Képviselőházi napló, 1927. XII. kötet • 1928. május 02. - 1928. május 16.
Ülésnapok - 1927-163
T Àz országgyűlés képviselőházának 163. ülése 1928 május 2-án, szerdán. 3 amelyeket tényleg vállaltam tárcám nevében, azzal a feltétellel adattak mindig, illetve vállaltattak, ha a parlament a megfelelő összeget nekem rendelkezésemre fogja bocsátani. Ezzel a klauzulával megvédtem egyrészt az alkotmányjogi érzékenységet és igazságot, másrészt pedig mégis lehetőséget adtam arra, hogy az illető kórházfentartó törvényhatóságok vagy más „közületek, bízván a kormány egyik tagjának ilyen módon adott ígéretében, a maguk részéről elkezdették már részint kölcsönakciók, részint pedig más módon való pénzszerzés utján- a maguk terhére az első összegek előteremtését, és ilyen módon egy körülbelül öt évre terjedő kórházépítési Programm alakult ki az egész országban, amelyet, ha későbbi generációk sikeresen lefolytatnak, meg vagyok győződve, hogy ez a kérdés tökéletesen rendbe jön az egész országban. T. Ház! A Dunántúl talán legjobban rendben van a gyógyitó eljárás szempontjából. Az én egészségügyi államtitkárom, az igen kiváló Scholtz Kornél, — egyébként egyetemi tanár is — nagy és terjedelmes szakszerű tanulmányban fejtette ki a magyar nemzet egészségvédelmének állapotát az 1927-es adatokat véve alapul, és rámutatott arra a megdöbbentő igazságra és tényre, hogy épen a Dunántúlt nem számítva, a legtörzsökösebb magyar vidékek vannak elhanyagolva, (Ugy van! Ugy van! a jobboldalon.) és majdnem teljesen egészségvédő intézmények nélkül. (Jánossy Gábor: Mindenféle, nemcsak egészségügyi intézmények nélkül. — Ügy van! Ugy van! a jobboldalon.) Méltóztassanak egy pillantást vetni lélekben, a magyar térképre. íme, a felső Tisza vidékének kiváló népe; ott van azután a hajdúság területe, (Ugy van! Ugy van! a jobboldalon.) Nagykunság és Kiskunság területe; (Ugy van! Ugy van! a jobboldalon.) ezek valamenynyien mind egy-egy pontot, vagy egy egyetemi várost, — amely szélén van eme nagy területeknek — kivéve, nem rendelkeznek jóformán semmiféle, vagy csak nagyon nem kielégítő módon megméretezett egészségügyi intézményekkel. Ezeken a vidékeken a legnagyobb veszedelem fenyegeti a magyar nemzetet. (Ugy van! Ugy van! a jobboldalon.) Részint ennek a törzsökös magyarságnak nem adható meg az egészség védelmének az a mértéke, amellyel meglehetne az ilyen módon megrövidülő életét azzal a pár munkás esztendővel hosszabbítani, ami rendkívül nagy kincse és nagy értéke a nemzeti munkának. Korábban pusztulnak el a felnőtt emberek, sokkal hajlamosabbak a kórságokkal szemben, mert az ellenálló erő testükben nem olyan nagy. A csecsemőhalandóság azokon a vidékeken talán a legnagyobb, kivéve talán az Ormánságban, a déli Dunántúlban, ahol az egykével egyetemben a csecsemőhalandóság is mintegy a természet törvényeinek büntetéseként mutatkozik. (Ugy van! Ugy van! a jobboldalon.) Mert hiszen az orvos urak és az orvosi tudományok szakszerűen más magyarázatot adnak annak a jelenségnek, hogy miért nagyobb a csecsemőhalandóság relative azokon a területeken, ahol egykerendszer uralkodik, viszonyítva azokhoz, ahol a többgyermekrendszer vagyon, — mondom — az orvosok más tudományos magyarázatot adnak, én azonban a természet törvényeinek, — amelyek ha vakok is és öntudatlanok is, de kétségkívül működnek magában a materiában, — mintegy büntetését látom azokra a szülőkre