Képviselőházi napló, 1927. XII. kötet • 1928. május 02. - 1928. május 16.
Ülésnapok - 1927-165
Àz országgyűlés ícépviseÍöhdzának 16b. ülése Í928 május 4-én, pénteken. 103 nekünk odaadóbban, buzgóbban, támogatóbban hóna alá nyúlnunk annak a művészetnek, amelynek Magyarország szempontjából ilyen jelentősége van, mint ahogy azt ez a költségvetés teszi. (Láng János közbeszól. — Zaj.) Eggyel legyünk tisztában: Művészeink a művészetnek bármelyik ágában, a maguk erejéből képtelenek arra, hogy eleget tegyenek a művészethez fűzött kívánalmaknak. A társadalom leszegényedett és a napi megélhetés őrlő gondjai mellett képtelen arra, hogy olyan módon siessen mint régen, — nyitott erszénnyel — művészi feladatok támogatására. Az igen t. kultuszminister urnák és az államnak kell sürgősen közbelépnie segélyek adásával, ösztöndíjak adományozásával, bel- és külföldi kiállítások rendezésével és állami művásárlással, ha azt akarjuk, hogy elleneink ezt az erős várat meg ne vívhassák és ezt az erős fegyvert kezünkből ki ne üthessék. (Láng János: A fővárosnak is meg kell tenni a magáét!) Azt hiszem a főváros nagyon szépen teljesiti a kötelességét (Láng János: Nem nagyon szépen! — Esztergályos János: Ne bántsnk a fővárost!) A művészetek körében szólnom kell elsősorban az előadó művészetről, a színházi kultúráról; nemcsak azért mert ez az a művészeti ág, amelyben az állam fokozott ellenőrzésére leginkább szükség van, de elsősorban abból a szempontból, mert ez az a művészeti ág, amely a nemzeti szellem kidomboritásának és élesztősének leghatékonyabb fegyvere. Nem akarok beszélni ez alkalommal a magánszínházakról amelyek annak ellenére, hogy üzleti vállalkozások lévén és így elsősorban a kassza szemponttokra vannak tekintettel, több vagy kevesebb kivétellel mindig szem előtt tudják tartani, hogy mivel tartoznak a kultúra, a magyarság és a magyar nyelv érdekeinek. Beszélnem kell azonban a szubvencionált állami színházakról, a Nemzeti Színházról, a m. kir. Operaházról, amelynek szubvencióját az igen t. kultuszminister ur ebben a költségvetésben is felemelte. Csak hála és elismerés illetheti érte. Voltam bátor azonban említeni, hogy a kulturális kérdés nálunk egyúttal nemzeti kérdés is, kultúránk erejével és fenmaradásaval nemzetünk ereje és fenmaradása erősödik meg*. (Ugy «<*m! Ugy van! a joboldalon.) Kétszeres kötelességünk tehát szorgos szemmel ellenőrizni, hogy ezek a szubvencionált állami szinházak teljes mértékben betöltik-e hivatásukat és eleget tesznek-e annak. Kezdem a Nemzeti Szinházzal. Szerény véleményem szerint a Nemzeti Szinházat a maga múltja nemcsak az öncélú művészet ápolására, hanem a nemzeti gondolat fokozottabb kimélyitésére és propagálására kötelezi sokkal jobban, mint valaha. (Ugy van! Ugy van! a jobboldalon.) Akik a szinházzal szemben kritikát gyakorolnak és ezt a többletet sürgetik, sürgethetik és kívánhatják ezt azért, mert a szinházat a maga egészében fokozottabb nemzeti munkálkodásra képesnek Ítélik. Senki sem azért bírálja a szinház jelenlegi igazgatóját, Hevesi Sándort, hogy elgáncsolja, vagy elbuktassa, hanem azért, hogy a maga egészen kivételes tudását és tehetségét a szinház legmagasabb művészi és nemzeti céljainak szolgálatába állítsa. Azok az aggodalmak, amelyek a szinház vezetését illetően az idei szezon folyamán elhangzottak — itt azonban lojálisán ki kell jelentenem, hogy ezeknek az aggodalmaknak enyhülniük kellett az utóbbi hetek és hónapok folyamán, — mondom, ezek az aggodalmák nem abban