Képviselőházi napló, 1927. XII. kötet • 1928. május 02. - 1928. május 16.
Ülésnapok - 1927-165
122 "Az országgyűlés képviselőházának . oktatót, aki nem egyéni értékével, hanem azokkal a barbár eszközökkel tud csak tanítványaira hatni, sürgősen eltávolitandónak tart]UK az oktatási kötelességek; területéről. Az elmúlt évben az osztrák gyermekbarátegyesület egy könyvet adott ki, amelyben összegyűjtötte a gyermekeknek a testi fenyítékről elmondott különféle nyilatkozatait. Ezek a nyilatkozatok, ezek a válaszok olyan megdöbbentő belepillantást engedtek a veréssel megalázott, az önérzetében megcsúfolt gyermek lelkébe^ hogy mindenkinek, aki valaha is szándékot érzett a bot vagy vonalzó után nyúlni, figyelmébe ajánlom ennek a gyűjteménynek tanulmányozását. Elismerem én is, hogy az oktató személyzet anyagi helyzete, a háború alatti szenvedése, akár a fronton, akár itthon, — épugy, mint a többi dolgozóknak — idegeit alaposan megtépázta, türelmüket erősen próbára tette, és hogy a békeesztendők aránylagosan nyugodt atmoszférája után a mai atmoszférában fokozottabb önfegyelmezésre van szükségük. De tudniok kell azt, hogy épen ez az önfegyelmezés a pedagógus legszebb erénye, s gondolniok kell arra is, hogy a háború után iskolába került generáció testileg és szellemileg, fizikailag és erkölcsileg egészen más anyag, mint a háború előtti ifjúság, ezekkel szemben tehát nincs a szeretetnek, a gondozásnak, a megértésnek oly mértéke, amely eléggé kárpótolni tudná ezeket a gyermekeket gyermekkoruk nyomoruságáért, megrokkant, vagy elpusztult apjukért, családi életük bajaiért. A pedagógus tehát a türelmetlenségnek és ingerültségnek módszereit nem használhatja. Ha ezt általánosságban nem is mondhatjuk el, mégis az, hogy felütötte fejét ennek lehetősége, arra kényszerit minket, hogy innen figyelmeztessünk mindenkit ennek a szándéknak, ennek az igyekezetnek lokalizálására, megállítására. Az iskolai fegyelem kérdéséhez tartozik az a kérdés, amelyet tegnap is felemiitett egyik előttem szóló képviselőtársam, s amely kérdés az elmúlt hetekben annyira felzaklatta a sajtót is: az uniformizálás kérdése. A magam részéről minden egyenruhába bújtatást ellenzék, bár kénytelen vagyok elismerni azt is, hogy az utóbbi évek gazdasági nyomorúsága ellenére is egyes szülők hihivó és gyermekeikkel együtt járó, más gyermekek lelkét felzavaró módon cicomázták fel leánygyermekeiket. Az oh tehát, amelyből a rendelet, az uniformizálás gondolata megszületett, helyes, én azonban mégis azt hiszem, hogy túllőttek vele a célon, hiszen az iskolán belül magának az oktatószemélyzetnek kellene annyi befolyásának lennie a növendékekre, egyrészt azzal, hogy példát mutat, — hiszen a példamutatás mindig a legjobb nevelőmódszer (Rothenstein Mór: A jó példa!) — másrészt a nevelésnek olyan irányba valló terelésével, amely megérteti és elvetteti a növendékkel a divat olyirányu kinövéseit, amelyek nem az iskolákba valók. Azt hiszem, hogy az oktatószemélyzetnek kellene annyi befolyással birni a gyermeki lélekre, hogy maga tiltakozzék a szülőknek ilyen oktalan és céltalan törekvéseivel szemben. Amikor tehát az uniformizálás okát és eredetét elismerem, magát az ötletet nem nagyon tudom helyeselni, mert ezzel más munkásrétegnek okoznak kárt, okoznak bajokat, s azonfelül módot adnak, lehetőséget r nyitnak különféle olyan visszaélésekre, különféle olyan protekciózásokra, amelyeket az iskolákból száműz vei átottnak akarunk tudni. A