Képviselőházi napló, 1927. XI. kötet • 1928. április 17. - 1928. május 01.

Ülésnapok - 1927-155

Az országgyűlés képviselőházánah 15 biztosított a maga számára, amely vezető "«z«reppel egyfelől Németországot, másfelől Szovjet-Oroszországot kivánta ellensúlyozni. Azutóbbi esztendőkben azután Franciaország látta, hogy számítása mégsem, vált be egészen'. Azok az óriási tőkék, amelyeket Lengyelországnak és Cseh-Szlovákiának rendelkezésére bocsátott, neon hozták meg azokat a gyümiölesökt. amelyeket várt tőle. mert az a hatalmi túlsúly, amelyet magának Németországgal szemben ezzel biztosítani akart és

1 a reparációknak olyan mérvű kierőszakolása, atmelyet a kisentente megalapításával remélt magának, nem vált be és azok a financiális és gazdasági eredmények, amelyeket Németországtól ezeu a réven remélt» nem bizonyultak valónak. Ujabban azonban mégis azt tapasztaljuk, hogy Franciaország fokozottabb mértékben kezd újból érdeklődni Kelet-Európa sorsa iránt. Két oka van erre. Az egyik Ausztria Németországhoz való Anschlussának, csatlakozásának még mindig kisértő réme, amelyet az Ausztriának nyújtott semmiféle kedvezés sem tudott megbénítani, vagy a napirendről levenni, másrészt az a félelem, hogy egy ilyen Anschlussnak, egy ilyen csatlakozásnak bekövetkezése nemcsak Ausztriát fogja odavonzani a német birodalomhoz, hanem elsősorban Csehszlovákiának jelentős németajkú lakosságát, másodsorban pedig Magyarországot is betudná talán kapcsolni ebbe az érdekszférába és nincs kizárva, hogy egy ilyen hatalmas német birodalomnak kialakulása a kisentente többi államaira nézve is jelentős vonzóerőt gyakorolna, amelyet Marinkovics jugoszláv külügyministernek különböző nyilatkozataiból a közelmúltban is hallottunk. A másik ok azonban, amely Franciaországnak Kelet-Európa sorsába való belenyúlását újra aktuálissá tette, az, olasz—francia feszültség. (Halljuk! Halljuk!) Crispi megmondotta, hogy Franciaország és Olaszország aligha fogják megérteni tudni egymást, mert Franciaország az a nap, amely nem tür szomszédságában apró bolygókat. Ez volt tulajdonképen XIV. Lajosnak, a napkirálynak, politikája, és ezt a kissé régi formájú kijelentést a Matin modern formába öltöztette, amikor legutóbb is hangoztatta, hogy amig Franciaország a statusquo őre, addig Itália a jelenlegi helyzet kikristályosodása ellen foglal állást, és mindenképen meg fog tenni mindent, hogy ennek a helyzetnek állandóságát megakadályozza. Hogy ez igy van, hogy Olaszország nem érzi magát kielégítve, sőt kijátszva érzi magát régi szövetségesei részéről, ez nem titok. Azok az aspirációk, amelyeket Itália a háborúban való bevonulásakor táplált, az a vágya, hogy Tanger rendezésébe belenyúlhasson és ott magának szerepet biztosithasson, hogy Tunisz, Tripolisz és a líbiai határ rendezésében magának egy bizonyos poziciót szerezhessen a londoni szerződés 13. §-a alapján, amely kimondotta, hogy a török birodalom felosztásából és a német gyarmatok felosztásából Itáliának részt kell kapnia: mendezek a tények amellett bizonyítanak, hogy Olaszország magát szövetségesei részéről is állandóan kijátszottnak tekinti. Legklasszikusabb kifejezője ennek Mussolini egy közeli munkatársának, Francesco Coppolának, a Tribuna egyik legutóbbi számában Olaszország aspirációinak 13 pontba való foglalása, amely. 13 pontnak a legfontosabbika az, hogy Olaszország az Adriát magának nem csupán kereskedelmi, hanem stratégiai kikötőnek is követeli, másodszor az, hogy a dunaK ülése 1928 április 18-án, szerdán. 