangoztassa a kulturautonomia jelszavát, amely olyan országból származik, ahol soha ilyen kérdésekkel nem foglalkoztak, — t. i. Észt- és Lettországból — ahol ez a kérdés tabula rasa volt, egy fehér lap, amelyre rá lehetett irni mindent, mert hiszen az első lépés történt ezen kérdések megoldása érdekében." A ministerelnök ur ügy látszik, félreértett, mert én a kulturautonomia jelszavát nem hangoztattam! beszédemben, nem hangoztatom ma sem és nem szándékom a jövőben sem hangoztatni. (Csik József: Okosan! Nincs is rá szükség!) Én beszédemben a múltkor csak annyit mondtam (olvassa): „Én mindig ellene voltam 1 mindenféle területi autonómiának. Én ebben a tekintetben adnék, igenis, bizonyos kulturautonomiát, de semmiképen sem területi autonómiát." Én itt csak a területi autonómia ellen nyilatkoztam. Azt akartam ezzel mondani, hogy ma a nemzeti kisebbségek nem is beszélnek már sehol sem területi autonómiáról, hanem ma már kulturautonomiáról beszélnek. De azzal szemben, hogy én igy mintegy mellékmondatban emiitettem a kulturautonomia gondolatát, beszédemben kifejtettem, hogy nekünk, igenis, megvannak a nemzetiségi törvényeink és rendeleteink, hogy ezek a nemzetiségi törvények és rendeletek teljesen kielégítik a magyarországi németség kívánságait, mert a magyarországi németség csak olyan kívánságokat táplál, amelyek a reális élet szükségleteiből nőnek ki. A mi németségünk nem kivan kisebbségi presztizs-politikát csinálni és a magam részéről a legerősebben elitélek mindenféle ilyen nemzetiségi presztizs-politikát, mert a ministerelnök urnák tökéletesen igaza van, amikor abban a beszédében folytatólag azt mondja (olvassa): „Ott, t. i. Észtországban és Lettországban ez megfelelő megoldás lehet, de olyan országban, amilyen Magyarország, ahol kész intézmények vannak és ahol a kérdésnek történelmi tradiciói vannak, ahol megvan a megfelelő pszichológiai hangulat arra — ismétlem 1 , egyes jelenségek ellenéré —, hogy ez a kérdés megfelelően oldassék meg, ne kísérletezzünk, ne próbálkozzunk olyan teoretikus intézményekkel, amelyek talán nagyon szénen festenek a teoretikusok előtt, de a gyakorlati életben nem igen állják meg a helyüket." Mondom, én a ministerelnök urnák ezt a kijelentését tökéletesen helyeslem. A kulturautonomia jelszavát a nemzetközi kisebbségi kongresszusok termelték ki, amely nemzetközi kisebbségi kongresszusokon a magyar kisebbség vezetői mindig részt vesznek és vezető szerepet játszanak. Ezek csinálnak propagandát a kulturautonomia jelszavának, A magyar nemzeti kisebbségek is zászlójukra irták a leszakított területeken ezt a jelszót — _ szerintem nagyon helyesen — és minden erejükkel arra törekednek, hogy a kulturautonomia gondolata megerősödjék, hogy a kulturautonomia gondolatát az új államokkal szemben keresztülvigyék. Természetes azonban, hogy ha ez a jelszó majd testet ölt, ha ebből a jelszóból élet lesz, akkor mindenütt egészen másképen kell ezt a kulturautonomiát megcsinálni. Mindenütt mások a feltételek, mások a viszonyok és ennélfogva másképen is kell csinálni. Maga Schiemann Pál, a lettországi német kisebbségi képviselő, aki tulaj donképen az első ilyen kulturautonomiát megteremtette, mutatott rá erre, és Túri Béla igen t. képviselőtársam múltkori nagyon mély, nagyon igazságos, messze a jövőbe látó beszédében idézte is Schieman szavait, ugy, hogy felesleges azokat újra idéznem. A magyarországi németség évszázadok óta él ebben az országban. Magyarország története évszázadok óta ennek a németségnek története. Amikor a magyarság az ország sorsát intézte, akkor ennek a németségnek sorsát is intézte. A magyarországi németség a honalapító és honfentartó magyarság politikai vezetését mindig készséggel elismerte. A magyarországi németség egészen más történeti és pszichológiai viszonyban áll az államhoz, mint teszem a német kisebbség Esztlandban és Lettlandban, vagy Lengyel- és Olaszországban, vagy a magyar kisebbségek az elszakitott területeken. Ha a magyarországi németségnek vannak nyelvi és kulturális kivánságai, ezek a kívánságok természetesen — épen azért, mert viszonya az államhoz egészen más — eltérő természetűek azoktól a kivánsáároktól, amelyeket más nemzeti kisebbségek táplálnak, és ha mi ezeket a nvelvi és kulturális kívánságokat kielégitjük, világos, hogy egészen más formában és más szellemben kell ezeket kielégítenünk, mint ahogyan az más országban történik. Meg kell valósítani, ki kell elégíteni ezeket a kívánságokat a megfelelő magyar törvények keretében és szellemében. A kulturautonomia jelszava ma hatalmas jelszó. Én hiszem, hogy ez a jelszó mindig hatalmasabb lesz és magyar szempontból kívánnunk is kell, hogy ez a jelszó minél hatalmasabb legyen. Ezt nem mi teremtettük meg; nem is tudjuk kiküszöbölni a világból, és azt hiszem, hogy magyar szempontból kár lenre, ha ezt ki tudnók küszöbölni. Nincs is ebben a jelszóban reánknézve semmi veszedelem 1 . Nekünk könnyen módunkban van, hogy ne a jelszót tagadjuk, hanem vegyük ki a jelszó méregfogát. Mint már ismételten mondottam, nekünk megvannak a törvényeink és rendeleteink, amelyek a való élethez, az élet szükségleteihez alkalmazkodnak. Ezek a törvények és rendeletek tartalmazzák azt a kulturautonomiát, amelyre a Magyarországon ma élő nemzeti kisebbségeknek szükségük van. Ha már most ezeket a törvényeket és rendeleteket végrehajtjuk, akkor, igenis, a magyarországi németség azt fogja mondani: „nekem megvan az a kulturautonömiám, amelyre nekem szükségem van, az a kulturautonomia, melyet az én testemre szabtak, amely az én testemre alkalmas" — és semmiféle más népet nem fog jnjegiri-