másik ötlet, amely tegnap itt félénken bár, de mégis felvetődött, az, hogy az oktató165. ülése 1928 május 4-én, péntehen. uniformizáltassék. Ezt már annyira groteszknek tartom, hogy szinte feleslegesnek tartok reá szót vesztegetni. A tanitónok és tanárnők öltözködésénél — tudomásom szerint — eddig még nem mutatkoztak olyan jelenségek, amelyek ezt az ötletet indokolnák; ha azonban mégis volna ilyen eset, az iskolavezetőségnek is ezerféle módja van ezt ellensúlyozni. És én megbizom azoknak a vezetőknek józanságában, akik erre ott az iskolákban illetékesek. (Györki Imre: A minister ur olyan kevés fizetést ad nekik, hogy alig- birnak öltözködni! — Hódossy Gedeon: Csak rövid szoknyára jut! .—• Derültség.) A népoktatás kérdésénél azután ki kell térnem egy nagyon fontos ügyre, s ez az iskolaorvosi szolgálat. Az elmúlt esztendőkben a főváros megszervezte az iskolaorvosi szolgálatot és — mint azt a nemrégiben elénk került jelentés bizonyitja — eredményei az első idők zökkenői ellenéje is érezhető módon jelentkeznek. A jelentésből, amely magába öleli a statisztikai adatokat a megvizsgált gyermek egészségügyi állapotáról, s amely megjelöli a jövendőben követendő utat, arra a következtetésre jutunk, amelyről már előzően is tudomásunk volt, hogy az iskolaorvosi szolgálat profila ktikus és prevenciós jellegű és a leromlott közegészségügyi állapotok javitásában fontosabb szerepe van, mint bármely egyéb közegészségügyi intézménynek. De nemcsak a főváros népe szenved a népbetegségek nyomorúságai alatt: a magyar falu, ahol az állam lakoságának milliói vannak, talán fokozottabb mértékben van kitéve ezen betegségek pusztításának. A tuberkulotikus, a venerikus betegségiek, a trachoma, az alkoholizmus a magyar falut fokozottabban sújtják, mint a fővárost. Az iskolaorvosi szolgálat megteremtésével tehát többszörös célt is szolgálhat, többszörös eredményt is érhet el a kultuszminister ur, ha ezt a gondolatot figyelmére móltatja és kiépiti. Elsősorban figyelembe vehetjük itt azt az orvoselhelyezési lehetőséget, amely ezen a módon megnyílik. Ha a numerus clausus érvei között első helyen szerepel az, hogy az ország nem képes annyi orvost felvenni, amennyit az egyetemek kibocsátanak, akkor tulaj donképen ez a terület úgyszólván korlátlan felvevőképességet nyújt. Korlátlan felvevőképességet abban az értelemben, hogy az orvosok elhelyezhetők ugy, hogy ott hasznos és eredményes munkát is tudnak végezni. {Esztergályos János: s /*2 van, megszűnt az egységespárt! Nincs benn senki! — Derültség a szélsőbáloldalon. — Rothenstein Mór: TJgv látszik, pártértekezletet tartanak! — Esztergályos János: Hova lett az egységespárt? Megszűnt'? — Györki Imre: Nincs olyan szerencsénk! — Esztergályos János: A minister urnák nincsen pártja! — Derültség a szélsőbaloldalon) A másik dolog, amelyre rá kell mutatnom, az a körülmény, amelyet már a népjóléti tárcánál is emiitettünk, hogy a falusiak kórházés orvos iszonya szerencsére az utolsó időben jelentékenyen enyhült, azonban mégsem anynyira, amennyire ez közegészségügyi szempontból kívánatos volna. A vidéken az állami és felekezeti népiskoláknál megszervezett iskolaorvosi szolgálat kitermeli azt a közegészségügyi szellemet, amely — mint már mondottam tegnap is — minden közegészségügyi alkotásnak és munkálkodásnak úgyszólván elengedhetetlen feltétele. Budapest főváros szempontjából ennek a kérdésnek még egy nagy fontossága és jelentősége van. A főváros évről-évre