57 menti és balkáni politikában az ellenőr szerepét vindikálja magának, és azt minden eszközzel fenn kivánja tartani, a harmadik pedig az, hogy ez a politika véget vet a régi olasz kivándorlásnak, mert kivándorlási területeknek újból olasz területeket kivan biztosítani magának, akár Ázsiában, akár Afrikában, akár a Balkánon, hogy az olasz kivándorlók ne idegenben szerezzék a kenyerüket, hanem újra olasz földön, és végül ami a legfontosabb, hogy felajánlja nyíltan Franciaországnak a Földközi-tenger nyugati részét azzal a feltétellel, hogy annak keleti részén Itália lehessen az ur. Mégis t. Ház, a francia—olasz feszültséget túlságosan drámainak nem szabad tekinteni. Mussolini maga számtalan nyilatkozatában kiemelte és hangsúlyozta, hogy Itália a latin testvér ellen f kardot húzni nem fog, mert faji, lelki, történelmi, múltbeli rokonságuk ezt mindig meg fogja tudni akadályozni. »Testvér a latin« — mondja egyik nyilatkozatában — »mert közös a kultúránk és a civilizációnk, a szövetség ennélfogva vele szükséges, mert hasznos Itáliára nézve.« Ennélfogva felmerül az a kérdés, amely bennünket, — amint mindjárt rátérek, — közvetlenül kelL hogy érdekeljen, hogy ennélfogva merre orientálódik Itália és merre orientálódjék Franciaország; azaz akképen formulázható a kérdés: hasznosabb-e mindkét országra nézve a Németországhoz, való közeledés, amely Németországnak kialakulása, jövőbeni végleges képe ma még abszolúte bizonytalan, vagy pedig megnyugtatóbb-e Franciaországra nézve az Olaszországgal való szövetség és Olaszországra nézve a Franciaországgal való szövetség és mindaz* ami egy olasza-francia szövetség következtében ehhez a szövetséghez, csatlakozik % Ennek a kérdésnek eldöntése azonban egy másik, még sokkal nehezebb problémától függ: a sokkal élesebb olasz—jugoszláv ellentéttől. Itália abban a 13. pontban, amelynek egyes részeit idéztem, követeli magának az Adriát, mint sztratégiai kikötőt és a Földközi-tenger felett való szupremáciáját. Ezek mind olyan pontok, amelyek mellett Jugoszlávia egyszerűen, kardcsapás nélkül nem mehet el, annál kevésbbé* mert, amint Marinkovics jugoszláv külügyminister nem egyszer hangsúlyozta, a balkáni népek maguknak követelik a Balkánt és abban idegen nagyhatalomnak vezető szerepet adni nem hajlandók. A kérdés tehát az és Magyarországot elsősorban az érdekli, sikerül-e Itáliának Franciaországgal és Franciaországnak Itáliával megértetni magát, sikerül-e ennek a két államnak belátni, hogy a Balkánba való belenyúlás mindig egy tűzfészekbe való belenyúlást jelent, amely a világháború szikráját bármely pillanatban kipattanthatja; sikerül-e megértetni a két államnak egymással azt, hogy Franciaországnak biztosabb szövetségese Itália, mint Németország, mert természetes szövetségese fekvésénél, múltjánál, fajánál fogva? Erre enged következtetni és arra, hogy a jugoszláv megértést nem tartja olyan lehetetlennek Mussolini sem, az általa lord Rothermerenek adott interjú, amelyben csodálatosképen az olasz ministereinök még a Népszövetségre való appellálást sem tartja megvetendőnk, amikor kijelenti, hogy a Jugoszláviával való megértésnek semmi sem állhat útjában és ebben az irányban a Népszövetség intervencióját is igénybe lehet majd venni. T. Képviselőház! Reánk nézve az olasz-jugoszláv megértés döntő jelentőségű, és ha az azon az alapon lehetséges, hogy Franciaország á maga természetes szövetségesét Itáliában és