nézve, akik az egy-gyermekre szorítkoznak, ha fajfentartás szempontjából azt az egy gyermeket elveszi tőlük ugyanaz a természeti törvény, amelyet az egy-gyermek számra való szoritkozással súlyosan és lényegesen megsértettek. (Ugy van! a jobboldalon.) A tudományos magyarázat természetesen más; azt mondja, hogy azt az egy gyermeket agyonpatyókálják, széltől, fuvallattól féltik, tömik oktalanul és okosan mindennel, tehát elvész a gyermek testéből az ellenálló erő és igy könnyebben martalékává esik valamilyen nyavalyának, amelyen egyébként egy erősebb konstrukcióból eredő gyermek könnyen keresztülvergődik. De még egy másik magyarázat is van — és ez is az orvosi tudomány magyarázata. Amely anyánál az egy-gyermekrendszer erőszakoltatik, ott magának az anyának mint szülő konstrukciónak a szervezetében történik olyan erőszakos beavatkozás, amely azután magát ezt a szerveztet teszi kevésbé alkalmassá arra, hogy amikor szülni akar, olyan gyermeket szülhessen, akinek az egészsége 100%-ig ugyanaz legyen, mintha ilyen erőszakos beavatkozásoktól mentes anyaméhből eredne. (Ugy van! balfelől.) Visszatérve mármost a törzsökös magyarság egészségügyi állapotára, megdöbbenéssel látom ezeket a viszonyokat az előbb emiitett területeken és itt egyrészt arra törekszem a pénzügyi kormányzat igen nagy jóakaratával, hogy a Dunántúl háromnegyedrészben már talán helyrehozott r és rendbehozott gyógyító viszonyait száz százalékig kifejlesszem, másrészt ezeiken a vidékeken ama eszközök méreteihez képest, amelyek rendelkezésünkre állanak, annyi ilyen sűrűsödési, egészségvédő pontot tudjak teremteni, amennyi csak lehetséges. Meg kell azonban egészen őszintén mondanom azt is, hogy a Nyugat hatása Dunántúlban eredményezett valamit, ami a Duna— Tisza közén nem vehető észre. A Nyugat behatása nevezetesen a Dunántúlban az, hogy nagyobb az értés a népnél az egészségügyi kérdések iránt, nagyobb a megértés, az értékelése ama törekvéseknek, amelyek a kormány részéről feléjük áramlanak, ennek következtében nagyobb a készség arra, hogy a maguk — bár egészen szerény — erőihez képest szintén áldozatot hozzanak a célok megvalósítására. (Propper Sándor: A megátkozott Nyugat mégis jé valamire!) A Nyugat nagyon sok mindenre jó, t. képviselőtársam, csak nem mindenre jó! (Ugy van! a jobboldalon.) Sohasem vontuk kétségbe, hogy a Nyugat is jó valamire; sőt tovább megyünk: a Nyugat nagyon sok mindenre jó, amint hogy mi is sok mindenre jók voltunk annak a Nyugatnak, mert hogy ilyen fényesre kifaragott kultúrája van, annak tőkéjét nagyrészt mi adtuk meg saját vérünk feláldozásával. (Igás! Ugy van! a jobboldalon.) Ha tehát elismeréssel vagyunk a Nyugat iránt, viszont mi sokikal nagyobb elismerést volnánk jogosítva megkövetelni a Nyugattól. (Igaz! Ugy van! a jobboldalon.) A Duna-Tisza közén — visszatérve tárgyamra — nem egy esetben azzal az értetlenséggel találkozom az. egészségügyi törekvésekben, amely gátlólag hat maguknak a törekvéseknek megvalósítására. Úgyhogy én a DunaTisza közének minden rendű és rangú vezetőembere felé kiáltok innét az ország terméből, hogy: próbálják jobban szivükre venni^ a törzsökös magyar faj sorvadásának problémáját, és amikor azt látják, hogy parlament és kormány együttes erővel iparkodik felfedni a bajok gyökereit, megteremteni a kedvezőbb viszonyokat és létrehozni olyan intézményeket, amelyek nélkül ez a sorvadás továbbtart, akkor a 1*