csúcsosodtak ki, hogy Hevesi Sándor helyéről elmenjen, hanem abban, hogy a szinház a haladás szellemében ugyan, de hű őre legyen a nemzeti nyelv, a tradiciók és klasszikus irodaion ápolásának. (Gr. Klebelsberg Kunó vallás- és közoktatásügyi minister: Ugy van! — Élénk helyeslés a jobboldalon.) Ezt a kívánságot nem íutheti ellenséges indulat, hanem el? lenkezően az a mélységes szeretet, amely a Nemzeti Szinházat a legnagyobbnak, legművészibbnek és legtökéletesebbnek óhajtja látni. (Ugy van! Úgy van! a jobboldalon.) Ennek a szeretetnek pedig joga van a bírálathoz, (Ugy van! Ugy van! a jobboldalon. — Karafiáth Jenő: Sőt szükséges!) és kötelessége is ezt a birálatot gyakorolni. Nemzeti megpróbáltatásunk szomorú napjaiban (sokkal inkább, mint valaha, szükség van arra, hogy az a szinház valóban templom legyen, szent hajléka az emelkedett szellemek, a nagyotakarásnak, hősies jellemek tragikus összecsapásának, ahol a lélek felemelkedik a legmagasabb és legtisztább régiókba, ahol tisztábban szívhatja magába az áhítatot, megnemesedhet és megigazulhat abban az elmélyedésben, amelyre r a fenség és nagyszerűség látszata késztet. (Élénk helyeslés a jobboldalon.) Én a magam igénytelen előadottaim reaszszumáció jaképen a Nemzeti Színháztól a nemzeti és hazafias szellem, a tradiciók és a klaszszikus irányzat fokozottabb ápolását várom és kérem, (Helyeslés.) Ha az igen t. minister ur a legnagyobb nehézségek közepette is igyekszik évről-évre emelni ennek a színháznak szubvencióját, az a színházba járó közönség, amely nemcsak élvezni és szórakozni akar, hanem művelődni és tanulni isi, elvárhatja attól a színháztól, hogy az elsősorban ne a kasszaszempontokra legyen tekintettel, hanem tekintsék valóban templomnak, ahol a papnak prédikálnia kell akkor is, ha öt ember van jelen, de akkor is, ha a templom zsúfolásig telve van. Ezek a szempontok indokolják azt is, — célzok itt Beck Lajos: t. képviselőtársamnak a pénzügyi bizottságban a kultusztárcát illetően elmondott beszédére — hogy kétszeres óvatossággal fogadjunk, minden olyan törekvést, amely a színháznak jelenlegi együttesét más magánszinházak egyébként igen érdemes éa igen kiváló színészeivel törekszik felfrissíteni. Ma amikor a kolozsvári Nemzeti Szinház és egyéb erős vidéki társulatok mint a Nemzeti Szinház elŐiskolája nem jöhetnek tekintetbe, szerény véleményem szerint sokkal helyesebb, ha a szinház maga nevel magának pótlásul szolgáló gárdát, mint ha más magánszinházak, mint mondottam egyébként igen érdemes és kiváló, de a Nemzeti Szinház játékszellemétől, stílusától és levegőjétől idegen szinészekkel óhajtja ezt a gárdát felfrissíteni. Nem mondom vannak e tekintetben igen elismerésreméltó kivételek, mint Csortos Gyuláé is, de ezt általánosítani és általános szabályként felállitani — szerény véleményem szerint — helyrehozhatatlan hiba volna, (Esztergályos János: A magyar színészt ebben a hazában nem lehet idegenneik. minősíteni!) T. képviselőtársam, én nem azt mondottam,, w hogy idegen, hanem a Nemzeti Szinház levegőjétől, szellemétől és játékstílusától idegenek ezek a színészek. Méltóztassanak megengedni, a Vigszinház miliőjében nevelkedett színész egy Shakespeare-drámát nehezebben fog eljátszani a Nemzeti Színházban. (Ugy van! a középen.) Csak helyeselni tudom a kultuszminister urnák azt a szándékát és tervét, mely szerint a Nemzeti Színházra vonatkozó kritikáját csak a szezon végén, annak lezárása után óhajtja gyakorolni. Objektív kritika oly szinházveze16*
